Az örömből és a bánatból is bőségesen kijutott, avagy erről írtunk februárban

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Péni István Európa-bajnokságot, Liu Shaolin Sándor összetett világkupát, Szilágyi Áron és Marosi Ádám pedig vk-versenyt nyert az év második hónapjában. A magyar sport viszont három kimagasló alakját veszítette el Wichmann Tamás, Göröcs  János és Székely Éva személyében. 

Amerikai futball

február 2. Lamar Jacksont választották meg a 2019-es  NFL-idény legértékesebb játékosának. A Baltimore Ravens irányítójának sikeréhez nem férhetett kétség, mivel valamennyi szakíró rá szavazott. "Egyhangúlag" korábban csak egyetlen játékost, Tom Bradyt választottak meg. 

Fotó: AFP

február 3. Elképesztően fordulatos mérkőzést hozott az 54 Super Bowl. A Kansas City Chiefs a negyedik negyedben tízpontos hátrányból nyert 31-20-ra. A kansasiak fél évszázad után lettek ismét bajnokok, a döntő legértékesebb játékosa az irányító Patrick Mahomes lett. 

Atlétika

február 8-15. Egy héten belül kétszer is megdöntötte a férfi rúdugrás világrekordját Armand Duplantis. A svéd sportoló előbb Torunban javította meg  Renaud Lavillenie hat évig érvényben lévő csúcsát, majd egy héttel később Glasgow-ban újabb centit előre lépve 618 centiméterre módosította a rekordot. 

február 16. A történelemben először került 13 percen belülre az öt kilométeres utcai futás világrekordja. Az ugandai Joshua Cheptegei 12 perc 51 másodperc alatt teljesítette a távot és majdnem fél percet javított Ronex Kiprutu januári rekordján. 

február 21. Hogy február a világrekordot hónapja volt,azt jól bizonyította ez a nap, amelyen két újabb világcsúcs született. Az etióp Ababel Yeshaneh a női félmaraton,míg a venezuelai Yulimar Rojas a női fedettpályás hármasugrás világrekordját adta át a múltnak.

Autó és motorsport

február 3. Az IndyCarban 2004-ben bajnoki címet szerző, az Indy500-at pedig 2013-ban megnyerő brazil legenda Tony Kanaan bejelentette, hogy idén már csak néhány versenyen vesz részt, majd a szezon végén végleg távozik a sorozatból. 

február 13. A DTM-be szerződött Robert Kubica. A korábbi Forma-1-es futamgyőztes BMW-vel fog versenyezni a világ legerősebb túraautó-bajnokságában.

február 18. Az esős időjárás miatt egy nappal később rendezték meg a legendás 500 mérföldes versenyt Daytonában. A futamot 2019-hez hasonlóan Danny Hamlin nyerte. Az utolsó körben Ryan Newman  hatalmas balesetet szenvedett, amelyet súlyos sérülés nélkül megúszott. 

február 26. Fernando Alonso 2017 és 2019 után ismét versenyezni fog az Indianapolisban rendezett 500 mérföldes futamon. A spanyol legenda a McLaren színeiben próbálja majd megszerezni az autósport egyik legnagyobb eseményén a győzelmet. 

február 27. Szalay Balázs jól szerepelt a terepralisok világkupa-sorozatának katari idénynyitóján. A magyar pilóta a nyolcadik helyének köszönhetően négy-vk pontot szerzett. A megmérettetésen a legendás Nasszer Al-Atiyah hetedik alkalommal diadalmaskodott hazájában.

Biatlon

Fotó: https://www.langrenn.com/

február 12-23. Marte Olsbu Röiseland diadalmenetét hozta az Antholzban rendezett világbajnokság. A norvég sílövőnő a sprintet, a tömegrajtos versenyt is megnyerte, de tagja volt a győztes női váltónak, valamint a két vegyes váltónak is. Az öt aranyérme mellé ráadásként még két bronzérmet is begyűjtött. Az olasz Dorothea Wierer két versenyszámban diadalmaskodott a hölgyeknél, míg a férfiaknál Johannes Thingnes Bö volt a legeredményesebb három aranyéremmel (két vegyes váltó, egy egyéni). 

