Premier League: Pep Guardiola maradna a City-ben

Balázs Dávid
Balázs Dávid

Pep Guardiola akkor sem hagyná el jelenlegi csapatát, ha jogerőre emelkedne az UEFA által kiszabott két éves büntetés.

Fotó: goal.com

Mint ismert, az UEFA a következő két idényre kizárta az angol Manchester City-t az európai kupaporondról, s habár a döntés ellen fellebbezett a klub, a találgatások már elkezdődtek a játékosok távozása, s nem utolsó sorban Guardiola esetleges távozása kapcsán is.

„Miért mennék el? Egy hónappal ezelőtt mondtam, hogy szeretem ezt a klubot, szeretek itt lenni. Akkor miért mennék el? Ha nem menesztenek, száz százalék, hogy maradok”

- árulta el a spanyol tréner a West Ham elleni bepótolt bajnoki győzelem után.

„Ha valaki hisz az igazában, az a végsőkig harcol. Ezt fogjuk tenni mint klub és mint csapat is”

– mondta Guardiola, aki hozzátette, beszéltek a játékosokkal és az idény hátralévő részében a lehető legjobbat akarják kihozni magukból. Csak a játékra akarnak koncentrálni, aztán majd meglátják, milyen ítélet születik.

Guardiola 2016 nyarán vette át a Manchester City irányítását, azóta Angliában öt trófeát nyert csapatával, köztük két bajnoki címet, viszont a BL-ben még az elődöntőbe sem tudott bejutni csapatával. A spanyol edző szerződése 2021 nyaráig szól a kékeknél, amely jelenleg a Liverpool mögött 22 pontos hátránnyal második a Premier League-ben, s a BL nyolcaddöntőjében a Real Madriddal találkozik.

Az európai szövetség a pénzügyi fair play súlyos megsértése miatt tiltotta ki múlt pénteken a nemzetközi kupaporondról a Manchester Cityt a következő két idényre, mellékbüntetésként pedig 30 millió eurós bírságot is kiszabott, de várhatóan az angol FA részéről is szankcionálásra kerül az ügy, legrosszabb esetben akár az angol negyedosztályba is visszasorolhatják a manchesteri együttest.

Bajnokok Ligája: két évre kizárták a Manchester City-t a BL-ből!

Az UEFA ellenőrző testülete a pénzügyi fair play megsértéséért a következő két idényről kizárta az angol címvédő Manchester Cityt a Bajnokok Ligájából. Mint az UEFA hivatalos állásfoglalásában szerepel, a szervezet elfogadta a Klubok Pénzügyi Kontrollját Végző Testülete (CFCB) által kiadott határozatot, ami a testület összefoglalóját tartalmazza a Manchester Cityvel kapcsolatban végzett vizsgálatról.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/54368/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Bajnokok Ligája,Manchester City

További cikkek

Külföldi foci

Bundesliga: a Bayern München védője megszegte a kijárási tilalmat

2020.04.02. 20:35
Ráadásul nem csak megszegte, de eközben autóbalesetet is szenvedett.

Külföldi foci

Az első idei lefújt bajnokság győztese a Club Brugge

2020.04.02. 16:15
A Club Brugge csapatát hirdették ki a belga labdarúgó-bajnokság győztesének, miután a jelentősebb európai ligák közül elsőként csütörtökön itt törölték a sorozat további …

Külföldi foci

La Liga: Neymart és Martínezt is akarja a Barcelona

2020.04.02. 12:20
Az átigazolási híreknek/pletykáknak még a koronavírus sem szabhat határt.

Külföldi foci

Premier League: Hudson-Odoi a válogatottról és az Eb-ról álmodozik

2020.04.02. 11:45
A járvány alatt, a munka nélkül maradt sportolók, álmodozással töltik a pihenőt. Legalábbis Callum Hudson-Odoi mindenképp.

Egyéni sportok

Néhány sikert megünnepeltünk, aztán jött a koronavírus

2020.04.01. 18:05
Feljutott a Davis-kupacsapat, Szilágyi Áron világkupa-versenyt nyert, B-csoportos világbajnokságot nyert a bandyválogatott, aztán a koronavírus a sportvilágot is megbénította.

Külföldi foci

Válogatott: júniusban sem lesznek Eb-pótselejtezők

2020.04.01. 17:05
Az Európai Labdarúgó Szövetség szerdán döntött: tovább halasztja az eredetileg márciusra kiírt Európa-bajnoki pótselejtezőket.

Külföldi foci

Premier League: a Leicester City dobhat mentőövet Coutinhónak

2020.04.01. 15:30
Több Premier League klub érdeklődését is felkeltette a kényszerű holtszezonban a jelenleg a Bayern Münchennél portyázó brazil cselgép.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: az UEFA mindenképpen befejezné a szezont

2020.04.01. 14:00
Hiába a világszerte tomboló koronavírus-járvány, az UEFA elemzői szerint minden áron be kell fejezni a Bajnokok Ligája és az Európa-liga idei szezonját.

Külföldi foci

Serie A: itt az újabb koronagyomros, véget érhet a Ronaldo-éra

2020.04.01. 12:20
Ideje korán véget érhet az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo torinói kalandja. Naná, hogy ennek is a koronavírus-járvány az oka.

Külföldi foci

Labdarúgás: Cannavaro megszólította az embereket

2020.03.31. 23:00
Fabio Cannavaro, a The Players' Tribune oldalon írt levelet a koronavírus-járvány sújtotta Olaszországnak. A világbajnok, aranylabdás labdarúgó, aki évek óta Kínában dolgozik, érzelmes …