Erste Liga: idegenben kapott ki az Újpest és a Csíkszereda

Szabó Róbert
Szabó Róbert

A fővárosi együttes a Fehérvári Titánok vendégeként, míg az erdélyi csapat a Ferencváros otthonában szenvedett vereséget a magyar jégkorongliga hétfői játéknapján.

Fotó: Micheller Szilvia/fradi.hu

A csíkszeredaiak a visszavágás reményében utaztak Budapestre, miután a zöld-fehérek idegenben 5-2-re diadalmaskodtak az erdélyi gárda ellen. Ennek rendje-módja szerint 14:51-nél előnybe is került a Csíkszereda Logan Pyett találatával, de az első játékrész végére már fordítani tudott a Ferencváros. A vendégek aztán nem adták fel, és a mérkőzés felénél már 3-2-re vezettek, de Nagy Gergő dupljával már ismét a budapesti együttes került előnybe. Végül az utolsó felvonásban még Pavuk Attila is bevette a csíkszeredaiak kapuját, így 5-3-as győzelmet aratott a Ferencváros.

A nap másik mérkőzése is eléggé fordulatosra sikerült. Az újpestiek bő kilenc perc alatt már kettővel mentek, azonban a fehérváriak Madácsi Benedek, valamint Colin Campbell találatával még az első 20 perc vége előtt egyenlíteni tudott. A fordulás után aztán hármat rámoltak a Fejér megyeiek, amire aztán igaz kettővel válaszolni tudtak a lila-fehérek, de a harmadik harmadot 5-4-es hazai vezetésnél várhatták a felek. Az utolsó játékrészben aztán 5:41-nél Kelin Ainsworth tudott egyenlíteni emberhátrányban, amire a nyolcadik percben Mihály Ákos válaszolt, így 6-5-ös Fehérvári Titánok sikerrel végződött az összecsapás.

Erste Liga, középszakasz

Felsőház:
Ferencváros–Csíkszereda 5-3 (2-1; 2-2; 1-0)

Alsóház:
Fehérvári Titánok–Újpest 6-5 (2-2; 3-2; 1-1)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/53803/pics/lead_800x600.png
Újpest,Ferencváros,Jégkorong,Erste Liga

További cikkek

Amerika

NHL: bravúros mérkőzésen nyert a hosszabbításban a Nashville

2020.02.28. 11:40
A Predators az utolsó tizedmásodpercben egyenlített, majd 1:20 alatt nyert a hosszabbításban a Calgary ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga csütörtöki …

Amerika

NHL: a hazai csapatok domináltak, nyert a Colorado, a Vegas és a Los Angeles Kings is

2020.02.27. 11:30
Három alapszakasz mérkőzést rendeztek az NHL-ben, melyeken csak hazai győzelmek születtek.

Külföldi foci

Közvetítések: ma este felére csökken az Európa Ligában szereplő csapatok száma

2020.02.27. 07:30
Csütörtök van, ami azt jelenti, hogy egy hét után máris jönnek a visszavágók az Európa Liga egyenes kieséses szakaszában. A tét a …

Csapatsportok

Erste Liga: az elődöntő kapujában az Újpest

2020.02.26. 20:50
Az Újpest a jégkorong Erste Liga negyeddöntős párharcának harmadik, szerdai felvonásán is legyőzte a Dunaújvárost, így egyetlen siker választja el a továbbjutástól.

Amerika

NHL: remekeltek az új fiúk új csapataikban

2020.02.26. 08:40
A cserehatáridő lejárta előtt sok játékos váltott csapatot, s első blikkre úgy fest, hogy sokaknak jót is tett a környezetváltás.

Amerika

NHL: bankot robbantottak a trónkövetelők

2020.02.25. 16:05
Magyar idő szerint hétfő este lezárult az észak-amerikai profi hokiliga csere-határideje, az utolsó órák pedig ezúttal is bőven tartogattak klubváltásokat.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: Zalaegerszegre költözik az Újpest

2020.02.25. 14:20
Persze csak ideiglenesen. Ugyanis Zalaegerszegen játssza következő két hazai bajnoki mérkőzését az Újpest FC labdarúgócsapata.

Csapatsportok

Jégkorong: Vas Márton lett a férfiválogatott general managere

2020.02.25. 10:10
A korábbi 175-szörös válogatott játékos tölti be az új posztot a Magyar Jégkorong Szövetségben.

Amerika

NHL: nyolc vereség után végre nyerni tudott a Columbus (videó)

2020.02.25. 09:25
A Columbus Blue Jackets sorozatban nyolc elvesztett mérkőzés után tudott ismét nyerni az Ottawa ellen az NHL hétfői játéknapján.

Csapatsportok

Jégkorong Erste Liga: előnyben a Brassó, hátrányban a címvédő

2020.02.24. 21:40
A Brassó előnyt szerzett, a címvédő Ferencváros hátrányba került hétfőn a jégkorong Erste Liga negyeddöntőjében.