Birkózás

február 10-16. Összesen három érmet szereztek a magyarok Rómában rendezett Európa-bajnokságon, mindhárom medáliát kötöttfogású birkózó nyakába akasztották. Lőrincz Viktor és  a meglepetés ember Lévai Zoltán ezüstérmes lett, míg Torba Erik a dobogó harmadik fokára állhatott fel. 

Bob és Szkeleton

február 21. - A németországi Altenbergben zajlik a két sportág világbajnoksága. A házigazda az utolsó nap előtt három aranyérmet szerzett, a szkeletonos Christopher Grotheer és Tina Hermann, valamint az olimpiai bajnok bobkettős (Francesco Friedrich és Thorsten Margis) révén. A női kettesbobok versenyében amerikai siker született. 

Cselgáncs

február 9. Majdnem tíz év és 154 győztesen megvívott mérkőzés után megszakadt Teddy Riner veretlenségi sorozata. A francia ikon hazai tatamin szenvedett vereséget a japán Kageura Kokorotól. 

február 15Varga Brigitta bronzérmet szerzett az olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozat Pozsonyi állomásán az 57 kilogrammosok küzdelmében. 

Darts

február 2.  A világbajnok Peter Wright remeklését hozta az év második jelentős tornája a  Ladbrokes Masters. A skót klasszist egyedül Michael Smith tudta megszorongatni a döntőben, ám ott is fordítani tudott három meccsnyílról. 

február 27. Három év után produkált ismét valaki kilencnyilas leget a Premier League-ben. A sorozat idei harmadik állomásán Michael Smith örvendeztette meg tökéletes dobássorozattal a sportág rajongóit. 

Evezés

február 9. A magyar sportolók összesen négy ezüstérmet szereztek a Párizsban rendezett evezős ergométeres világbajnokságon. 

Futsal

február 1. A magyar válogatott 4-1-re legyőzte Litvániát és így csoportelsőként jutott tovább az Európa-bajnoki selejtezősorozat második körébe.

február 23. A Haladás házigazdaként nyerte meg a férfi futsal Magyar Kupát, miután a vasárnapi fináléban 4-2-re jobbnak bizonyult az előző kiírásban győztes Berettyóújfalunál.

Gyorskorcsolya

február 13-16. Összesen hat világrekordot hozott a távonkénti világbajnokság Salt Lake Cityben. Bár az éremtáblázatot Hollandia nyerte hét aranyéremmel a legnagyobb sztárnak az 500 és az 1000 méteren is diadalmaskodó  Pavel Kulizsnyikov, valamint a 10 000 méteren kozmikus világrekordot teljesítő Graeme Fish számítottak. 

február 29 Sinhama Tacuja és Takagi Miho révén mindkét nemnél japán győztest avattak a norvégiai Hamarban rendezett sprint-világbajnokságon. 

Jégkorong

február 9. Három győzelmének köszönhetően a magyar férfi válogatott továbbjutott az olimpiai selejtezőtorna utolsó körébe. A mindent eldöntő mérkőzésen a mieink 4-1-re győzték le Nagy-Britanniát Nottinghamben. 

Kajak-kenu

Fotó: pestisracok.hu

február 12. Hosszan tartó, súlyos betegség után életének 72. évében elhunyt Wichmann Tamás a világ kajak-kenu sportjának egyik legnagyobb alakja, háromszoros olimpiai érmes, háromszoros Európa-bajnok, kilencszeres világbajnok. 

Karate

február 7-9.  Jakubovics Dalma és Baranyi Zsófia egyaránt aranyérmet nyert a budapesti BOK Csarnokban rendezett korosztályos karate Európa-bajnokságon. A 

Kerékpársport

február 2Vas Kata Blanka ezüstérmet szerzett az U23-as kategóriában, a svájci Dübendorfban rendezett cyclo-cross világbajnokságon.

február 26.- Március elsejéig tart a pályakerékpáros világbajnokság Berlinben, amelyen számos világcsúcs született már eddig is. A holland Harrie Lavreysen, és Kirsten Wild, valamint a német Lea Friedrich eddig egyaránt két aranyérmet szereztek a német fővárosban. 

