Bajnokok Ligája: alaposan feladta a leckét az Atalanta a Valenciának - videó

Dorogi László
Dorogi László

A története első BL-nyolcaddöntőjét játszó bergamói alakulat ellenállhatatlanul futballozott és komoly előnyt szerzett a spanyolországi visszavágó előtt.

Fotó: AFP

Történelmi tettet hajtott végre az Atalanta a Bajnokok Ligája csoportkörében, ugyanis fennállása első BL-idényében úgy jutott tovább kvartettjéből, hogy három játéknap után csupán egyetlen pontja volt. Nem csoda hát, hogy a 120 ezer főt számláló Bergamo lakosságának egyharmada Milánóba zarándokolt szerda este, hogy a kedvenceket megnézze a Valencia ellen a nyolcaddöntő első felvonásán - az Atalanta otthona ugyanis nem BL-kompatibilis.

A Valencia továbbjutása legalább akkora meglepetésnek számított, a spanyolok a Chelsea-t és az Ajaxot utasították maguk mögé és nyerték meg négyesüket, így tulajdonképpen mindkét gárda különösebb teher nélkül vághatott neki a nyolcaddöntős párharcnak. A Valencia legutóbb tizenhárom évvel ezelőtt járt a legjobb nyolc között az első számú európai kupasorozatban, az Atalanta pedig értelemszerűen még soha.

A mérkőzés remek iramban kezdődött, az első lehetőséget pedig az ötödik percben jegyezhettük fel, Alejandro Gomez lőhetett veszélyes helyről az hazai szabadrúgás variáció után, ám kísérlete nem talált kaput. Az olaszok nagy nyomást helyeztek a vendégekre, a nyolcadik percben Mario Pasalic került ziccerbe, de a horvát csatár lövését bravúrral hárította Jaume Domenech kapus.

A tizenhatodik percben azonban már ő is tehetetlennek bizonyult, egy pofás akció végén Alejandro Gomez lőtt át élesen egy labdát a hosszú oldalra, Hans Hateboer megelőzte Gayat, majd a kivetődő kapus mozgásával ellentétes irányba, a hosszúba lőtt. A holland játékosnak nemcsak a Bajnokok Ligájában, de az egész szezonban ez volt az első találata.


A vezető találat megszerzését követően is nyomás alatt tartották a hazaiak a valenciai kaput, a 21. percben Robin Gosens duplázhatta volna meg a hazai előnyt, ám a belga játékos lövése az oldalhálóban kötött ki. Az első fél óra elteltével aztán életjeleket adott magáról a Valencia, olyannyira, hogy kis híján a semmiből egyenlített is. Egy gyors szabadrúgás után az Atalanta bal oldalán bontotta meg a védelmet a spanyol gárda, Ferran Torres benézett középre, mintha centerezni akarna, de váratlanul kapura lőtt és a rövid felső sarokba tartó labdáját csak a kapufa tudta megállítani.

Néhány perccel később még ennél is komolyabb lehetőséget puskázott el a spanyol gárda, Goncalo Guedes került ziccerbe, de lövése élesen elsuhant a bergamói kapu előtt. A néhány percnyi valenciai fölény gyorsan tovaszállt, a hajrá már ismét az Atalanta szája íze szerint alakult, Marten De Roon és Alejandro Gomez is eleresztett egy-egy sistergő löketet, ám egyik lövés sem talált kaput.

Nem úgy Josip Ilicic kísérlete! A szlovén csatár a 40. percben kapott egy remek passzt a tizenhatos vonalán, majd három ember gyűrűjében kibrusztolta magának a lövőhelyzetet és azonnal tüzelt. Annak ellenére, hogy a rosszabbik lábával eresztette el a löketet, igen jól sikerült, Domenehc kapus hiába repült, nem tudta kipiszkálni a hosszú felsőből a labdát.


A szünet után sem vette le a lábát a gázról az Atalanta, az 50. percben pedig néhány centiméteren múlt csupán, hogy nem állt 3-0 az eredményjelzőn, Gomez előtt nyílt meg egy hatalmas terület a valenciai védelem jobb oldalán, az olaszok játékmestere élesen lőtt középre, lövés szerű beadásába Diakhaby tette bele a lábát és lőtt majdnem gólt a saját kapujába. Szinte az ellentámadásból szépíthetett volna a Valencia, Ferran Torres beadását Carlos Soler lőtte a kapu mellé, ez pedig gyorsan megbosszulta magát.

Az 57. percben megszerezte harmadik gólját a hazai csapat, Remo Freuler addig-addig tologatta a labdát a tizenhatos előterében, amíg folyosót nem talált a lövésre, mesterien elkanyarított lövése pedig védhetetlenül csapódott a hosszú alsóba.


