EHF Kupa: a Siófok állhat bosszút a Vácot és a Debrecent kiejtő török bajnokon

Dorogi László
Dorogi László

A női kézilabda EHF Kupa címvédő Siófok KC a török bajnok Kastamonu Belediyesi GSK-val találkozik a sorozat negyeddöntőjében.

Fotó: Siófok KC

A törököket jól ismerhetjük, hiszen a csoportkörben a Debrecennel szerepeltek egy négyesben. A hajdúságiak Törökországban nyerni tudtak, hazai pályán viszont kikaptak a Kastamonutól, ezzel pedig eldőlt, hogy biztosan nem jutnak az egyenes kieséses szakaszba. A Kastamonu az EHF Kupa selejtezőjének harmadik fordulójában a Vácot búcsúztatta.

A Siófok Törökországban kezdi a párharcot, a visszavágóra kerül sor a Balaton-parti városban.

A Bécsben rendezett keddi sorsoláson az is kiderült, hogy amennyiben a Siófok továbbjut, az elődöntőben az orosz HK Lada Toljatti vagy a dán Odense HB lesz az ellenfele, és szintén idegenben kezdené a párharcot.

A negyeddöntő első mérkőzéseit február 29-én és március 1-én rendezik, a visszavágókat egy héttel később játsszák. Az elődöntő első meccseire április 4-én és 5-én, a visszavágókra pedig egy héttel később kerül sor.

Női kézilabda EHF Kupa, negyeddöntők

Kastamonu Belediyesi GSK (török)-Siófok KC
CS Gloria 2018 Bistrita-Nasaud (román) - Herning-Ikast HB (dán)
HK Lada Toljatti (orosz)-Odense HB (dán)
Podravka Koprivnica (horvát)-Thüringer HC (német)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/54156/pics/lead_800x600.jpg
Kézilabda,EHF-kupa,Siófok KC

További cikkek

Csapatsportok

Férfi kézilabda BL: francia dráma Szegeden, elvérzett a PSG a Tisza-parton!

2020.02.16. 18:40
A MOL-Pick Szeged félelmetes hajrát vágott ki a párizsi sztárcsapat ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében és végül három …

Csapatsportok

Közvetítések: rangadót játszik a Szeged, pályán a Bayern, a Real és a Juventus

2020.02.16. 07:30
A MOL-Pick Szeged a PSG-vel küzd meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligája A-csoportjának rangadóján.

Csapatsportok

Férfi kézilabda MK: a Balatonfüred a második elődöntős

2020.02.14. 21:45
A Balatonfüredi KSE bejutott a férfi kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjébe, mivel házigazdaként 38-24-re legyőzte a Mezőkövesd csapatát a pénteki negyeddöntőben.

Csapatsportok

Férfi kézilabda: dán világbajnokkal erősít a Veszprém

2020.02.14. 10:25
A Telekom Veszprém bejelentette, hogy szerződtette Nikolaj Markussent, a Bjerringbro-Silkeborg dán válogatott játékosát.

Külföldi foci

Közvetítések: angol, spanyol, német és francia bajnoki mérkőzéseket is rendeznek ma

2020.02.14. 07:30
Remek mérkőzésekre van kilátás az este, többek között a Leicesterrel, a Dortmunddal, az Atléticóval és a Monacóval.

Csapatsportok

Férfi kézilabda EHF Kupa: pontot lopott Berlinből a Tatabánya

2020.02.13. 20:35
A Grundfos Tatabánya KC 27-27-es döntetlent játszott a német Füchse Berlin otthonában a férfi kézilabda EHF Kupa csoportkörének második fordulójában.

Csapatsportok

Estére besűrűsödnek a sportközvetítések

2020.02.13. 07:30
Női röplabdától kezdve, a dartson át, kézilabda és nemzetközi labdarúgás kényeztet minket ezen a csütörtökön.

Csapatsportok

Férfi kézilabda BL: elúszott a veszprémi csoportelsőség lehetősége

2020.02.12. 20:50
A Telekom Veszprém egygólos vereséget szenvedett a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében a mérkőzés nagy részében precízen kézilabdázó THW …

Csapatsportok

Férfi kézilabda BL: két játékos azonnali hatállyal távozott a címvédő Vardartól

2020.02.12. 18:20
A lett Dainis Kristopans és az orosz Pavel Atman azonnali hatállyal távozott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában címvédő …

Csapatsportok

A labdajátékoké a szerda este

2020.02.12. 07:30
Vízilabda, jégkorong, kézilabda, tenisz és labdarúgás közül is választhatunk az esti programban.