Kézilabda és Qatch

február 2. A Qatch a kézilabdából kifejlesztett sportág, amelynek első világbajnokságát Budapesten rendezték. A házigazda magyar csapat a döntőben 2:0-ra győzött Szerbia legjobbjai ellen.

február 3. Szívproblémái miatt a szezon végén visszavonul Victor Tomas, a Barcelona és a spanyol válogatott ikonja. A játékos pályafutása során összesen tizenegy bajnoki címet, három Bajnokok Ligáját, öt klubvilágbajnokságot és Európa-bajnokságot is nyert. 

február 6. Görbicz Anita a következő évtől játékos-edzőként folytatja pályafutását. Minden idők legsikeresebb magyar kézilabdázója a válogatottnál szakmai tanácsadó, míg a Győrnél másodedző is lesz játékoskarrierje mellett. 

február 16. Óriási győzelmet aratott a Szeged a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, miután drámai hajrában hazai pályán nyert a PSG ellen. 

Kosárlabda

február 9. A spanyol Iberostar Tenerife nyerte a FIBA Világkupát, miután a döntőben 80-72-re legyőzte a Virtus Pallacanestro Bolognát. 

február 16.  LeBron James csapata nyerte a Chicagoban rendezett NBA All-Star gálát, miután két ponttal jobb volt Jannisz Antetokunmpo csapatánál. A Kobe Bryantről elnevezett MVP-trófeát Kawhi Leonard nyerte el. 

fotó: fiba.com

február 20-23. Két bravúrgyőzelemmel kezdte az Európa-bajnoki selejtezősorozatot a magyar férfi válogatott. A mieink előbb hazai pályán verték a címvédő Szlovéniát, majd egy utolsó másodpercekben dobott kosárral Ukrajnát is felülmúlták. 

február 28. A zöldasztalnál ért véget a Sopron női csapatának nemzetközi szezonja. Az előző két szezonban Final Four-t játszó gárda nem volt hajlandó idegenben kiállni az olasz Schio ellen, így a FIBA 20-0-al az ellenfélnek adta a győzelmet. 

Labdarúgás

február 5. Nem mindennapi körülmények között mentett pontot a Puskás Akadémia DVTK ellen, ugyanis a felcsútiak egyenlítő találatát a kapus Hegedűs Lajos szerezte, egy szögletet követően. 

február 6. A Szusza Ferenc Stadion gyepszőnyegének veszélyessége miatt az MLSZ elhalasztotta az Újpest-Ferencváros derbit. A lila-fehér klub a pályája rendbetételéig Zalaegerszegen vívja hazai bajnoki mérkőzéseit. 

február 7. Dzsudzsák Balázs maradt az Egyesült Arab Emirátusokban és az Ittihad Kalbától való távozása után  az al-Ainnál folytatja pályafutását. 

február 11-12Jürgen Klinsmann a gyenge eredmények miatt lemondott a Hertha BSC vezetőedzői pozíciójáról. A bejelentés másnapján újra Petry Zsoltot nevezték ki a berlini klub kapusedzőjének.

február14. Az UEFA ellenőrző testülete a pénzügyi fair play megsértéséért a következő két idényről kizárta a Manchester Cityt a Bajnokok Ligájából.

február 17. Életének 88. évében elhunyt Harry Gregg a Manchester United legendás kapusa. Az egykori hálóőr 1958-ban több embert is kimentett a lángoló repülőgépből a csapat berlini tragédiája során. 

február 19. Gulácsi Péter fantasztikus teljesítményének is köszönhetően az RB Leipzig 1-0-ra győzött az előző szezonban döntőt játszó Tottenham otthonában a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A magyar kapust a hét csapatába is beválasztották a szakértők. 

Fotó: ujszo.hu

február 24. Nyolcvanegy éves korában elhunyt Göröcs János, a magyar válogatott és az Újpest történetének egyik legjobb játékosa. 

február 26. Visszatért Európába az Egyesült Államokból Németh Krisztián. A válogatott támadó másfél évre szóló szerződést kötött a Dunaszerdahelyi AC-val.

február 27. A brazil Flamengo nyerte meg a dél-amerikai Szuperkupát (Recopa Sudamericana),miután a kétfelvonásos döntőben 5-2-es összesítéssel jobbnak bizonyult az ecuadori Independienténél.

február 27. Máris kiesett az Európa-ligából a 2019-ben még döntőt játszó Arsenal. Az "ágyúsok" hosszabbítás után, egy utolsó percben esett gól miatt búcsúztak az Olympiakosz ellen. 

február 28Kádár Tamás a kínai Santung Lunengben folytatja pályafutását. A válogatott védő két és fél év után távozott a Dinamo Kijevtől a jelenleg szünetelő bajnokságban szereplő csapatba. 

február 29. Megszakadt a Liverpool 44 mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozata az angol bajnokságban és így nem lehet már vesztes mérkőzés nélkül bajnok. A Premier League-et utcahosszal vezető gárda a Watford ellen szenvedett 3-0-s vereséget. 