A vendégek ezt követően nagyobb kockázatot vállaltak és Pierluigi Gollini kapus kapitális hibájának köszönhetően ziccerbe is kerültek. A bergamóiak hálóőre egyenesen Ferran Torres lábára helyezett egy felszabadítást, Torres az ajtó-ablak helyzetben lévő Maxi Gómez elé tálalt, de a csatár bántóan rosszul lőtt, Gollini gyorsan javíthatta hibáját egy védéssel.

Egy perccel később erre is ráfizetett a Valencia, ugyanis Hateboer megszerezte második találatát, a jobb szélen gyakorlatilag senkitől nem zavartatva gyalogolhatott be a valenciai kapuba a labdával. A szituációt visszanézte a VAR, mert Ilicic leshelyzetben tartózkodott az indítás pillanatában, csakhogy a csatár nem avatkozott játékba, így érvényesnek ítélték meg a találatot.


A 66. percben aztán a Valencia is feliratkozott az eredményjelző táblára, a csereként beállt Denis Cserisev első labdaérintéséből remekbe szabott gólt lőtt a hosszú alsó sarokba, a találat pedig szemmel láthatóan fel is pörgette a vendégeket.


Nem sokkal később az orosz válogatott előtt újabb ziccer adódott, de Gollini védeni tudott. Az utolsó húsz percben már egyértelműen az történt a pályán, amit a Valencia szeretett volna, de a spanyoloknak nem sikerült tovább faragniuk hátrányukat, így igen nehéz helyzetből várhatják a spanyolországi visszavágót.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzés

Atalanta-Valencia 4-1

San Siro, vezette: Oliver (angol)
Atalanta: Gollini - Caldara (Zapata 75.), Palomino, Toloi - Gosens, Freuler, de Roon, Hateboer - Gomez (Malinovsky 81.), Pasalic (Tameze 90+2.), Ilicic. Vezetőedző: Gianpiero Gasperini.
Valencia: Domenech - Gaya, Diakhaby, Mangala, Wass - Soler, Kondogbia, Parejo, Torres - Gomez (Gameiro 73.), Guedes (Cserisev 64.). Vezetőedző: Albert Celades.
Gólszerző: Hateboer 16. és 63., Ilicic 42., Freuler 57., ill. Cserisev 66.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/54356/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Bajnokok Ligája,Atalanta,Valencia

További cikkek

Külföldi foci

Serie A: dönttöttek a fizetéscsökkentésről a klubvezetők

2020.04.06. 18:15
A Serie A klubvezetői egyhangúlag megszavazták a játékosok fizetéscsökkentését a mai nap során.

Külföldi foci

Pep Guardiola édesanyja is a koronavírus áldozata lett

2020.04.06. 16:35
Szörnyű tragédia érte Pep Guardiolát, a Manchester City trénerének édesanyja ugyanis a mai napon elhunyt a koronavírus következtében.

Külföldi foci

Serie A: közelebb került az FC Barcelonához az Internazionale támadója

2020.04.05. 16:50
Spanyol sajtóértesülések szerint Lautaro Martinez egyre közelebb kerül ahhoz, hogy hamarosan Barcelonába igazoljon.

Külföldi foci

La Liga: Olaszországból igazolna középhátvédet a Barcelona

2020.04.05. 15:45
Spanyol sajtóhírek szerint a katalán együttes szerződtetné Alessio Romagnolit, az AC Milan középhátvédjét.

Külföldi foci

Bundesliga: hétfőn megkezdődnek az edzések a Bayern Münchennél

2020.04.05. 13:10
A Kicker beszámolója szerint hétfőn ismét elkezdi az edzéseket a Bayern München.

Külföldi foci

Labdarúgás: augusztus elején érne véget a Bajnokok Ligája és az Európa-liga

2020.04.05. 11:55
Az UEFA elnöke, Aleksander Ceferin elmondta, hogy mindenképpen folytatni akarják a két sorozatot, de az idei szezonnak legkésőbb augusztus 3-ig …

Külföldi foci

Premier League: védőre cserélné francia középpályását a Manchester United

2020.04.05. 10:50
Visszatérhet egykori csapatához, a Juventushoz Paul Pogba, akiért cserébe Matthijs De Ligt érkezhet Manchesterbe.

Külföldi foci

Bundesliga: Olaszországban folytathatja pályafutását Mario Götze

2020.04.05. 08:50
A 2014-es világbajnokság döntőjét eldöntő középpályás szerződése a nyáron lejár a Borussia Dortmundnál, így rögtön be is jelentkezett érte az AS Roma.

Külföldi foci

Labdarúgás: Fehéroroszországban folytatódott, Tádzsikisztán elkezdőtött a futballszezon

2020.04.04. 21:00
Továbbra is tart a fehérorosz labdarúgó-bajnokság, amelyben a BATE Borisov megszerezte első győzelmét. …

Külföldi foci

Labdarúgás: menesztették az ír szövetségi kapitányt

2020.04.04. 18:25
Az Ír Labdarúgó Szövetség hivatalosan bejelentette, hogy felbontotta a válogatott szövetségi kapitányának, Mick McCarthynak a szerződését.