Női röplabda Magyar Kupa: a Vasasé a trófea

Szupkai Gábor
Szupkai Gábor

A Vasas nyerte a női röplabda Magyar Kupát, miután a csütörtöki nyíregyházi fináléban 3-1-re legyőzte a házigazda együttest.

Fotó: MTI

A két együttes a mostani bajnokságban kétszer találkozott egymással, mindkétszer a hazai csapat győzött 3-0-ra.

A kezdésre szinte teljesen megtelt a Continental Aréna, remek hangulatban kezdődött a mérkőzés. Az első felvonásban a címvédő Nyíregyháza villámrajtot vett, 14-7-re is vezetett, ám a Vasas az azeri Ayshan Abdulazimova ponterős játékának köszönhetően egyenlített, majd két szettlabdát hárítva előnybe került.

A második játszmában a fővárosiak ott folytatták, ahol az elsőben abbahagyták: okos, taktikus játékkal, több jó egyéni teljesítménynek köszönhetően különösebb izgalom nélkül duplázták meg előnyüket.

A harmadik etapban sokáig úgy tűnt, a Vasas a lehető legrövidebb idő alatt le tudja zárni a találkozót, ám a játékrész hajrájára a Varga Elizabeth vezette hazaiak feltámadtak és mérkőzéslabdát hárítva szépítettek.

A negyedik szett hozta a legszorosabb küzdelmet, végig fej fej mellett haladtak az együttesek, és bár a nyíregyháziak ekkor is több mérkőzéslabdát hárítottak - egyszer a videobíró segítségével - a Vasas nyerte több mint 135 perces finálét

A fővárosiak történetük 13. kupagyőzelmét szerezték - 2015 óta az elsőt -, ezzel immáron egyedül vezetik az örökrangsort.

A bronzérmet a Jászberény ellen diadalmaskodó Újpest szerezte meg.

K&H női röplabda Magyar Kupa, döntő

Vasas Óbuda-Fatum Nyíregyháza 3-1 (25, 17, -24, 26)
a legjobb pontszerzők: Kostelanská, Abdulazimova 23-23 pont, Török 21, illetve Varga 27, Limarjeva 18

a 3. helyért:
UTE-Jászberény VT 3-0 (15, 16, 23)

Címkék: röplabda
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/54211/pics/lead_800x600.jpg
röplabda

További cikkek

Csapatsportok

Női röplabda Európa-liga: nagy csatában nyertek a horvátok Kaposváron

2019.06.08. 19:05
A magyar női röplabda-válogatott szombaton nagy csatában 3-2-re kikapott a vendég horvát csapattól Kaposváron az Európa-liga arany divíziójának negyedik …

Csapatsportok

Röplabda: olasz BL-győztes a férfiaknál és a nőknél is

2019.05.18. 21:55
A férfiaknál és a nőknél is olasz sikerrel zárult a röplabda Bajnokok Ligája: szombat este a berlini döntőkben a Cucine Lube Civitanova, illetve Igor Gorgonzola Novara …

Egyéni sportok

Röplabda: Sándor Renáta visszavonul

2019.05.12. 14:10
Az augusztusi, részben magyar rendezésű Európa-bajnokság után visszavonul Sándor Renáta, a magyar női röplabda-válogatott ütőjátékosa.

Csapatsportok

Röplabda: az Európa-liga az Eb-felkészülést segíti

2019.05.09. 13:40
Az augusztusi Európa-bajnokságra való felkészülésnek rendeli alá a két hét múlva kezdődő Európa-liga sorozatot Jan De Brandt, az Eb-társrendező magyar női röplabda-válogatott …

Csapatsportok

Röplabda: a Vasas nyerte a női bajnokság döntőjét

2019.04.26. 21:55
A Vasas nyerte a női röplabda Extraligát, miután a döntő harmadik, pénteki mérkőzésén is legyőzte a kupagyőztes Nyíregyházát.

Csapatsportok

Röplabda: új edzője lesz a Jászberényi Röplabda Klubnak

2019.04.21. 15:55
A következő idénytől Makai Péter váltja a Deme Gábort, a Jászberény női röplabdacsapatának kispadján.

Csapatsportok

Röplabda: idén biztos nem lesz bajnok a Békéscsaba

2019.04.15. 20:40
A bajnoki címvédő és az elmúlt öt évben mindig bajnok Békéscsaba vereséget szenvedett a Nyíregyházától a női röplabda Extraliga elődöntőjének ötödik mérkőzésén, így csupán a …

Külföldi foci

Közvetítések: nagyágyúkkal startol a hét

2019.04.15. 07:30
Képernyőn az Arsenal és a Real Madrid bajnokija, feljutási rangadót rendeznek a német másodosztályban, de lesz még röplabda, jégkorong és tenisz is.

Csapatsportok

Sportok profiknak, amatőröknek és nézőknek

2019.04.13. 08:25
Érdemes lesz kimenni a hazai sportcsarnokokba, pályákra, mert igazán izgalmas eseményeken szurkolhatunk majd.

Csapatsportok

Röplabda: magyar állampolgár lett a Kazincbarcika venezuelai játékosa

2019.04.11. 16:10
Letette a magyar állampolgársági esküt és a magyar válogatottba vágyik Carlos Páez, a bajnoki címvédő Vegyész RC Kazincbarcika venezuelai röplabdázója.