Műkorcsolya

február 4-9 Egyaránt japán győzelmet hozott a férfiaknál és a nőknél is a Szöulban rendezett négykontinens bajnokság. Az uraknál a kétszeres olimpiai aranyérmes Juzuru Hanyu minden idők legmagasabb pontszámát érte el a rövidprogram során. 

Ökölvívás

február 8Gálos Roland megnyerte az 57 kilogrammos kategória versenyét, míg a másik két magyar döntős, Nagy Tímea (75 kg) és Kovács Richárd (63 kg) ezüstéremmel zárt a debreceni 64. Bocskai István ökölvívó emlékversenyen.

Fotó: AFP



február 23. Némileg borult a papírforma az év eddigi legjobban várt bokszmeccsén: Tyson Fury technikai KO-val verte a címvédő Deontay Wildert Las Vegasban és így megszerezte a WBC nehézsúlyú világbajnoki címét. 

Öttusa

február 29. Kiegyensúlyozott teljesítménnyel, kiváló vívással Marosi Ádám nyerte meg az öttusázók idei első világkupa-versenyét Kairóban. Az olimpiai bronzérmes sportoló csaknem három év után diadalmaskodott ismét vk-versenyen. 

Röplabda

február 13.  A Vasas nyerte a női röplabda Magyar Kupát, miután a nyíregyházi fináléban 3-1-re legyőzte a házigazda együttest.Az angyalföldiek 13. alkalommal hódították el a trófeát és ezzel immáron ők minden idők legsikeresebb magyar csapata a kupagyőzelmeket illetően. 

február 28. Első ízben hódította el a férfi Magyar Kupát a Pénzügyőr SE, miután öt szettben, 3-2-re legyőzte a címvédő Kecskemétet a döntőben.

Rövidpályás gyorskorcsolya

február 5. A Magyar Korcsolya Szövetség egyéves eltiltással sújtotta az olimpiai bajnok Burján Csabát a tavaly decemberben közzétett, Kínát gyalázó Instagram-posztja miatt. 

február 8-9. Aranyérmet szerzett  a Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca, Krueger John-Henry és Liu Shaolin Sándor alkotta magyar vegyes váltó a Drezdáben rendezett versenyen. Liu Shaolin két további érmet is szerzett, ráadásul 500 méteren bebiztosította az összetett világkupa megnyerését. 

február 26.  A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) bejelentése szerint a koronavírus terjedése miatt nem Szöulban fogják megrendezni az idei rövidpályás gyorskorcsolya világbajnokságot. Mivel a vb-re eredetileg március közepén került volna sor, így elképzelhető, hogy törlik a versenyt is. 

Sportlövészet

Fotó: molcsapat.hu

február 25- március 1-ig zajlik az olimpiai kvalifikációs légfegyveres Európa-bajnokság Wroclawban. A megmérettetés a juniorok versenyével kezdődött, ahol a puskás Hammerl Soma,a puskás vegyes páros Pekler Zalán és Mészáros Eszter, valamint a  A Hammerl Soma, Pekler Zalán, Török Ferenc összeállítású csapat is aranyérmet szerzett. 

A
 felnőtteknél eddig két érem jött össze:a puskás Péni István élete eddigi legnagyobb sikerét elérve aranyérmet szerzett egyéniben, míg Dénes Eszter társaként a második helyen végzett vegyes párosban. Az egyéni döntőben Sidi Péter a hetedik helyen végzett, és így olimpiai kvótát szerzett. szzzzz

Szörf

február 23-29. Holland tarolást hozott az ausztráliai Sorrentóban rendezett világbajnokság. A férfiaknál Kiran Badloe, míg a hölgyeknél Lilian de Geus nyerte meg az aranyérmet. 

