NHL: két gólos hátrányból fordított a Washington, hosszabbításban kapott ki a St. Louis

Balázs Dávid
Balázs Dávid

Hiába vezetett az első harmad után két góllal a Colorado, a Washington visszajött, míg a Vegas 11 gólos mérkőzésen győzte le a nyugati elsőt.

Fotó: milehighhockey.com

Alex Ovechkin nem szerzett gólt, de ez is belefért a Washingtonnak. Meg az is, hogy az első harmad végén kétgólos hátrányban voltak. A második játékrész közepéig kellett várni az első vendég találatra, majd a záró etapban kétszer is beköszönt a Capitals. A zsinórban szerzett három góljával fordított a Washington, s hatalmas győzelmet aratott a Colorado otthonában.

A nap mérkőzését Vegásban rendezték. A nyugati első St. Louis szerzett villámgyorsan vezetést 25 másodperc elteltével, ám két perc sem telt el a mérkőzésből és már 1-1 állt az eredményjelzőn. Bő négy perccel később a Vegas átvette a vezetést, de a vendégek még a harmadban javukra fordították a párharc állását. A második harmad elején már két góllal is vezetett a Blues, de két emberelőnyös gólnak köszönhetően a harmadik harmad elején ismét döntetlen volt. A változatosság kedvéért harmadszor is vezetést szerzett a St. Louis, de az előnyüket újfent nem tudták megtartani, a Golden Knights hosszabbításra mentette a mérkőzést. Abban pedig ők voltak a jobbak, Jonathan Marchessault második gólja eldöntötte a párharcot, amivel nyert a Vegas.

A változatosság kedvéért a Buffalo is kétgólos hátrányból fordítva tudott nyerni. Egy az első harmad végén és egy a második harmad elején szerzett gólokkal még a vendég Columbus állt jobban, ám a hazaiak a harmad végén begyújtották a rakétát, s 56 perc játék után már ők vezettek. A Blue Jackets viszont még időben hosszabbításra tudta menteni a találkozót, de abban már nem tudtak újból betalálni. A Sabres viszont igen, Victor Olofsson második gólja döntöttel el végül a mérkőzést.

Nem kegyelmezett a Philadelphia a Floridának. Az első harmad végén már három góllal vezettek a vendégek, s előnyüket a folytatásban még tovább növelték. Hiába szépített kétszer is a záró etap elején a Panthers, a Flyers még kétszer betalált. James van Riemsdyk gólja mellett kiosztott két asszisztot is, így ő volt a mérkőzés hőse.

Az utolsó harmadra tartogatta az erejét a New Jersey. Az első harmad gólt nem hozott, a második végén pedig a vendég Detroit szerezett vezetést. Nem is kellett több a hazaiaknak, a kapott gól felpörgette őket, s a záró játékrészben négyszer is beköszöntek. Kereken négy perc alatt a 0-1-ből 4-1-et csináltak, s ez a négy perc elegendő idő volt ahhoz, hogy behúzzák a mérkőzést. Wayne Simmonds ebben az őrült hajrában kétszer is betalált, így ő volt a meghatározó ember a hatalmas fordításban.

A Tampa Bay, ha nem is könnyen, de hozta a mérkőzését az Edmonton ellen, s kapaszkodik a Bostonra. A Lightning szerzett vezetést a második harmadban, ám az Oilers rövid időn belül egyenlített. Alig négy perccel ezután viszont ismét a hazaiaknál volt az előny, amelyet már nem is engedtek ki a kezükből. Az utolsó percben még egy emberelőnyös góllal megduplázták az előnyüket, így végül kettővel tudtak nyerni. A Tampa Bay 10 mérkőzésre nyújtotta hazai pályán tartó győzelmi sorozatát, amely a leghosszabb a csapat történetében.

Könnyednek indult, aztán szoros lett a Toronto-Dallas összecsapás. A vendégek korán vezetést szereztek, s a második harmad legelején már két góllal vezettek. Ekkor kezdett el kapaszkodni a Maple Leafs, szépítettek, ám a Stars ismét kettőre növelte az előnyét Tyler Seguin találatával. A hajrában ugyan megszületett a második hazai gól, de az egyenlítés már nem jött össze a torontói együttesnek.

Hasonló volt a forgatókönyv az Ottawa-Arizona mérkőzésen is. A hazaiak szűk hét perc alatt kétgólos előnyre tettek szert, amire csak a második játékrész végén jött a válasz arizonai oldalról. A Senators viszont ezt nem hagyta annyiban, s a záró etapban ismét megduplázták a vezetésüket, amire az Ottawa már csak egy szépítő találattal tudott válaszolni. A Senators hét mérkőzés után tudott ismét nyerni.

