Magyar Kupa: minimális előnyt harcolt ki a Honvéd a Haladás ellen

Szupkai Gábor
Szupkai Gábor

A Budapest Honvéd 1-0-ra legyőzte a másodosztályú Szombathelyi Haladás csapatát a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, a párharc szerdai első mérkőzésén, az Illovszky Rudolf Stadionban.

A meccs egyetlen gólját a horvát Tonci Kukoc szerezte, aki két éve játszik a kispestieknél, és ez volt az első találata. Itt a gól és az azt követő nem mindennapi ünneplés. 

Az MK tizenhatos mezőnyében a nyolc élvonalbeli csapat mellett nyolc alsóbb osztályú gárda szerepel: négy a második, négy a harmadik vonalat képviseli. Mivel utóbbiak két párosításban is találkoznak, így a nyolc között biztosan állva marad két alacsonyabb osztályú együttes.

A nyolcaddöntőben már két mérkőzésen dől el a továbbjutás, a visszavágókat egy hét múlva rendezik.

Eredmények, nyolcaddöntő, 1. mérkőzések

Budapest Honvéd-Szombathelyi Haladás (NB II) 1-0 (0-0)

korábban:
Lipót Pékség SE (NB III)-Zalaegerszeg 3-1 (1-0)
Pécsi MFC (NB III)-Paksi FC 1-2 (1-0)
Dorogi FC (NB II)-III. Kerületi TVE (NB III) 4-1 (3-1)
Mezőkövesd Zsóry FC-Kaposvári Rákóczi FC 2-1 (0-0)
Békéscsaba 1912 Előre (NB II)-Puskás Akadémia FC 0-3 (0-2)
MTK Budapest (NB II)-Dunaújváros (NB III) 3-0 (2-0)

kedden játszották:
Újpest FC-MOL Fehérvár FC 0-0

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/54191/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Magyar Kupa

További cikkek

Magyar foci

NB II: megint pontot veszített a Kaposvár, győzött a Nyíregyháza

2020.08.05. 21:10
Az élvonalból kiesett Kaposvári Rákóczi 1-1-es döntetlent játszott Győrben a magyar bajnokság második fordulójában.

Magyar foci

NB II: a DVSC nyerte a városi rangadót, kikapott a Gyirmót

2020.08.05. 19:20
A papírformának megfelelően a DVSC 3-0-ra győzött a DEAC ellen a magyar másodosztály második fordulójának városi derbijén.

Magyar foci

NB II: másodszorra sem tudott nyerni a Vasas

2020.08.05. 16:40
A Vasas döntetlent játszott a Békéscsaba otthonában a magyar másodosztály második fordulójának nyitómérkőzésén.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: csatlakozott a Honvéd edzéséhez Davide Lanzafame

2020.08.05. 10:20
Az olasz futballista eddig egyéni edzésterv alapján készült, most pedig már egy közös tréningen is részt vett.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: tehetséges mali támadót igazolt a Budapest Honvéd

2020.08.04. 19:25
A kispesti együttes hivatalos oldalán jelentette be, hogy két éves szerződést írt alá Boubacar Traoréval.

Magyar foci

Labdarúgás: elmarad az Újpest-Kisvárda egy pozitív koronavírusteszt miatt

2020.08.04. 17:55
A kisvárdaiak lemondták a fővárosiak elleni mérkőzést, miután a hivatalos oldal közleménye szerint az egyik játékosuk pozitív …

Magyar foci

Labdarúgó NB I: Grúziából és Horvátországból igazolt a Mezőkövesd

2020.08.04. 16:45
A matyóföldi együttes hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a grúz Luka Lakvehelianit és az orosz Szerder Szerderovot.

Magyar foci

Labdarúgás: az MTK-val készül Dzsudzsák Balázs

2020.08.04. 15:45
A legutóbb az Al-Ainnál futballozó Dzsudzsák Balázs az MTK-nál jelentkezett edzésre, viszont kiderült, hogy a kék-fehérek nem fogják szerződtetni a válogatott játékost.

Magyar foci

NB I: horvát utánpótlás válogatottat igazolt a Ferencváros

2020.08.03. 14:25
Roko Baturina a Dinamo Zagrebtől érkezik a magyar bajnokhoz.

Magyar foci

NB I: címert vált a Honvéd

2020.08.03. 12:25
Ismét a régi embléma jelenik majd meg a Budapest Honvéd mezén a 2020/2021-es szezontól.