Megrendítő üzenetben búcsúzott Wichmann Tamástól egykori versenytársa

Szupkai Gábor
Szupkai Gábor

Megrendítő üzenetben búcsúzott a szerdán elhunyt Wichmann Tamás kilencszeres világbajnok kenustól egykori versenytársa, barátja, a romániai Ivan Patzaichin.

Az egyik közösségi portálon közölt bejegyzésében a román kenulegenda felidézte: örökre szóló barátság kötötte a természet erejével megáldott Wichmann Tamáshoz.

"Olyan versenytársam volt, aki értékesebb sportolóvá tett, de főleg olyan társ volt, aki bölcsebb emberré tett. Nyugodjék békében!" - írta Patzaichin, aki máig ismert és elismert személyisége a romániai közéletnek.

Patzaichin pár nappal korábban is nyilvános üzenetben köszöntötte fel Wichmann Tamást a 72. születésnapján, és a köszöntéshez csatolta azt a kisfilmet, amelyik tavaly novemberben Bukarestben készült az ő hetvenedik születésnapján. Miután a rendezvényen levetítették Wichmann Tamás videoüzenetét, a magyar kenus meglepetésre személyesen is megjelent az ünnepelt mellett, és köszöntésére elénekelte Louis Armstrong What a wonderful world című dalát.

Patzaichin és Wichmann többször vállaltak közös szereplést az elmúlt években a Budapesti Román Kulturális Intézet, illetve a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet szervezésében. Utóbbi és a Külgazdasági és Külügyminisztérium sportdiplomáciai főosztálya szervezte meg Wichmann tavaly novemberi bukaresti fellépését is.

A négyszeres olimpiai bajnok és háromszoros ezüstérmes Ivan Patzaichin, az ötkarikás játékok történetének legeredményesebb kenusa. A kilencszeres világbajnok Wichmann Tamás az olimpiai játékokon rendre Patzaichin mögé szorult, de a világbajnokságokon többször megelőzte vetélytársát.

Wichmann Tamás hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el szerdán este. A háromszoros Európa-bajnok és kétszeres olimpiai ezüstérmes kenus, az 1970-es évek Magyarországának egyik legnépszerűbb sportolója volt. A Kossuth Rádió csütörtökön a 21 óra 30 perckor a Nagyok című műsorban egy portébeszélgetéssel emlékezik Wichmann Tamásra.

Címkék: kajak-kenu
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/54203/pics/lead_800x600.jpg
kajak-kenu

További cikkek

Egyéni sportok

Kajak-kenu: Győrben lesz a maratoni Európa-bajnokság

2020.08.05. 13:30
Az Európai Kajak-Kenu Szövetség (ECA) a járványügyi helyzet értékelését követően úgy döntött, hogy október 1-4. között meg lehet tartani a maratoni Európa-bajnokságot hazánkban. A …

Csapatsportok

Bajnokokat avattunk és legendákat gyászoltunk-avagy erről írtunk júniusban

2020.07.01. 22:10
Júniusban már teljesen újjáéledt a sportvilág a koronavírus-járvány okozta sokkból. Bajnokságot nyert a Bayern München, a Salzburg és a …

Egyéni sportok

Kajak-kenu: világbajnokság nem, világkupa lesz Szegeden

2020.06.29. 21:25
Az olimpia halasztása miatt teljesen átalakulhat az idei kajak-kenu szezon.

Egyéni sportok

Kajak-kenu: Szegedi Károlyról nevezték el az újfehértói sportközpontot

2020.06.21. 14:30
Az ötszörös magyar bajnok, világbajnoki ezüstérmes kenus Szegedi Károly nevét kapta az Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértó sportközpontja.

Egyéni sportok

Kajak-kenu:az olimpiai bajnok Szabó Gabriella visszavonul

2020.06.18. 11:45
A mai napon bejelentette visszavonulását Szabó Gabriella háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, aki döntését a tokiói olimpia elhalasztásával indokolta.

Egyéni sportok

Olimpia: akik határon túliként öregbítették a magyar sport hírnevét - III. rész

2020.06.03. 21:00
Összesen 70 olyan magyar sportoló végzett a legjobb hat között olimpián 1920 után, aki Magyarország mai határain kívül látta meg …

Egyéni sportok

Elhunyt Wieland Károly olimpiai bronzérmes kenus

2020.06.02. 17:35
Nyolcvanhat éves korában, németországi otthonában elhunyt Wieland Károly világbajnok, olimpiai bronzérmes kenus.

Külföldi foci

A hónap amikor újjáéledt a sportvilág - avagy erről írtunk májusban

2020.06.01. 08:00
Másfél hónapra megbénította a sportvilágot a koronavírus-járvány. Szerencsére május közepétől több sportágban is újraindult az élet, számos …

Egyéni sportok

Kajak-kenu: Fazekas-Zur Krisztina ott akar lenni Tokióban

2020.05.22. 11:15
A kétszeres olimpiai bajnok kajakosnő a négyes tagjaként szeretne részt venni a tokiói olimpián és ezért folytatja a felkészülést.

Egyéni sportok

Az élsportolók tíz százaléka elkapta a koronavírust

2020.05.21. 07:45
A vizsgált minta persze kicsi, az eredmény mégis megdöbbentő: az öt sikersportág válogatottjain elvégzett kutatás kimutatta, az egészségügyi dolgozók után az élsportolók a …