La Liga: Valverde most először szólalt meg menesztése után

Balázs Dávid
Balázs Dávid

Január 13-ai menesztése óta először szólalt meg a sajtóban Ernesto Valverde, a Barcelona korábbi menedzsere.

Fotó: csakfoci.hu

„Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a Barcelona edzője lehettem"

– idézi a korábbi edzőt a Marca.

"Nem érzem, hogy igazságtalanul bántak volna velem. Tudtam, hogy ott elsősorban az eredmények számítanak. Nem akarok a múlttal foglalkozni, inkább előre tekintek, szívesen elmennék például egy különleges túrára. Évekig maximális erőbedobással dolgoztam, ilyenkor nem könnyű kívülállóként nézni a meccseket és nem árt kicsit a háttérbe húzódni.”

A szurkolók elsősorban a Roma és a Liverpool elleni BL-kiesést róják fel neki, ám szerinte teljesen más volt a két párharc.

„Rómában rosszul fejeztük be a meccset, a Liverpool ellen viszont rögtön az elején gólt kaptunk, holott éppen ezt akartuk elkerülni. Az angolok elleni első meccsen szenvedtünk, mégis nyerhettünk volna négy nullára. A Bajnokok Ligáját nehéz megnyerni, akárcsak a világbajnokságon, egyetlen meccsen romba dőlhet minden, a bajnoki cím viszont az egész éves teljesítményt tükrözi.”

Valverde azért odaszúrt korábbi klubjának, mivel szerinte a Real Madrid a bajnoki cím első számú várományosa.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/54216/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Barcelona

További cikkek

Külföldi foci

Katar 2022: a németek 44 év után először veszítettek vezetésről

2022.11.24. 12:30
A német futballválogatott 1978 óta először maradt alul világbajnoki mérkőzésen úgy, hogy a félidőben még vezetett.

Külföldi foci

Katar 2022 - Flick: többet nem hibázhatunk

2022.11.24. 11:55
Több hibázási lehetősége nincs a katari világbajnokságon szereplő német labdarúgó-válogatottnak Hansi Flick szerint.

Külföldi foci

Katar 2022: Belgium egygólos meccsen nyert Kanada ellen

2022.11.23. 22:05
A belga válogatott Michy Batshuayi találatával 1-0-ra nyert a kanadai csapat ellen a katari labdarúgó-világbajnokság F csoportjának szerdai nyitófordulójában.

Külföldi foci

Katar 2022: történelmi győzelemmel kezdtek a spanyolok

2022.11.23. 19:25
A spanyol válogatott fölényesen, 7-0-ra legyőzte Costa Rica csapatát a katari világbajnokság E csoportjának szerdai nyitófordulójában.

Külföldi foci

Katar 2022 - Manuel Neuer: a sok kihagyott lehetőség és a rossz védekezés megbosszulta magát

2022.11.23. 18:10
Manuel Neuer, a német labdarúgó-válogatott kapusa szerint a kihagyott helyzetek és a védelmi hibák miatt kaptak ki …

Külföldi foci

Katar 2022: a németek legyőzésével Japán lemásolta a szaúdi bravúrt

2022.11.23. 16:15
A japán labdarúgó-válogatott hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a német csapatot a katari világbajnokság E csoportjának szerdai nyitómérkőzésén.

Külföldi foci

Katar 2022: megműtik a szaúdi al-Sahranit, véget ért számára a torna

2022.11.23. 14:00
Megműtik, így minden valószínűség szerint véget ért a katari labdarúgó-világbajnokság a szaúdi Jasszer al-Sahrani számára.

Külföldi foci

Katar 2022: nem bírt Marokkóval a négy éve ezüstérmes horvát válogatott

2022.11.23. 13:00
A négy évvel ezelőtt döntős horvát válogatott 0-0-s döntetlent játszott szerdán Marokkóval a katari labdarúgó-világbajnokság F csoportjának …

Külföldi foci

Premier League: megválna a Glazer-család a Manchester Unitedtől

2022.11.23. 11:45
A Manchester United kedden bejelentette, az együttest 17 éve birtokló Glazer-család megfelelő ajánlat esetén eladná a labdarúgóklubot.

Külföldi foci

Katar 2022: Kane jobb bokáját meg kell vizsgálni

2022.11.23. 09:05
Vizsgálatok várnak Harry Kane, a katari labdarúgó-világbajnokságon szereplő angol válogatott csapatkapitányára.