Női röplabda Magyar Kupa: a Vasasé a trófea

Szupkai Gábor
Szupkai Gábor

A Vasas nyerte a női röplabda Magyar Kupát, miután a csütörtöki nyíregyházi fináléban 3-1-re legyőzte a házigazda együttest.

Fotó: MTI

A két együttes a mostani bajnokságban kétszer találkozott egymással, mindkétszer a hazai csapat győzött 3-0-ra.

A kezdésre szinte teljesen megtelt a Continental Aréna, remek hangulatban kezdődött a mérkőzés. Az első felvonásban a címvédő Nyíregyháza villámrajtot vett, 14-7-re is vezetett, ám a Vasas az azeri Ayshan Abdulazimova ponterős játékának köszönhetően egyenlített, majd két szettlabdát hárítva előnybe került.

A második játszmában a fővárosiak ott folytatták, ahol az elsőben abbahagyták: okos, taktikus játékkal, több jó egyéni teljesítménynek köszönhetően különösebb izgalom nélkül duplázták meg előnyüket.

A harmadik etapban sokáig úgy tűnt, a Vasas a lehető legrövidebb idő alatt le tudja zárni a találkozót, ám a játékrész hajrájára a Varga Elizabeth vezette hazaiak feltámadtak és mérkőzéslabdát hárítva szépítettek.

A negyedik szett hozta a legszorosabb küzdelmet, végig fej fej mellett haladtak az együttesek, és bár a nyíregyháziak ekkor is több mérkőzéslabdát hárítottak - egyszer a videobíró segítségével - a Vasas nyerte több mint 135 perces finálét

A fővárosiak történetük 13. kupagyőzelmét szerezték - 2015 óta az elsőt -, ezzel immáron egyedül vezetik az örökrangsort.

A bronzérmet a Jászberény ellen diadalmaskodó Újpest szerezte meg.

K&H női röplabda Magyar Kupa, döntő

Vasas Óbuda-Fatum Nyíregyháza 3-1 (25, 17, -24, 26)
a legjobb pontszerzők: Kostelanská, Abdulazimova 23-23 pont, Török 21, illetve Varga 27, Limarjeva 18

a 3. helyért:
UTE-Jászberény VT 3-0 (15, 16, 23)

Címkék: röplabda
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/54211/pics/lead_800x600.jpg
röplabda

További cikkek

Csapatsportok

Női röplabda BL: kikapott a Vasas a hazai nyitányon

2019.11.26. 20:40
A Vasas Óbuda a francia Nantes ellen szenvedett vereséget a női röplabda Bajnokok Ligája második fordulójában.

Külföldi foci

Tévéműsor: főszerepben a csúcsfutball

2019.11.26. 07:30
Lassan véget érnek a labdarúgó Bajnokok Ligája idei csoportküzdelmei. Kedden kezdetét veszi az ötödik játéknap, nekünk pedig csak válogatni kell, hogy mit nézzünk.

Csapatsportok

Közvetítések: ma a curling és a strandfoci kerül előtérbe

2019.11.21. 07:30
Napközben a curling Európa bajnokságot kísérhetjük figyelemmel, míg este strandfoci világbajnoki mérkőzések várnak ránk.

Magyar foci

Este a szemünk előtt dől el a válogatott sorsa

2019.11.19. 07:30
Ha Wales ellen idegenben nyer a válogatott, akkor részese lesz a 2020-as Európa-bajnokságnak. Este szurkolhatunk a tévé előtt.

Csapatsportok

Női röplabda Extraliga: könnyedén nyert Szombathelyen a Vasas

2019.11.16. 20:15
A címvédő Vasas Óbuda három játszmában győzött a sereghajtó Hungast Haladás vendégeként a női röplabda Extraliga szombati mérkőzésén.

Csapatsportok

Női röplabda Bajnokok Ligája: idegenben kezd a Vasas

2019.11.08. 13:50
November 19-én, az előző idény ezüstérmesének otthonában kezdi meg Bajnokok Ligája-szereplését a Vasas Óbuda női röplabdacsapata.

Csapatsportok

Női röplabda BL: főtáblára jutott a Vasas Óbuda!

2019.10.31. 19:35
Történelmet írt a Vasas Óbuda mivel első magyar csapatként főtáblára jutott a selejtezőből a női Bajnokok Ligájában.

Külföldi foci

Közvetítések: fókuszban a La Liga

2019.10.31. 07:30
A spanyol bajnoki mérkőzések mellett a Milant, a Vasas röplabdacsapatát és a KHL valamint a kézilabda Bundesliga rangadóját is láthatjuk ma.

Külföldi foci

Tévéműsor: Moszkvában a Ferencváros, soproni rangadó a kosárlabda Euroligában

2019.10.24. 07:30
Papíron talán az eddigi legnehezebb feladata előtt áll a Ferencváros a labdarúgó Európa-ligában, a Sopron Basket női kosárlabda-csapata …

Csapatsportok

Női röplabda BL: hosszú meccsre készülnek a Vasasnál

2019.10.22. 17:45
Jakub Gluszak vezetőedző szerint hosszú mérkőzésre kell készülnie csapatának, a Vasas Óbudának az albán Partizani Tirana elleni szerdai női röplabda Bajnokok Ligája selejtezőn.