Őrült mérkőzést játszott a Minnesota Wild a New York Rangerssel. A hazaiak kezdtek jobban, korán vezetést szereztek, ám a Rangers két percen belül kiegyenlített. Öt perccel később azonban már ismét a Wildnál volt az előny, amelyet a középső harmadban megdupláztak. A záró játékrészben viszont kétszer is betaláltak a vendégek, míg a hazaiak egyszer sem, így következhetett a hosszabbítás. Abban jobban teljesített a Rangers, a Minnesota képtelen volt a kapuba lőni, így a vendégek örülhettek a végén. Mika Zibanejad volt a hős, aki hosszabbításra mentette a párharcot, majd a szétlövésnél is értékesítette a saját büntetőjét.

Craig Smith élete első NHL-es mesterhármasát szerezte, amivel oroszlánrészt vállalt a New York Islanders kiütésében. Az első harmadban Smith kétszer is betalált, a Nashville pedig háromgólos előnyből várhatta a folytatást. Az sem hozott sok örömöt a vendégeknek, bő fél óra elteltével már kialakult az 5-0-s végeredmény. Juuse Saros 31 védése is kellett ahhoz, hogy a Predators kapott gól nélkül üsse ki az Islanderst.

A játéknap legnagyobb kiütését viszont a Calgary szolgáltatta. Az első harmadban 11 percen belül négy gólt is ütött a Flames, ezzel pedig már biztos volt a győzelmük. A folytatásban még harmadonként egyszer-egyszer betaláltak, így végül megsemmisítő hat gólos vereséget mértek az Anaheimre. A mérkőzésen Mikael Backlund és Mark Jankowski egyaránt két gólt jegyzett, míg Cam Talbot 44 védéssel óvta meg kapuját a hazai találattól.

NHL, alapszakasz

Colorado Avalanche-Washington Capitals 2-3
Vegas Golden Knights-St. Louis Blues 6-5 (hosszabbítás után)
Buffalo Sabres-Columbus Blue Jackets 4-3 (hosszabbítás után)
Florida Panthers-Philadelphia Flyers 2-6
New Jersey Devils-Detroit Red Wings 4-1
Tampa Bay Lightning-Edmonton Oilers 3-1
Toronto Maple Leafs-Dallas Stars 2-3
Ottawa Senators-Arizona Coyotes 3-2
Minnesota Wild-New York Rangers 3-4 (büntetők után)
Nashville Predators-New York Islanders 5-0
Anaheim Ducks-Calgary Flames 0-6

Címkék: Jégkorong, NHL
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/54218/pics/lead_800x600.jpg
Jégkorong,NHL

További cikkek

Amerika

NHL: kiütéses győzelmet aratott a Pittsburgh, továbbra is gödörben a címvédő

2020.02.17. 08:30
Magabiztos, 5-1-es győzelmet aratott a Pittsburgh Penguins a Detroit Red Wings ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga vasárnapi …

Csapatsportok

Erste Liga: háromgólos hátrányból felállva nyert a hosszabbításban a Vasas

2020.02.16. 21:40
Hiába vezetett három góllal is az angyalföldiek otthonában a Fehérvári Titánok, végül a Fejér megyei együttes 4-3-ra kikapott.

Csapatsportok

EBEL: kiütötte ellenfelét a Hydro Fehérvár AV19

2020.02.16. 20:05
Fantasztikus mérkőzésen aratott nyolcgólos győzelmet a Dornbirn ellen a magyar együttes az osztrák jégkorongliga középszakaszának ötödik mérkőzésén.

Csapatsportok

Tipsport Liga: esélyt sem hagyott a Kassa a MAC ÚJbudának

2020.02.16. 18:30
A szlovák együttes 5-1-re győzte le a magyar csapatot a szlovák jégkorongliga 50. fordulójában.

Amerika

NHL: nyolc gólt ütött a Chicago, hosszabbításban nyert a Dallas

2020.02.16. 12:00
12 gólos mérkőzésen nyert a Blackhawks, három gólos hátrányból állt fel a Stars.

Csapatsportok

Közvetítések: rangadót játszik a Szeged, pályán a Bayern, a Real és a Juventus

2020.02.16. 07:30
A MOL-Pick Szeged a PSG-vel küzd meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligája A-csoportjának rangadóján.

Amerika

NHL: otthon tartotta a győzelmet a Pittsburgh (videó)

2020.02.15. 09:05
A Pittsburgh Penguins 4-1-re győzött a Montreal Canadiens ellen az NHL mai játéknapján.

Csapatsportok

Tipsport Liga: hétgólos vereségbe szaladt bele a DVTK

2020.02.14. 22:35
A Zólyomnál vendégeskedő miskolciak 9-2-es vereséget szenvedtek a szlovák jégkorongliga 49. fordulójában.

Csapatsportok

EBEL: fontos mérkőzésen szenvedett vereséget a Hydro Fehérvár AV19

2020.02.14. 21:55
Egy lépéssel távolabb került a rájátszástól a székesfehérvári együttes, miután hazai jégen 3-1-re kikapott az Innsbrucktól az osztrák jégkorongliga …

Csapatsportok

Erste Liga: csúnya vereségbe szaladt bele a DEAC

2020.02.14. 21:10
A debreceniek a Csíkszereda otthonában szenvedtek el egy 6-1-es vereséget a magyar jégkorongliga középszakaszának felsőházában.