Tenisz

február 1-2. A nőknél Sofia Kenin, míg a férfiaknál Novak Djokovics győzelmét hozta azt Australian Open. Az orosz származású amerikai hölgy élete első Grand Slam-tornáját nyerte meg, miután legyőzte Garbine Muguruzát a döntőben. Djokovics viszont már nyolcadik alkalommal diadalmaskodott Ausztráliában,ezúttal Dominic Thiem ellen aratott győzelmet a fináléban. A szerb játékos győzelmének köszönhetően a világranglistán is átvette a vezetést. 

február 20. Roger Federer bejelentette, hogy sérülés miatt nem fog részt venni az idei salakpályás tornákon, és a hússzoros Grand Slam-bajnok svájci játékos a Roland Garrost is kihagyja. 

f
ebruár 22. Balázs Attila fantasztikus menetelést mutatott be a riói ATP-tornán. A magyar teniszező szerencsés vesztesként jutott főtáblára a selejtezőből, majd egészen az elődöntőig menetelt. A legjobb négy között ugyan kikapott az olasz Gianluca Magertől, de így is bekerült a világranglista legjobb 80 játékosa közé. 

február 26. Bejelentette visszavonulását Marija Sarapova. Az orosz teniszezőnő az elmúlt másfél évtized egyik legsikeresebb játékosa volt (valamennyi GS-tornát megnyerte legalább egyszer), ám az utóbbi időben sérülései miatt már nem tudta megközelíteni korábbi önmagát. 

Úszás

február 7-9. Hosszú Katinka két aranyérmet szerzett a Nizzában rendezett rangos versenyen. A háromszoros olimpiai bajnok a "szokásos" 400 vegyesen aratott sikere mellett egy olyan számot is megnyert (1500 gyors), amelyen keveset látjuk őt szerepelni. 

február 28.  A Nemzetközi Sportdöntőbizottság nyolc évre eltiltotta Szun Jangot a versenyzéstől. A háromszoros olimpiai bajnok gyorsúszóra azért szabtak ki ekkora büntetést, mert másfél évvel ezelőtt arra utasította segítőit, hogy törjék össze a vérét tartalmazó doppingmintákat. 

Fotó: szabadsag.ro



február 29. Életének kilencvenkettedik évében elhunyt Székely Éva, olimpiai bajnok úszónő, a Nemzet Sportolója. Minden idők egyik legnépszerűbb magyar sportolónője 1952-ben 200 méteres mellúszásban nyert ötkarikás játékokat, valamint a pillangótechnika alkalmazásával egyike volt sportága úttörőinek. 

Vitorlázás

február 11-16. Vadnai Benjámin a 23. helyen végzett a Melbourne-ben rendezett laser-világbajnokságon, így ő tett egy nagyobb lépést az olimpiai szereplés felé, mint testvére a 36. helyen végző Vadnai Jonatán. 

Vívás

február 14-16. Összesen nyolc érmet szereztek a magyarok az Egerben rendezett paravívó világkupa-versenyen. A legeredményesebb magyar vívó Osváth Richárd (A kategória) volt, aki kard és tőr egyéniben is győzött. 

február 22. Szilágyi Áron győzelmével végződött a férfi kardozók világkupa-versenye Varsóban. A magyar vívó kétszeres olimpiai bajnokhoz méltó teljesítménnyel diadalmaskodott Lengyelországban.

február 23. A magyar női tőrcsapat megtartotta előnyét a rangsorban a lengyelekkel szemben és így 12 év után vívta ki ismét az olimpiai részvételt. 

f
ebruár 23- március 1-ig  tart a kadet és junior vívók Európa-bajnoksága a horvátországi Porecben, ahol remekül szerepelnek a magyar fiatalok. A kedettek között aranyérmet szerzett a tőröző Szemes Gergő és a női kardcsapat is ( Battai Sugár Katinka, Keszei Kira, Pápai Viktória Zoé, Fenyősi Zita). A juniorok korosztályában a mieink három éremmel zárták az egyéni versenyeket, míg a csapatversenyekre március első napján kerül sor. 

