Topligák: rangadók Angliában és Spanyolországban is

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A hétvégi futballkínálatból a Chelsea-Tottenham és a Leicester-Manchester City mérkőzés mellett két spanyol találkozó emelkedik ki. 

Fotó: AFP

Premier League, 27. forduló

A Chelsea-Tottenham mérkőzés a forduló első rangadója, hiszen a londoni derbin a negyedik helyezett fogadja az ötödiket. A "két csapat ellentétes formában van jelenleg: a "kékek" négy meccs óta nyeretlenek, míg Jose Mourinho csapata az utóbbi három fordulóban győzött és egyetlen pontra megközelítette ellenfelét. Szintén rangadót vív egymással a Leicester City és a Manchester City is: a jövő évi Bajnokok Ligája-kiírásból kizárt gárda előnye négy pont, az utóbbi hetekben botladozó, de így is erőn felül teljesítő vetélytársával szemben. A listavezető Liverpool a kiesés elől menekülő, hetek óta nyeretlen West Ham ellen tehet újabb lépést a bajnoki cím bebiztosítása felé, Jürgen Klopp csapata jelenleg 22 ponttal áll jobban bármelyik más együttesnél. A Manchester United és a Sheffield United vetélkedik jelenleg a nemzetközi kupaindulást jelentő hatodik helyért, a manchesteriekre vár papíron a könnyebb feladat, mivel a Watforddal mérkőznek. 

Szombat

13.30: Chelsea–Tottenham 
16.00: Burnley–Bournemouth
16.00: Crystal Palace–Newcastle
16.00: Sheffield United–Brighton
16.00: Southampton–Aston Villa 
18.30: Leicester–Manchester City 

Vasárnap

15.00: Manchester United–Watford
15.00: 
Wolverhampton Wanderers–Norwich City
17.30: 
Arsenal–Everton 

Hétfő

21.00: Liverpool-West Ham United

1 Liverpool  26 25 1 0 61 15 +46 76
2 Manchester City 26 17 3 6 67 29 +38 54
3 Leicester City 26 15 5 6 54 26 +28 50
4 Chelsea 26 12 5 9 43 36 +7 41
5 Tottenham Hotspur 26 11 7 8 43 34 +9 40
6 Sheffield United 26 10 9 7 28 24 +4 39
7 Manchester United 26 10 8 8 38 29 +9 38
8 Wolverhampton Wanderers 26 8 12 6 35 32 +3 36
9 Everton 26 10 6 10 34 38 −4 36
10 Arsenal 26 7 13 6 36 34 +2 34
11 Burnley 26 10 4 12 30 39 −9 34
12 Southampton 26 9 4 13 32 48 −16 31
13 Newcastle United 26 8 7 11 24 40 −16 31
14 Crystal Palace 26 7 9 10 23 32 −9 30
15 Brighton & Hove Albion 26 6 9 11 31 38 −7 27
16 Bournemouth 26 7 5 14 26 40 −14 26
17 Aston Villa 26 7 4 15 34 50 −16 25
18 West Ham United 26 6 6 14 30 45 −15 24
19 Watford 26 5 9 12 24 40 −16 24
20 Norwich City 26 4 6 16 24 48 −24 18

Bundesliga, 23. forduló

Ha nehezen is, de a Bayern München legyőzte a Paderbornt és így a bajor sztárcsapat a fordulót követően is vezetni fogja a tabellát. Az üldözők közül a Borussia Dortmund számára kötelező a győzelem, mivel a BVB azzal a Werder Bremennel mérkőzik, amely a legutóbbi négy meccsét elveszítette és jelenleg kiesési gondokkal küzd. Az egy meccsel kevesebbet játszó Mönchengladnach ellenfele a botladozó Hoffenheim lesz, amely a legutóbbi öt meccséből csak kettőt nyert meg. Gulácsi Péter csapata az RB Leipzig rangadót vív a fordulóban, a lipcseieknek le kell győzniük az utóbbi hetekben nyeretlen Schalkét, ahhoz, hogy tapadjanak a Bayernre. 

pénteken játszották

Bayern München-Paderborn 3-2 (Gnabry 25., Lewandowski 70., 88., ill. Srbeny 44., Michel 75.)

