Birkózó Eb: Sastin és Sleisz is kikapott a negyeddöntőben

Szupkai Gábor
Szupkai Gábor

A 62 kilós Sastin Marianna és a 65 kilogrammos Sleisz Gabriella is vereséget szenvedett a negyeddöntőben a római birkózó Európa-bajnokság csütörtöki napján.

Fotó: MTI

Előbb a női szakág egyetlen magyar világbajnokát, Sastint szólították szőnyegre, aki az előző három kontinensviadal bronzérmesével, az azeri Tatyjana Omelcsenkóval találkozott. Az első perc meddő állóháborúval telt, amelyben a mérkőzésvezető az olimpiai kvótával rendelkező magyart látta passzívabbnak, így elsőként őt intette meg. Sastinnak fél perce volt akciót csinálni, de a támadáskényszer óvatlanná tette, ugyanis Omelcsenko a földre rántotta, majd ott tusveszélyes helyzetbe kényszerítette őt, így négypontos előnybe került.

A második három percre nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt a Vasas 36 éves birkózója, aki úgy csökkentette hátrányát, hogy riválisa intés után nem csinált akciót. A hajrában tovább űzte-hajtotta ellenfelét a hat Eb-n is érmes Sastin, aki egy kiléptetéssel és Omelcsenko újabb intésével 4-3-ra feljött, de fordítani már nem tudott. Edzője és férje, Wöller Ákos videobírót kért az utolsó másodpercben, mondván, az azerit menekülésért meg kellene inteni, de ezt elutasították, így Sastin 5-3-ra alulmaradt.

Hasonlóan szoros küzdelemben kapott ki Sleisz, aki a román színekben versenyző Incze Krisztával csapott össze. Az első menetben egyik fél sem tudott akciót végrehajtani, egy intés után pedig Incze került előnybe. A második menetben hasonló körülmények között egyenlített Sleisz, aki ezt követően ügyesen ellépett egy kitolási kísérletnél, így ellenfele lépett ki a küzdőtérről (2-1). A hajrában folyamatos védekezésre kényszerült Sleisz, de nem bírta megtartani előnyét, ugyanis Incze - sokadik próbálkozásra - 11 másodperccel a vége kitolta a magyar birkózót, így utolsó szerzett ponttal ő jutott tovább a 2-2-es eredménnyel.

Mindkét magyar versenyző abban bízhat, hogy legyőzője megnyeri a délutáni elődöntőjét, és akkor pénteken a vigaszágon küzdhetnek tovább a bronzéremért.

Címkék: birkózás
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/54202/pics/lead_800x600.jpg
birkózás

További cikkek

Egyéni sportok

Birkózó vb: 18 magyar harcol az olimpiai kvótáért

2019.09.05. 15:50
A magyar szövetség csütörtökön, a tatai edzőtáborban bemutatta a kazahsztáni olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon induló, 18 fős magyar csapatot, melytől az MSSZ - Bácsi …

Egyéni sportok

Birkózás: Bácsi Péter hivatalosan is visszavonult

2019.08.28. 12:50
Bejelentette visszavonulását Bácsi Péter világ- és Európa-bajnok birkózó. A pályafutását befejező sportoló a Magyar Birkózó Szövetség szakmai igazgatójaként tevékenykedik a jövőben.

Egyéni sportok

Junior birkózó-vb: Takács István aranyérmes!

2019.08.18. 19:35
Takács István aranyérmet szerzett a kötöttfogásúak 82 kg-os súlycsoportjában a tallini junior birkózó-világbajnokságon.

Egyéni sportok

Junior birkózó-vb: Vitek Dáriusz bronzérmes

2019.08.17. 20:35
Vitek Dáriusz a kötöttfogásúak 130 kilogrammos súlycsoportjában bronzérmet nyert a Tallinnban zajló junior birkózó-világbajnokságon.

Egyéni sportok

Junior birkózó-vb: újabb magyar bronzérem

2019.08.15. 20:20
A 76 kilogrammban szereplő Nagy Bernadett bronzérmet nyert Tallinnban zajló junior birkózó-világbajnokságon.

Egyéni sportok

Birkózás: Sastin arany Minszkből

2019.08.12. 12:30
Sastin Marianna aranyérmet nyert a Minszkben rendezett Alekszandr Medvegy nemzetközi birkózó emlékversenyen.

Egyéni sportok

Birkózás: magyar érmek Dortmundból és Varsóból

2019.08.05. 13:35
A magyar birkózóválogatott a dortmundi nemzetközi versenyen három, Varsóban pedig öt érmet nyert az elmúlt hétvégén.

Egyéni sportok

EYOF: öt magyar érem a keddi versenynapon

2019.07.23. 21:00
Öt érmet nyertek a magyar sportolók a Bakuban zajló 15. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) keddi versenynapján.

Egyéni sportok

EYOF: két magyar érem is született a mai napon

2019.07.22. 19:40
Az úszó Csulák Lia és a birkózó Matyi Vivien is érmet szerzett a Bakuban zajló Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál második versenynapján.

Egyéni sportok

EYOF: Kiss Benedek szerezte a magyar küldöttség első érmét

2019.07.21. 23:10
Kiss Benedek a szabadfogású birkózók 55 kilogrammos súlycsoportjában harmadik lett, így megszerezte a magyar csapat első érmét a Bakuban zajló 15. Nyári Európai …