Forma-1: hivatalos az Azeri Nagydíj elhalasztása is

Balázs Dávid
Balázs Dávid

Az Azeri Nagydíj szervezői közleményében az áll, hogy elhalasztják a június 7-i versenyt, ezáltal pedig még tovább csúszik az F1-es idényrajt.

Fotó: vezess.hu

A Grand Prix szervezői hétfőn közleményt adtak ki, melyben tudatták, hogy nem vállalják a június 7-re kitűzött versenyhétvége lebonyolítását.

„A halasztásról a Formula–1-gyel, a Nemzetközi Automobil-szövetséggel (FIA), illetve az Azerbajdzsáni köztársaság kormányával történt alapos egyeztetés után határoztunk. Ez a közvetlen következménye a világban tomboló koronavírus-járványnak, és a döntés teljes egészében az illetékes hatóságok szakértői iránymutatásán alapult."

„A következtetés levonásakor a Baku City Circuit (BBC) elsődleges aggályát az azerbajdzsáni emberek, az F1-es versenyre kilátogató rajongók, valamint az F1-es személyzet és a bajnokságban résztvevők biztonsága jelentette."

„A BBC megérti a szurkolók csalódottságát, hogy nem láthatják a motorsport ászait az azeri pályán küzdeni júniusban. Továbbra is szorosan együttműködünk az F1-gyel, a FIA-val, illetve a kormánnyal, folyamatosan vizsgáljuk a helyzetet, hogy bejelenthessünk egy későbbi időpontot."

„A 2020-as Azeri Nagydíjra eddig kiváltott jegyek továbbra is érvényesek, bármilyen további teendő nélkül. Amint hivatalossá válik az új időpont, minden olyan szurkolót tájékoztatunk a lehetőségekről, aki a hivatalos vagy egyéb oldalon váltotta ki a jegyét."

„A Baku City Circuit valamennyi dolgozója együttérez azokkal, akik e kihívásokkal teli és példátlan helyzetben közvetlenül vagy közvetetten érintettek a koronavírus-járványban"

„Köszönjük a támogatók, az ügyfelek és a partnerek megértését,  és alig várjuk, hogy az év későbbi szakaszában viszontlássuk mindenkit Azerbajdzsánban, a kiszámíthatatlan és izgalmas versenyzés, az utcai harcosok otthonában."

„Addig is mindenki vigyázzon magára, és maradjon otthon, ha teheti"

– áll a közleményben.

Az Azeri Nagydíj eltolásával biztossá vált, hogy leghamarabb a június 14-i Kanadai GP-vel veheti kezdetét a Formula–1 2020-as kiírása, ám a legfrissebb hírek szerint, a montreali versenyhétvége lebonyolítása is komoly veszélyben van, így még tovább csúszhat az idény első futama.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/55176/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,Autósport,koronavírus

További cikkek

Autó-motor

TCR: Európa-bajnokot igazolt Michelisz csapata

2020.07.08. 09:40
A M1RA Racing, amelynek csapatfőnöke Michelisz Norbert, hivatalosan bejelentette, hogy szerződtette Dusan Borkovicsot, aki a kelet-európai TCR-bajnokságban versenyez majd a csapat színeiben.

Autó-motor

Forma-1: Fernando Alonso visszatér!

2020.07.07. 17:35
Egybehangzó sajtóértesülések szerint a Renault szerdán jelenti be hivatalosan, hogy a kétszeres világbajnok pilóta visszatér a csapathoz - és egyúttal a száguldó cirkuszba.

Amerika

NBA: rossz hírek a tengerentúlról, több edzőközpontot is bezártak

2020.07.06. 11:30
A Milwaukee Bucks és a Sacramento Kings is lezárta edzőközpontját az újonnan regisztrált és a klubokat érintő koronavírusos esetek miatt.

Autó-motor

Forma-1: nem ért egyet Hamilton és a Red Bull

2020.07.06. 09:40
Kaotikus, izgalmas futammal rajtolt el a 2020-as Forma-1-es idény az ausztriai Spielbergben vasárnap, ám a futam több pilóta számára tartogatott kellemetlen meglepetéseket.

Amerika

NHL: megállapodtak a folytatásról

2020.07.06. 09:05
Egyelőre viszont még mindig kérdéses, hogy újraindul-e a félbeszakított észak-amerikai hokiszezon.

Autó-motor

Forma-1: Bottas nyerte a szezonnyitót, Hamilton egy büntetés miatt csak negyedik

2020.07.05. 16:50
Igazán kaotikus versennyel vette kezdetét a 2020-as Forma-1-es szezon. Az Osztrák Nagydíjat Valtteri Bottas nyerte meg, míg csapattársa Lewis …

Autó-motor

Forma-1: mégis megbüntették Hamiltont

2020.07.05. 14:45
A Nemzetközi Automobil Szövetség a Red Bull fellebbezése után mégis megbüntette a címvédőt, aki a második helyett az ötödik rajtkockából indul Ausztriában.

Külföldi foci

Közvetítések: jön az év első Forma-1-es futama, futballdömping a topligákban

2020.07.05. 07:30
Ausztriában kiosztják a 2020-as Forma-1-es szezon első pontjait, képernyőn, a Liverpool, a Manchester City, a Real Madrid és a Barcelona is.

Autó-motor

IndyCar: Scott Dixon megállíthatatlan, Indianapolisban is győzött

2020.07.04. 21:05
Akárcsak a szezonnyitó texasi verseny úgy az Indianapolisban rendezett GMR Grand Prix is Scott Dixon győzelmével végződött.

Autó-motor

Forma-1: nem sorolták hátra Lewis Hamiltont

2020.07.04. 20:50
Két esetben is eljárás indult a Mercedes brit versenyzője ellen az időmérő után, viszont csak egyik gyors körét törölték csak, így a második helyről indulhat a vasárnapi futamon.