Serie A: hátrányból fordítva nyert a Sampdoria

Szabó Róbert
Szabó Róbert

Hiába szerzett vezetést, ismét kikapott a Torino, ezúttal a Sampdoria ellen 3-1-re az olasz élvonal 23. fordulójában.

Fotó: CalcioMercato

Az első félidőben mindössze Andrea Belotti tizenegyes gyanús esése volt a legérdekesebb történés. A második játékrészben aztán mindössze 10 percet kellett várni az első gólra, amit Simone Verdi szerzett, így előnybe került a Torino.

A folytatásban aztán felébredt a Sampdoria és a 70. percben egyenlített Gaston Ramirez révén, majd a 75. percben az uruguayi második találatával már 2-1-re vezetett a vendég együttes. A 78. percben aztán Armando Izzo piros lapja pecsételte meg a Torino sorsát, és mivel az olasz védő a tizenhatoson belül szabálytalankodott tizenegyeshez következhetett, amit Fabio Quagliarella értékesített. Ennek köszönhetően a Torino sorozatban negyedik vereségét szenvedte el a bajnokságban.

Serie A, 23. forduló

Torino–Sampdoria 1-3 (Verdi 55., illetve Ramirez 70., 75., Quagliarella – büntetőből 79.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/54088/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Serie A,Torino,Sampdoria,Olaszország

További cikkek

Külföldi foci

Bundesliga: a Bayern München védője megszegte a kijárási tilalmat

2020.04.02. 20:35
Ráadásul nem csak megszegte, de eközben autóbalesetet is szenvedett.

Külföldi foci

Az első idei lefújt bajnokság győztese a Club Brugge

2020.04.02. 16:15
A Club Brugge csapatát hirdették ki a belga labdarúgó-bajnokság győztesének, miután a jelentősebb európai ligák közül elsőként csütörtökön itt törölték a sorozat további …

Külföldi foci

La Liga: Neymart és Martínezt is akarja a Barcelona

2020.04.02. 12:20
Az átigazolási híreknek/pletykáknak még a koronavírus sem szabhat határt.

Külföldi foci

Premier League: Hudson-Odoi a válogatottról és az Eb-ról álmodozik

2020.04.02. 11:45
A járvány alatt, a munka nélkül maradt sportolók, álmodozással töltik a pihenőt. Legalábbis Callum Hudson-Odoi mindenképp.

Egyéni sportok

Néhány sikert megünnepeltünk, aztán jött a koronavírus

2020.04.01. 18:05
Feljutott a Davis-kupacsapat, Szilágyi Áron világkupa-versenyt nyert, B-csoportos világbajnokságot nyert a bandyválogatott, aztán a koronavírus a sportvilágot is megbénította.

Külföldi foci

Válogatott: júniusban sem lesznek Eb-pótselejtezők

2020.04.01. 17:05
Az Európai Labdarúgó Szövetség szerdán döntött: tovább halasztja az eredetileg márciusra kiírt Európa-bajnoki pótselejtezőket.

Külföldi foci

Premier League: a Leicester City dobhat mentőövet Coutinhónak

2020.04.01. 15:30
Több Premier League klub érdeklődését is felkeltette a kényszerű holtszezonban a jelenleg a Bayern Münchennél portyázó brazil cselgép.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: az UEFA mindenképpen befejezné a szezont

2020.04.01. 14:00
Hiába a világszerte tomboló koronavírus-járvány, az UEFA elemzői szerint minden áron be kell fejezni a Bajnokok Ligája és az Európa-liga idei szezonját.

Külföldi foci

Serie A: itt az újabb koronagyomros, véget érhet a Ronaldo-éra

2020.04.01. 12:20
Ideje korán véget érhet az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo torinói kalandja. Naná, hogy ennek is a koronavírus-járvány az oka.

Külföldi foci

Labdarúgás: Cannavaro megszólította az embereket

2020.03.31. 23:00
Fabio Cannavaro, a The Players' Tribune oldalon írt levelet a koronavírus-járvány sújtotta Olaszországnak. A világbajnok, aranylabdás labdarúgó, aki évek óta Kínában dolgozik, érzelmes …