Kézilabda: biztosan megtartják az olimpiai selejtezőtornákat

Dorogi László
Dorogi László

Ez a döntés érinti a magyar lányokat is, akik Győrben szállnak harcba a tokiói kvótáért.

Fotó: MKSZ/Kovács Anikó

A Nemzetközi Kézilabda szövetség szerdán döntött úgy, hogy sem a női, sem a férfi olimpiai selejtezőtornákat nem halasztja el a koronavírus-járvány miatt - írta meg a Handball Planet.

Az IHF egyeztetett a tornákat szervező szövetségek - így a Magyar Kézilabda Szövetség - elnökeivel, akik megegyeztek abban, hogy minden rendező ország a saját kormányának utasításait követve bonyolítja le a tornákat. Mindez azt jelenti, hogy sem a három női, sem a három férfi selejtezőn nem lesznek nézők a lelátón, zárt kapuk mögött rendezik meg a találkozókat.

"A mai napon tárgyaltunk a Nemzetközi Kézilabda Szövetség elnökével, Dr. Hasszan Musztafával, a Győrben rendezendő olimpiai selejtezőről, tekintettel arra, hogy a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban a magyar kormány az egész országra kiterjedő veszélyhelyzetet hirdetett"

– mondta Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke.

"Bár a magyar női válogatott és a szurkolók miatt is nagyon szerettük volna, hogy az eredeti terveknek megfelelően, ötezer néző előtt kerüljön sor a kvalifikációs tornára, büszkék voltunk rá, hogy elnyertük a rendezést, de ez most nem valósulhat meg, mert az emberi életnél, az egészségnél és a biztonságnál, nincs fontosabb. A selejtező zárt kapus lesz, de az IHF-fel egyetértésben az eredeti helyszínen és időpontban. Az MKSZ számára a sportággal kapcsolatos kötelezettségein és elhivatottságán túl kiemelt jelentőségű a magyar kézilabdázás valamennyi szereplőjének, valamint a szurkolók egészségének védelme, és elkötelezett a veszélyhelyzeti joggyakorlat és a jogszabályok betartása mellett. Kérünk minden szurkolót, értse meg a döntésünket, és a televízión keresztül kísérje figyelemmel a tornát, szorítson a magyar sikerért!"

- tette hozzá az MKSZ elnöke.

A magyar női kézilabda-válogatott Győrben léphet pályára az olimpiai kvóta megszerzéséért, ahol sorrendben Kazahsztán, Szerbia és Oroszország lesz az Elek Gábor-Danyi Gábor szövetségi kapitányi páros vezette csapat ellenfele. A mérkőzéseket március 20. és 22. között rendezik meg, az első két helyen végző válogatott kijut a tokiói ötkarikás játékokra.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/54878/pics/lead_800x600.jpg
Kézilabda,Tokió 2020,olimpia,Magyar női kézilabda-válogatott

További cikkek

Csapatsportok

Kézilabda: Alilovic még három évig biztosan Szegeden marad

2020.05.29. 18:30
A Mol-Pick Szeged bejelentette, hogy 2023-ig meghosszabbították Mirko Alilovic szerződését.

Egyéni sportok

Már 17 évesen olimpiai bajnok lett a torpedóként úszó Wladár Sándor

2020.05.29. 08:55
Az 1980-as moszkvai olimpián úszásban 200 háton kettős magyar győzelem született. Az aranyérmet Wladár Sándor szerezte, aki mindössze 17 éves volt.

Csapatsportok

Kézilabda NB I: megvan az új szezon kezdési időpontja

2020.05.28. 13:30
A Magyar Kézilabda-szövetség hivatalos oldalán közölte, hogy szeptember hatodikán elrajtol a női és a férfi kézilabda NB I új szezonja.

Egyéni sportok

Sportlövészet: elkészült az olimpiai kvalifikációs naptár

2020.05.27. 17:50
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elfogadta a Nemzetközi Sportlövő Szövetség (ISSF) tervezetét a tokiói olimpia kvalifikációs küzdelmeinek folytatására.

Egyéni sportok

Birkózás: Növényi Norbert és Kocsis Ferenc is Moszkvában ért fel a csúcsra

2020.05.27. 10:15
A magyar birkózósport legsikeresebb olimpiája volt a moszkvai játékok. 40 évvel ezelőtt a magyar birkózók hét érmet szereztek, Kocsis Ferenc …

Csapatsportok

Kézilabda: szerződést hosszabbított vb-bronzérmes légiósával a Szeged

2020.05.25. 20:30
Négy évvel meghosszabbította szerződését a MOL-Pick Szeged csapatával Luka Stepancsics, a Tisza-partiak horvát játékosa

Csapatsportok

Vízilabda: hatodik olimpiáján vehet részt az olasz kapuslegenda

2020.05.25. 11:00
Stefano Tempesti újra bekerült az olasz vízilabda-válogatott legfrissebb keretébe, így egy lépéssel közelebb került álmának megvalósításához.

Csapatsportok

Kézilabda: színmagyar csapattal vág neki a következő szezonnak a Dabas

2020.05.25. 10:35
Utánpótlás magyar válogatottakra építi a jövő csapatát az NB I-ben szereplő klub.

Egyéni sportok

Párizs 2024: egy évvel csúszhat a koronavírus-járvány miatt az olimpia

2020.05.24. 13:10
A válság és a tokiói játékok halasztása miatt egyre több politikus Párizs 2025-öt emleget.

Egyéni sportok

Súlyemelés: Baczakó Péter Moszkvában aranyra cserélte a montreali bronzérmet (videó)

2020.05.23. 16:30
A moszkvai olimpián született meg a magyar súlyemelés történetének második olimpiai aranyérme. A dobogó tetejére Baczakó …