Vízilabda

február 21.  Az OSC 12-9-re győzött a Pro Recco otthonában a Bajnokok Ligája csoportkörében, és így megszakította az olasz sztárcsapat hat éven keresztül tartó veretlenségi sorozatát. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/54603/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Magyar labdarúgás,Újpest,Európa-liga,Liverpool FC,Manchester United,Bajnokok Ligája,Kézilabda,NB I,kosárlabda,birkózás,Hertha BSC,atlétika,röplabda,Premier League,Jégkorong,Arsenal,Vízilabda,Tenisz,Úszás,NBA,vívás,öttusa,téli sportok,Ökölvívás,Gulácsi Péter,kerékpár,Dzsudzsák Balázs,Vitorlázás,Hosszú Katinka,Szilágyi Áron,Futsal,darts,DTM,NFL,MOL-Pick Szeged,Manchester City,Gyorskorcsolya,Görbicz Anita,cselgáncs,RB Leipzig,Fernando Alonso,Műkorcsolya,Szalay Balázs,Roger Federer,Kézilabda BL,Sopron női kosárlabda,Sportlövészet,Amerikai futball,Evezés,Darts Premier League,Autósport,Roland Garros,Indy500,Dopping,Puskás Akadémia FC,szörf,Liu Shaolin Sándor,Euroliga (kosárlabda),pályakerékpár,Utánpótlás,parasport,Magyar női kézilabda-válogatott,A-Híd OSC Újbuda,Magyar kosárlabda,Jürgen Klinsmann,Australian Open,Pénzügyőr,Péni István,biatlon,Robert Kubica,Flamengo,Vasas Óbuda,Novak Djokovics,Peter Wright,Kansas City Chiefs,kajak-kenu,karate,Rövidpályás gyorskorcsolya,Burján Csaba,Németh Krisztián,FC DAC,magyar jégkorong-válogatott,Sidi Péter,qatch,MOB

További cikkek

Autó-motor

Forma-1: Raikkönen megkapta az utolsó Ferrariját

2020.05.30. 09:30
A Ferrari elküldte Kimi Raikkönennek azt az autóját, amellyel pályafutása eddigi utolsó futamát nyerte.

Egyéni sportok

Darts: Dave Chisnall jutott tovább negyedikként

2020.05.30. 08:30
Miután megnyerte az utolsó meccsét, negyedikként Dave Chisnall jutott tovább a PDC Home Tour, online dartsbajnokságon a harmadik körbe.

Külföldi foci

Közvetítések: Bundesliga és NB I a mai nap repertoárjában

2020.05.30. 03:35
Március közepe óta a választékban leginkább gazdag szombati nap következik, hiszen három magyar bajnoki és négy Bundesliga meccs is képernyőre kerül.

Külföldi foci

Labdarúgás: nagy különbséggel nyert és bajnok lett a Crvena Zvezda (videó)

2020.05.29. 23:05
A Crvena Zvezda 5-0-ra győzött a Rad otthonában a ma újrainduló szerb bajnokság 27. fordulójában és így behozhatatlan előnyre tettek szert és …

Külföldi foci

Osztrák Kupa: fölényes salzburgi diadal a döntőben, Szoboszlai Dominik gólt lőtt (videó)

2020.05.29. 22:35
A Red Bull Salzburg nyerte az osztrák kupasorozatot, miután a fináléban 5-0-ra legyőzte az Austria Lustenaut. A döntő …

Külföldi foci

Bundesliga: Sallaiék ellen javított a Leverkusen (videó)

2020.05.29. 22:25
A Bayer Leverkusen 1-0-ra győzött Freiburgban a német bajnokság 29. fordulójának nyitómérkőzésén.

Magyar foci

NB I: a ZTE egy félidő alatt elsöpörte a Kaposvárt

2020.05.29. 21:50
A kiesés elől menekülő Zalaegerszeg 6-0-ra győzött a sereghajtó Kaposvár otthonában a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának nyitómérkőzésén.

Magyar foci

Akik számára idő előtt véget ért a magyar futballidény - NB III

2020.05.29. 21:20
A napokban újraindult a magyarországi futballélet a Magyar Kupa, valamint az NB I mérkőzéseivel, a további bajnoki sorozatokat azonban befejezettnek …

Külföldi foci

La Liga: börtönt kértek Diego Costára

2020.05.29. 20:15
A spanyol ügyészek adócsalás miatt hat hónapos börtönbüntetést és félmillió eurós bírságot kértek az Atlético Madrid és a spanyol válogatott csatárára.

Csapatsportok

Erste Lega : ismét Hetényi Zoltán lett a legjobb kapus

2020.05.29. 19:40
Akárcsak az előző idényben, úgy a most félbeszakított szezonban is Hetényi Zoltán lett a magyar bázisú jégkorongbajnokság legjobb kapusa.