Szombat

15.30 Freiburg-Fortuna Düsseldorf
15.30 Hertha BSC-Köln
15.30 Borussia Mönchengladbach-Hoffenheim
15.30 Werder Bremen-Borussia Dortmund
18.30 Schalke-RB Leipzig

Vasárnap

15.30 Bayer Leverkusen-Augsburg
18.00 Wolfsburg-Mainz

Hétfő

20.30 Eintracht Frankfurt-Union Berlin

1 Bayern Munich 23 15 4 4 65 26 +39 49
2 RB Leipzig 22 13 6 3 56 25 +31 45
3 Borussia Dortmund 22 12 6 4 63 32 +31 42
4 Borussia Mönchengladbach 21 13 3 5 42 24 +18 42
5 Bayer Leverkusen 22 12 4 6 38 29 +9 40
6 Schalke 04 22 9 9 4 32 27 +5 36
7 SC Freiburg 22 9 6 7 31 31 0 33
8 1899 Hoffenheim 22 10 3 9 33 35 −2 33
9 VfL Wolfsburg 22 8 7 7 28 28 0 31
10 Eintracht Frankfurt 22 8 4 10 37 35 +2 28
11 FC Augsburg 22 7 6 9 34 45 −11 27
12 Union Berlin 22 8 2 12 27 35 −8 26
13 Hertha BSC 22 7 5 10 27 38 −11 26
14 1. FC Köln 21 7 2 12 28 42 −14 23
15 Mainz 05 22 7 1 14 31 48 −17 22
16 Fortuna Düsseldorf 22 4 5 13 21 46 −25 17
17 Werder Bremen 22 4 5 13 25 51 −26 17
18 SC Paderborn 23 4 4 15 29 50 −21 16

Serie A, 25. forduló

Jelenleg a Juventus egyetlen ponttal áll a Lazio előtt, míg a legutóbbi héten rangadót veszítő Internazionale lemaradása három pont a torinóiakhoz képest, és meglepő lenne ha ez a differencia nem így maradna a fordulót követően is. A bajnoki címért küzdő három csapat ugyanis három kiesőjelölttel mérkőzik: a `"zebrák" a sereghajtó Spal, a fővárosiak a kieső helyen álló Genoa, míg a milánóiak a 17. helyen szerénykedő Sampdoria ellen növelhetik pontjaik számát. A BL-ben emlékezetes győzelmet arató Atalanta, a szinte bárkire veszélyes Sassuolo ellen küzd a hétvégén, míg a gödörben lévő AS Roma a legutóbbi három találkozóját győzelemmel abszolváló Leccével mérkőzik. 

pénteken játszották

Brescia-Napoli 1-2 (Chancellor 26., ill. Insigne 50. - tizenegyesből, Ruiz 54.)

Szombat

15.00 Bologna-Udinese
18.00 Spal-Juventus
20.45 Fiorentina-AC Milan

Vasárnap

12.30 Genoa-Lazio
15.00 Atalanta-Sassuolo
15.00 Torino-Parma
15.00 Verona-Cagliari
18.00 AS Roma-Lecce
20.45 Internazionale-Sampdoria

1 Juventus 24 18 3 3 46 23 +23 57
2 Lazio 24 17 5 2 55 21 +34 56
3 Internazionale 24 16 6 2 49 22 +27 54
4 Atalanta 24 13 6 5 63 32 +31 45
5 Roma 24 11 6 7 43 32 +11 39
6 Hellas Verona 24 9 8 7 28 24 +4 35
7 Parma 24 10 5 9 32 30 +2 35
8 Milan 24 10 5 9 26 31 −5 35
9 Napoli 24 9 6 9 37 34 +3 33
10 Bologna 24 9 6 9 37 39 −2 33
11 Cagliari 24 8 8 8 38 36 +2 32
12 Sassuolo 24 8 5 11 38 39 −1 29
13 Fiorentina 24 7 7 10 31 35 −4 28
14 Torino 24 8 3 13 27 43 −16 27
15 Udinese 24 7 5 12 20 36 −16 26
16 Lecce 24 6 7 11 32 45 −13 25
17 Sampdoria 24 6 5 13 26 43 −17 23
18 Genoa 24 5 7 12 27 43 −16 22
19 Brescia 24 4 4 16 21 44 −23 16
20 SPAL 24 4 3 17 18 42 −24 15

La Liga, 25. forduló

Legutóbb a Celta Vigo ellen csak döntetlent játszott a Real Madrid és a Barcelona egy pontra meg is közelítette a fővárosiakat, miután legyőzte a Getafét. A madridiakra most a Levante vár, és létfontosságú lesz számukra, hogy tartsák az előnyüket legnagyobb riválisukkal szemben. A katalánok az Eibar ellen mérkőznek, amely az utóbbi fordulókban alaposan visszaesett és lassan a kiesés elől menekül. A forduló rangadóját a Getafe és a Sevilla vívja, amennyiben az andalúzok nyernek a szezon meglepetéscsapata ellen, akkor megelőzik riválisukat. Az Atléticó Madridra szintén kemény 90 perc vár, mivel a hatodik helyen álló Villarreal lesz Diego Simeone csapatának ellenfele.

pénteken játszották

Real Betis-Mallorca 3-3 (Canales 19. - tizenegyesből, Fekir 35. - tizenegyesből, Joaquin 48., ill. Cucho 16., Budimir 27., Kubo 70.)

