NHL: két gólos hátrányból fordított a Washington, hosszabbításban kapott ki a St. Louis

Balázs Dávid
Balázs Dávid

Hiába vezetett az első harmad után két góllal a Colorado, a Washington visszajött, míg a Vegas 11 gólos mérkőzésen győzte le a nyugati elsőt.

Fotó: milehighhockey.com

Alex Ovechkin nem szerzett gólt, de ez is belefért a Washingtonnak. Meg az is, hogy az első harmad végén kétgólos hátrányban voltak. A második játékrész közepéig kellett várni az első vendég találatra, majd a záró etapban kétszer is beköszönt a Capitals. A zsinórban szerzett három góljával fordított a Washington, s hatalmas győzelmet aratott a Colorado otthonában.

A nap mérkőzését Vegásban rendezték. A nyugati első St. Louis szerzett villámgyorsan vezetést 25 másodperc elteltével, ám két perc sem telt el a mérkőzésből és már 1-1 állt az eredményjelzőn. Bő négy perccel később a Vegas átvette a vezetést, de a vendégek még a harmadban javukra fordították a párharc állását. A második harmad elején már két góllal is vezetett a Blues, de két emberelőnyös gólnak köszönhetően a harmadik harmad elején ismét döntetlen volt. A változatosság kedvéért harmadszor is vezetést szerzett a St. Louis, de az előnyüket újfent nem tudták megtartani, a Golden Knights hosszabbításra mentette a mérkőzést. Abban pedig ők voltak a jobbak, Jonathan Marchessault második gólja eldöntötte a párharcot, amivel nyert a Vegas.

A változatosság kedvéért a Buffalo is kétgólos hátrányból fordítva tudott nyerni. Egy az első harmad végén és egy a második harmad elején szerzett gólokkal még a vendég Columbus állt jobban, ám a hazaiak a harmad végén begyújtották a rakétát, s 56 perc játék után már ők vezettek. A Blue Jackets viszont még időben hosszabbításra tudta menteni a találkozót, de abban már nem tudtak újból betalálni. A Sabres viszont igen, Victor Olofsson második gólja döntöttel el végül a mérkőzést.

Nem kegyelmezett a Philadelphia a Floridának. Az első harmad végén már három góllal vezettek a vendégek, s előnyüket a folytatásban még tovább növelték. Hiába szépített kétszer is a záró etap elején a Panthers, a Flyers még kétszer betalált. James van Riemsdyk gólja mellett kiosztott két asszisztot is, így ő volt a mérkőzés hőse.

Az utolsó harmadra tartogatta az erejét a New Jersey. Az első harmad gólt nem hozott, a második végén pedig a vendég Detroit szerezett vezetést. Nem is kellett több a hazaiaknak, a kapott gól felpörgette őket, s a záró játékrészben négyszer is beköszöntek. Kereken négy perc alatt a 0-1-ből 4-1-et csináltak, s ez a négy perc elegendő idő volt ahhoz, hogy behúzzák a mérkőzést. Wayne Simmonds ebben az őrült hajrában kétszer is betalált, így ő volt a meghatározó ember a hatalmas fordításban.

A Tampa Bay, ha nem is könnyen, de hozta a mérkőzését az Edmonton ellen, s kapaszkodik a Bostonra. A Lightning szerzett vezetést a második harmadban, ám az Oilers rövid időn belül egyenlített. Alig négy perccel ezután viszont ismét a hazaiaknál volt az előny, amelyet már nem is engedtek ki a kezükből. Az utolsó percben még egy emberelőnyös góllal megduplázták az előnyüket, így végül kettővel tudtak nyerni. A Tampa Bay 10 mérkőzésre nyújtotta hazai pályán tartó győzelmi sorozatát, amely a leghosszabb a csapat történetében.

Könnyednek indult, aztán szoros lett a Toronto-Dallas összecsapás. A vendégek korán vezetést szereztek, s a második harmad legelején már két góllal vezettek. Ekkor kezdett el kapaszkodni a Maple Leafs, szépítettek, ám a Stars ismét kettőre növelte az előnyét Tyler Seguin találatával. A hajrában ugyan megszületett a második hazai gól, de az egyenlítés már nem jött össze a torontói együttesnek.

Hasonló volt a forgatókönyv az Ottawa-Arizona mérkőzésen is. A hazaiak szűk hét perc alatt kétgólos előnyre tettek szert, amire csak a második játékrész végén jött a válasz arizonai oldalról. A Senators viszont ezt nem hagyta annyiban, s a záró etapban ismét megduplázták a vezetésüket, amire az Ottawa már csak egy szépítő találattal tudott válaszolni. A Senators hét mérkőzés után tudott ismét nyerni.

Őrült mérkőzést játszott a Minnesota Wild a New York Rangerssel. A hazaiak kezdtek jobban, korán vezetést szereztek, ám a Rangers két percen belül kiegyenlített. Öt perccel később azonban már ismét a Wildnál volt az előny, amelyet a középső harmadban megdupláztak. A záró játékrészben viszont kétszer is betaláltak a vendégek, míg a hazaiak egyszer sem, így következhetett a hosszabbítás. Abban jobban teljesített a Rangers, a Minnesota képtelen volt a kapuba lőni, így a vendégek örülhettek a végén. Mika Zibanejad volt a hős, aki hosszabbításra mentette a párharcot, majd a szétlövésnél is értékesítette a saját büntetőjét.

