Erste Liga: 14 gólos mérkőzést nyert meg a DEAC a Ferencváros ellen

Szabó Róbert
Szabó Róbert

A fővárosiak az első harmadban 4-2-re is vezettek, végül pedig 8-6-ra kikaptak a magyar jégkorongliga középszakaszának felsőházában.

Fotó: jegkorongblog.hu

Az éllovas ferencvárosiak 5:52-nél kerültek először előnybe, azonban Clint Filbrandt gyors duplájával hamar fordított a DEAC. A debreceni szurkolók viszont nem örülhettek sokáig, hiszen a hátralévő időben még további három gólt szerezve, 4-2-es vendég vezetésnél vonulhattak szünetre a felek. A második játékrész aztán mindössze egy találatot hozott, amivel felzárkóztak egyre a hazaiak, akik az utolsó felvonás 5. percében Clint Filbrandt harmadik góljával egyenlíteni tudtak. Ekkor Tóth Richárd ismét előnyhöz juttatta a ferencvárosiakat, de bő két percen belül fordítani tudott a DEAC. Ezután még három gól született a találkozón: előbb ismét Tóth Richárd talált be, viszont erre kettővel válaszolt a debreceni együttes, amely így végül egy fantasztikus összecsapást húzott be 8-6-ra.

A Brassó és a Dunaújváros összecsapása is kilenc gólt hozott. A házigazda brassóiak bő 17 perc alatt háromgólos előnyre tettek szert, viszont a 25. percre egy találatra zárkózott a Fejér megyei együttes. Ennek ellenére Zach Frankonak köszönhetően az utolsó harmad előtti szünetre nem döntetlennél, hanem 4-2-es brassói vezetésnél vonulhattak a felek. A Dunaújváros aztán Hugo Turcotte révén a harmadik harmadban még szépített, de a Brassó további két találatot szerezve végül 6-3-ra diadalmaskodott.

Erste Liga, felsőház

DEAC–Ferencváros 8-6 (2-4, 1-0; 5-2)
Brassó–Dunaújvárosi Acélbikák 6-3 (3-1; 1-1; 2-1)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/54313/pics/lead_800x600.jpg
Jégkorong,Erste Liga

További cikkek

Amerika

NHL: a német, aki először lehetne pontkirály, de a járvány közbeszólt

2020.04.02. 21:10
Ha valakinek rosszul jött a szünet, azok közül azegyik biztosan Leon Draisaitl. Az Edmonton Oilers sztárja vezette az NHL pontlistáját, amikor a …

Egyéni sportok

A hónap amikor leállt a sportvilág, avagy mit töröltek és halasztottak el márciusban?

2020.04.01. 20:00
Márciusi összefoglalónk második részében a teljesség igénye nélkül összegyűjtjük, hogy melyik jelentős …

Egyéni sportok

Néhány sikert megünnepeltünk, aztán jött a koronavírus

2020.04.01. 18:05
Feljutott a Davis-kupacsapat, Szilágyi Áron világkupa-versenyt nyert, B-csoportos világbajnokságot nyert a bandyválogatott, aztán a koronavírus a sportvilágot is megbénította.

Csapatsportok

Jégkorong: szlovák csapattal bővülhet az osztrák bázisú liga

2020.04.01. 11:10
A Hydro Fehérvár AV 19 mellett mind a tíz, az EBEL-ben idén is szereplő csapat beadta nevezését a 2020/2021-es idényre, de egy tizenkettedik alakulat felvétele is …

Csapatsportok

Adakozott a Ferencváros jégkorong-, kézilabda-, és vízilabda-szakosztálya is

2020.03.29. 14:50
A fővárosiak labdarúgó-szakosztálya után a jégkorong-, kézilabda-, és vízilabda-szakosztály is segíti a koronavírus-járvány ellen …

Csapatsportok

Nem maradt ki az önkéntes akcióból az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia sem

2020.03.28. 13:25
Székesfehérvárott is önkéntes akciót szerveztek, amelyből az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia edzői és munkatársai is kivették …

Csapatsportok

Jégkorong: törölte a 2020-as A-csoportos világbajnokságot a nemzetközi szövetség

2020.03.21. 16:05
Hivatalos oldalán jelentette be a Nemzetközi Jégkorongszövetség, hogy törli a 2020-as A-csoportos jégkorong világbajnokságot.

Csapatsportok

Jégkorong: elhunyt Csehország történetének egyik legnagyobb ikonja

2020.03.20. 17:05
Életének 97. évében elhunyt Vladimír Zábrodsky, Csehország történetének egyik legkiválóbb jégkorongozója.

Csapatsportok

Hihetetlen, de még mindig volt olyan sportesemény amit nem töröltek. Mostanáig!

2020.03.19. 10:50
A koronavírus-járvány miatt további sporteseményeket halasztanak el vagy törölnek világszerte, illetve speciális intézkedéseket hoznak.

Amerika

NHL: megvan a liga első koronavírusos játékosa

2020.03.18. 09:55
Magyar idő szerint szerda hajnalban kiderült, hogy az NHL-ben szereplő Ottawa Senartors egyik játékosa is elkapta a koronavírust.