Forma-1: a Mercedes pontosan ott folytatja, ahol tavaly abbahagyta

Dorogi László
Dorogi László

Az ezüst nyilak zárták az első két pozícióban a szezon első, kollektív tesztjének utolsó napját. Bajban a Ferrari?

Fotó: formula1.com

Péntek délután hat órakor véget ért a szezon első kollektív tesztje a száguldó cirkuszban. A három barcelonai nap rengeteg témát szolgáltatott a sajtó és a szakértők számára, elsősorban a Racing Point Mercedes-utánzata, és a Mercedes repülőgépkormányhoz hajazó első felfüggesztési trükkje ütötte ki a biztosítékot a riválisoknál.

Miben mesterkedik a Racing Point?

Szerdán hivatalosan is kezdetét vette a Forma-1 2020-as idénye a barcelonai kollektív teszt első napjával. Ilyenkor persze még nem tudunk és nem is szabad messzemenő következtetéseket levonni a köridőkből, az viszont azonnal szemet szúrt mindenkinek, hogy a Racing Point autói nagyon-nagyon hasonlítanak a 2019-ben világbajnok Mercedes-konstrukcióra.

Ez utóbbira az FIA már reagált is, de nem kell megijednie a németeknek, ebben az évben még használhatják ezt a különös megoldást. Már persze, ha akarják, mert arról egyelőre nincsenek információk, hogy valóban javított-e az autó teljesítményén a duplatengelyes-kormányzás.

Forma-1: a Mercedes mindenkit meglepett

Az első óra leginkább Hamiltonról szólt, mivel ő teljesített először mért kört, majd 1:18.915-tel az élen is zárt, nem mellesleg a legtöbb kilométert is a mercedeses tette meg. A címvédő lendülete a későbbiekben sem hagyott alább, igaz, inkább az adatok gyűjtésére feküdt rá a második hatvan percben, ezért folyamatosan csúszott hátra az időlistán.

A harmadik napot ettől függetlenül tükörsimán hozta le a Mercedes egy-kettővel, a nap és egyben a teszt leggyorsabb körét Valtteri Bottas teljesítette pénteken, a második legjobb időt pedig csapattársa, Lewis Hamilton futotta. A finn pilóta a lágy gumikon 1.15:732 alatt ért körbe a barcelonai aszfaltcsíkon, míg a regnáló világbajnok a keményebb keverékű abroncsokon 1.16:642-es időt ért el.

Nem volt jó napja ugyanakkor a Ferrarinak és Sebastian Vettelnek. A négyszeres német világbajnok a teszt első napján betegség miatt nem tudott részt venni, s hiába kapta meg a csapattól az egész napot a gyakorlásra pénteken, az autója 100 kör után megadta magát, úgy tűnt, a motorral lehet valami probléma. A maranellóiak egyébként is izzadhatnak, ugyanis a Ferrarik sebessége egyelőre nem tűnik túl jónak, persze az első teszteredményekből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Ugyanakkor, érdemes megjegyezni, hogy az olaszok szignifikánsan kevesebb kört tudtak megtenni Vettel technikai problémája miatt mint a riválisok, ez pedig akár vissza is üthet.

A tesztnap harmadik legjobb idejét Esteban Ocon futotta a Reanult-val, őt pedig a kifejezetten gyorsnak tűnő Racing Pointtal Lance Stroll követte. A Williamsnél is akad ok a bizakodásra, a tavaly rettenetesen teljesítő istálló majd egy másodperccel futott jobb időket az elmúlt három napban a barcelonai aszfaltcsíkon, mint tavaly, úgy tűnik tehát, hogy idén azért bele-beleszólhatnak majd a középmezőny csatározásaiba.

A legpechesebben Kevin Magnussen számára alakult a nap, a dán pilóta mindössze négy kört tudott teljesíteni, mielőtt összetörte volna a Haast. Az istállónak egyébként sem sikerült a tervek szerint a tesztje, mindenkinél kevesebb kört rakott az autókba a Magnussen-Romain Grosjean páros.

A Forma-1 mezőnye jövő héten újabb három napot tölt teszteléssel Barcelonában, a versenyszezon pedig március 13-án veszi kezdetét Ausztráliában.

A barcelonai teszt harmadik napjának végeredménye

Címkék: Forma 1, Autósport
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/54391/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,Autósport

További cikkek

Autó-motor

Forma-1: Leclerc, Norris és Albon is indul a vasárnapi virtuális futamon

2020.04.02. 18:25
Az aktív versenyzők közül Charles Leclerc (Ferrari), Alexander Albon (Red Bull), Lando Norris (McLaren), George Russell és Nicholas Latifi (mindkettő …

Autó-motor

Forma-1: fizetéscsökkentés a McLaren istállónál

2020.04.02. 10:30
Carlos Sainz és Lando Norris is beleegyeztek abba, hogy csökkentsék fizetésüket a McLaren Forma-1-es csapatánál. Az istálló számos munkavállalóját is kénytelen volt kényszerszabadságra …

Egyéni sportok

A hónap amikor leállt a sportvilág, avagy mit töröltek és halasztottak el márciusban?

2020.04.01. 20:00
Márciusi összefoglalónk második részében a teljesség igénye nélkül összegyűjtjük, hogy melyik jelentős …

Egyéni sportok

Néhány sikert megünnepeltünk, aztán jött a koronavírus

2020.04.01. 18:05
Feljutott a Davis-kupacsapat, Szilágyi Áron világkupa-versenyt nyert, B-csoportos világbajnokságot nyert a bandyválogatott, aztán a koronavírus a sportvilágot is megbénította.

Autó-motor

Forma-1: újabb gyári csapat érkezik a száguldó cirkuszba

2020.04.01. 14:20
A Racing Point istálló hivatalos honlapján jelentette be, hogy 2021-től az Aston Martin gyári csapataként indulnak el a sorozatban.

Autó-motor

Forma-1: karantén lett a volt versenyhelyszínből

2020.03.31. 14:05
A Delhit elhagyó munkások számára a 2011–2013 között három F1-es futamnak otthont adó Buddh International Circuit szolgáltatja a karantént.

Autó-motor

WTCR: Micheliszék idei autójáról lehullt a lepel

2020.03.30. 13:30
A tavalyitól kissé eltérő festésű autóval indulhat neki az évnek a címvédő Michelisz Norbert a túraautó-világkupában (WTCR). A Hyundai megmutatta, hogy milyen design-nal készül a 2020-as …

Autó-motor

Forma-1: a Mercedes mérnökei oldják meg a lélegeztetőgép-hiányt?

2020.03.30. 10:25
A Mercedes F1-es csapatának mérnökei megoldást találtak a lélegeztetőgépek hiányára.

Autó-motor

Forma-1: lefújta volna az idei szezont Bernie Ecclestone

2020.03.27. 21:25
A sorozatot hosszú időn keresztül irányító üzletember azt nyilatkozta, hogy már lefújta volna az idei szezont.

Autó-motor

Kamion EB: Kiss Norbert csapatot vált

2020.03.26. 22:05
A kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert távozik a Tankpool24-Mercedes csapattól és a magyar Révész Truck Racing Team-nél folytatja pályafutását, egy MAN volánja mögött.