Craig Smith élete első NHL-es mesterhármasát szerezte, amivel oroszlánrészt vállalt a New York Islanders kiütésében. Az első harmadban Smith kétszer is betalált, a Nashville pedig háromgólos előnyből várhatta a folytatást. Az sem hozott sok örömöt a vendégeknek, bő fél óra elteltével már kialakult az 5-0-s végeredmény. Juuse Saros 31 védése is kellett ahhoz, hogy a Predators kapott gól nélkül üsse ki az Islanderst.

A játéknap legnagyobb kiütését viszont a Calgary szolgáltatta. Az első harmadban 11 percen belül négy gólt is ütött a Flames, ezzel pedig már biztos volt a győzelmük. A folytatásban még harmadonként egyszer-egyszer betaláltak, így végül megsemmisítő hat gólos vereséget mértek az Anaheimre. A mérkőzésen Mikael Backlund és Mark Jankowski egyaránt két gólt jegyzett, míg Cam Talbot 44 védéssel óvta meg kapuját a hazai találattól.

NHL, alapszakasz

Colorado Avalanche-Washington Capitals 2-3
Vegas Golden Knights-St. Louis Blues 6-5 (hosszabbítás után)
Buffalo Sabres-Columbus Blue Jackets 4-3 (hosszabbítás után)
Florida Panthers-Philadelphia Flyers 2-6
New Jersey Devils-Detroit Red Wings 4-1
Tampa Bay Lightning-Edmonton Oilers 3-1
Toronto Maple Leafs-Dallas Stars 2-3
Ottawa Senators-Arizona Coyotes 3-2
Minnesota Wild-New York Rangers 3-4 (büntetők után)
Nashville Predators-New York Islanders 5-0
Anaheim Ducks-Calgary Flames 0-6

Címkék: Jégkorong, NHL
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/54218/pics/lead_800x600.jpg
Jégkorong,NHL

További cikkek

Csapatsportok

Tévéműsor: Tatabánya-Veszprém rangadó a kézilabda kupában

2020.02.03. 07:30
A hét első napján műsorra kerül egy kis jégkorong és némi foci is.

Csapatsportok

Erste Liga: végletekig kiélezett mérkőzésen győzött a DEAC

2020.02.02. 21:10
Sorozatban harmadik mérkőzését nyerte meg a Debrecen, miután 5-4-re legyőzte a Brassót a magyar jégkorongliga középszakaszában.

Csapatsportok

EBEL: egy lépéssel közelebb a rájátszáshoz a Hydro Fehérvár AV19

2020.02.02. 19:50
A székesfehérvári együttes az alsóház éllovasát, a Linzet győzte le hazai környezetben 3-1-re az osztrák jégkorongliga középdöntőjének második …

Csapatsportok

Tipsport Liga: a MAC és a DVTK sem tudott idegenben nyerni

2020.02.02. 19:25
A MAC Újbuda a Besztercebánya otthonában szenvedett el egy 4-2-es vereséget, míg a miskolciak a Poprád ellen kaptak ki 5-1-re a szlovák jégkorongliga 47. fordulójában.

Amerika

NHL: elsöpörte az Edmonton a Calgaryt (videó)

2020.02.02. 11:55
Az Edmonton Oilers 8-3-ra győzött a Calgary Flames otthonában az NHL mai játéknapján.

Csapatsportok

Közvetítések: reggeltől hajnalig garantált a szórakozásunk

2020.02.02. 07:30
Fantasztikus napnak nézünk elébe amelyet az Australian Open döntőjével indítok és a Super Bowl-al zárunk. Közben láthatjuk a Juventust a Laziót és a Barcelonát is.

Csapatsportok

Erste Liga: megőrizte veretlenségét a középszakaszban a Ferencváros

2020.02.01. 20:20
Ismét a Brassó nehezítette meg a fővárosiak dolgát, azonban a zöld-fehérek szétlövés után így is 3-2-re diadalmaskodtak.

Amerika

NHL: gólgazdag mérkőzést nyert meg a Washington, győzött a Boston

2020.02.01. 09:30
Nem hibáztak Keleten az éllovasok, a Capitals és a Bruins is hátrányból fordítva nyert.

Csapatsportok

"Aranyos" évkezdeten van túl a magyar sport, avagy erről írtunk januárban

2020.02.01. 08:15
Babos Tímea harmadszor lett Grand Slam-győztes, 21 év után itthon nyert Eb-t a a férfi vízilabda-válogatott és taroltak a …

Csapatsportok

Tipsport Liga: magyar győzelmek a pénteki játéknapon

2020.01.31. 21:35
A Diósgyőr idegenben, míg a MAC Újbuda hazai környezetben győzte le ellenfelét a szlovák jégkorongliga 46. fordulójában.