Szombat

13.00 Celta Vigo-Leganes
16.00 Barcelona-Eibar
18.30 Real Sociedad-Valencia
21.00 Levante-Real Madrid

Vasárnap

12.00 Osasuna-Granada
14.00 Debortivo Alaves-Athletic Bilbao
16.00 Valladolid-Espanyol
18.30 Getafe-Sevilla
21.00 Atlético Madrid-Villarreal

1 Real Madrid 24 15 8 1 46 16 +30 53
2 Barcelona 24 16 4 4 57 29 +28 52
3 Getafe 24 12 6 6 36 22 +14 42
4 Atlético Madrid 24 10 10 4 25 17 +8 40
5 Sevilla 24 11 7 6 31 25 +6 40
6 Villarreal 24 11 5 8 42 32 +10 38
7 Valencia 24 10 8 6 35 34 +1 38
8 Real Sociedad 23 11 4 8 39 31 +8 37
9 Granada 24 10 3 11 29 31 −2 33
10 Athletic Bilbao 24 7 10 7 23 20 +3 31
11 Osasuna 24 7 10 7 31 32 −1 31
12 Real Betis 25 7 9 9 35 40 −5 30
13 Levante 24 9 2 13 30 36 −6 29
14 Alavés 24 7 6 11 25 34 −9 27
15 Valladolid 24 5 11 8 20 27 −7 26
16 Eibar 23 6 6 11 22 32 −10 24
17 Mallorca 25 6 4 15 26 42 −16 22
18 Celta Vigo 24 4 9 11 21 34 −13 21
19 Leganés 24 4 7 13 18 36 −18 19
20 Espanyol 24 4 7 13 21 42 −21 19
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/54402/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Bundesliga,Serie A,Premier League,La Liga

További cikkek

Külföldi foci

Labdarúgás: elhunyt Radomir Antics

2020.04.06. 20:35
Életének 72. évében meghalt Radomir Antics, a szerb válogatott, a Real Madrid, az Atlético Madrid és a Barcelona korábbi trénere.

Külföldi foci

La Liga: spanyol lapértesülések szerint Griezmann nem eladó

2020.04.06. 19:15
Spanyol sajtóértesülések szerint a Barcelona nem szándékozik eladni Antoine Griezmannt, pedig a francia világbajnokért több csapat is ajánlatot tett.

Külföldi foci

Serie A: dönttöttek a fizetéscsökkentésről a klubvezetők

2020.04.06. 18:15
A Serie A klubvezetői egyhangúlag megszavazták a játékosok fizetéscsökkentését a mai nap során.

Külföldi foci

Pep Guardiola édesanyja is a koronavírus áldozata lett

2020.04.06. 16:35
Szörnyű tragédia érte Pep Guardiolát, a Manchester City trénerének édesanyja ugyanis a mai napon elhunyt a koronavírus következtében.

Külföldi foci

Serie A: közelebb került az FC Barcelonához az Internazionale támadója

2020.04.05. 16:50
Spanyol sajtóértesülések szerint Lautaro Martinez egyre közelebb kerül ahhoz, hogy hamarosan Barcelonába igazoljon.

Külföldi foci

La Liga: Olaszországból igazolna középhátvédet a Barcelona

2020.04.05. 15:45
Spanyol sajtóhírek szerint a katalán együttes szerződtetné Alessio Romagnolit, az AC Milan középhátvédjét.

Külföldi foci

Bundesliga: hétfőn megkezdődnek az edzések a Bayern Münchennél

2020.04.05. 13:10
A Kicker beszámolója szerint hétfőn ismét elkezdi az edzéseket a Bayern München.

Külföldi foci

Labdarúgás: augusztus elején érne véget a Bajnokok Ligája és az Európa-liga

2020.04.05. 11:55
Az UEFA elnöke, Aleksander Ceferin elmondta, hogy mindenképpen folytatni akarják a két sorozatot, de az idei szezonnak legkésőbb augusztus 3-ig …

Külföldi foci

Premier League: védőre cserélné francia középpályását a Manchester United

2020.04.05. 10:50
Visszatérhet egykori csapatához, a Juventushoz Paul Pogba, akiért cserébe Matthijs De Ligt érkezhet Manchesterbe.

Külföldi foci

Bundesliga: Olaszországban folytathatja pályafutását Mario Götze

2020.04.05. 08:50
A 2014-es világbajnokság döntőjét eldöntő középpályás szerződése a nyáron lejár a Borussia Dortmundnál, így rögtön be is jelentkezett érte az AS Roma.