Magyar Kupa: zalai kupablama a Lipót otthonában

Szupkai Gábor
Szupkai Gábor

Az NB III-as Lipót SK 3-1-re verte a Zalaegerszeget, de a Pécs sem állt messze a bravúrtól, de a két elhibázott büntető nem fért bele a Paks ellen. 

A Lipót Szemerédi öngóljával már a hetedik percben előnybe került, a fordulás után pedig Csete növelte kétgólosra a különbséget. Ekkor már emberelőnyben játszhattak a hazaiak, az 52. percben ugyanis megfogyatkoztak az egerszegiek. Akik viszont a létszámhátrány ellenére szépíteni tudtak, Ostrek hozta vissza a reményeket, amik Zimonyi 76. perces gólja után ismét szerte foszlottak. A játékvezető a mérkőzés utolsó 15 percében hét sárga lapot osztott ki, de ez nem számított a végeredménybe, így végül a harmadosztályú együttes kétgólos előnyben várhatja a visszavágót, Márton Gábor debütálása nagyon rosszul sikerült a zalai kispadon.

Szintén elsőosztályú ellenfelet kapott a Pécs, amely a játékban sikeresen eltűntette az osztálykülönbséget, és a félidőben vezetett is 1-0-ra. Csakhogy a második játékrészben a Paks egy perc alatt kétszer is betalált, ráadásul a baranyaiak két büntetőt is elhibáztak a meccsen, így pedig nehéz helyzetbe kerültek a visszavágó előtt.

A Dorog ellenben megmutatta miért szerepel egy osztállyal feljebb ellenfelénél. Ugyan a III. Kerületi TVE vezetni tudott a 4. percben szerzett Bori büntetővel, de a hazaiak erre még a szünet előtt hárommal válaszoltak, majd a ráadás perceiben a negyediket is megszerezték, ezzel megnyugtató előnnyel utazhatnak majd Óbudára. 

MAGYAR KUPA
Nyolcaddöntő, 1. mérkőzések

Lipót Pékség SE (NB III)–ZTE FC 3–1 (Szemerédi 7. – öngól, Csete 57., Zimonyi 76., illetve Ostrek 61.)
Dorogi FC (NB II)–III. Kerületi TVE (NB III) 4–1 (Vígh Á. 24., Beke 34., Barna G. 40., 91., illetve Bori G. 4. – 11-esből)
Pécsi MFC (NB III)–Paksi FC 1–2 (Rácz L. 39., illetve Kecskés T. 54., Sajbán Máté 57.)

később
18.00: Mezőkövesd–Kaposvári Rákóczi
18.00: Békéscsaba (NB II)–Puskás Akadémia
18.00: MTK Budapest (NB II)–Dunaújváros (NB III)
19.30: Budapest Honvéd–Szombathelyi Haladás (NB II) (M4 Sport)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/54182/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Magyar Kupa

További cikkek

Magyar foci

Labdarúgó NB I: szoros mérkőzésen szerzett három pontot a Puskás Akadémia

2020.09.25. 21:50
A felcsúti együttes egyetlen góllal, de legyőzte a Mezőkövesdet a magyar élvonal ötödik fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.

Magyar foci

Labdarúgó NB I : a Fehérvár kisvárdai mérkőzését is elhalasztották

2020.09.25. 14:10
A Ferencvárosé után a MOL Fehérvár hétvégi mérkőzését is elhalasztották a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójából.

Csapatsportok

Reggeltől estig nézhetünk sportműsort a tévében

2020.09.25. 07:30
Technikai sportok két- és négy keréken, tenisz, kajak-kenu, kerékpár, sznúker, a nap végén pedig jönnek a labdajátékok, futsal, labdarúgás, kosárlabda és jégkorong a programban.

Magyar foci

Európa-liga: ha tizenegyesek, akkor Fehérvár-továbbjutás!

2020.09.24. 20:40
A magyar bajnoki ezüstérmes hatalmas bravúrt elérve, tizenegyesekkel búcsúztatta a francia Stade de Reims csapatát az Európa-liga selejtezőjének harmadik körében.

Csapatsportok

Vízilabda: az OSC nem tud kiállni a Magyar Kupa négyes döntőjére

2020.09.24. 15:15
Az OSC a koronavírus-járvány miatt nem tudja vállalni a szereplést a BENU férfi vízilabda Magyar Kupa hétvégi négyes döntőben, ezért helyét így a BVSC-Zugló …

Magyar foci

Bajnokok Ligája: három gólt lőtt idegenben, döntetlent játszott a Ferencváros

2020.09.23. 22:50
A Ferencváros kétgólos előnyről ugyan hátrányba került, de így is biztatónak mondható 3-3-as döntetlent játszott a norvég Molde …

Magyar foci

Labdarúgás: elhunyt az olimpiai bajnok Fatér Károly

2020.09.23. 21:30
Nyolcvan éves korában hosszú betegséget követően elhunyt Fatér Károly a magyar válogatott és a Csepel olimpiai bajnok kapusa.

Magyar foci

Közvetítések: BL-selejtezőt játszik a Ferencváros, rangadó az angol ligakupában

2020.09.23. 07:30
A magyar bajnok BL-selejtezője mellett kézilabdarangadó, angol ligakupa-mérkőzések, sőt még baseball is szerepel a mai közvetítések …

Magyar foci

NB II: a Debrecen után a Vasas is komoly erősítéseket jelentett be

2020.09.22. 19:55
Pátkai Máté és Otigba Kenneth is az angyalföldi gárdánál folytatja pályafutását.

Magyar foci

Női labdarúgás: Lettországban javították a svéd zakót a magyar lányok

2020.09.22. 19:45
A magyar női labdarúgó-válogatott 5-0-ra győzött kedden a pont nélkül álló lettek vendégeként Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen, sikerével …