Tokió 2020: Babos Tímeának ennyi szabadideje még sosem volt

Balázs Dávid
Balázs Dávid

Babos Tímea és Hosszú Katinka szerda este az Instagramon élő videóban beszélgetett egymással.

Fotó: uzletem.hu

„Mi most egyelőre szinten tartunk, és hát nem is tudjuk, hogy mi hogyan lesz, mikor lesz az olimpia. Szomorúak vagyunk, hogy elmarad” 

– vélekedett Hosszú Katinka a jó kedélyű beszélgetés során, majd Babos Tímea is megosztotta a gondolatait.

„Nekünk lett volna az olimpiáig még két Grand Slam, azok elmaradnak, úgyhogy nem tudom még, mi lesz addig. Annyi biztos, hogy ennyi szabadidőm még sosem volt, illetve ilyen időszak, amikor ennyire sok idő telt el két verseny között. Most random edzéseket végzek, olyanokat, amelyek nem »teniszesek«.”

A teniszező hozzátette, fogalma sincs, mikor lesznek újra versenyek, noha a jelenlegiek szerint április 15-ig áll a teniszvilág.

A háromszoros olimpiai bajnokot a csúcsforma időzítéséről is kérdezték.

„Most, hogy itt ez az új sorozat, már sok versenyünk van, de régen egy évben tulajdonképpen csak egyszer úsztunk igazán gyorsan.”

Babos Tímea is reagált.

„Van alapozás november és december környékén, de csúcsforma nálunk igazából nincsen. Évente van négy Grand Slam, ezek a legfontosabbak események, de szerintem nem tudnám megmondani magamról, hogy mikor vagyok csúcsformában.”

Babos érdekességként elárulta Hosszú Katinkának, hogy édesapja miatt eredetileg úszónak készült, ám hamar rájött, hogy nem az ő sportága, neki szüksége van a labdára, az úszást már csak nézi. A kérdésre, miszerint melyik a kedvenc országuk, a két hölgy egybehangzóan Olaszországot mondta, Babos továbbá Ausztráliát is nagyon szereti.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/55236/pics/lead_800x600.jpg
Tenisz,Úszás,Babos Tímea,Hosszú Katinka,Tokió 2020,olimpia,koronavírus

További cikkek

Külföldi foci

BL-meccs robbanthatta be a koronavírust Észak-Olaszországban

2020.03.26. 18:20
A bergamói Atalanta fennállásának legszebb időszakát éli. A csapat története során először jutott be a Bajnokok Ligája csoportkörébe, most mégis könnyen lehet, hogy ez …

Egyéni sportok

UFC: Conor McGregor egymillió eurót ad az ír egészségügynek

2020.03.26. 17:45
Conor McGregor a világ egyik legismertebb küzdősportosa bejelentette, hogy egymillió euró értékű védőfelszerelést adományoz a koronavírussal küzdő ír kórházaknak.

Külföldi foci

Labdarúgás: a FIFA az idény végéig kitolja a lejáró szerződéseket – sajtóhír

2020.03.26. 16:45
A labdarúgók és a sportágban dolgozó edzők június végén lejáró szerződését az elcsúsztatott szezon végéig ki kell tolni …

Egyéni sportok

Tokió 2020: a MOB szerint az olimpiát nem eltörölték, hanem megmentették

2020.03.26. 15:50
Kulcsár Krisztián, a szervezet elnöke és Vékássy Bálint főtitkár a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) által készített videóban a magyar sajtó …

Egyéni sportok

Tokió 2020: megkezdte a munkáját a „Tokió 2020 újrakezdés”

2020.03.26. 14:40
A tokiói olimpia és paralimpia keddi elhalasztása után csütörtökön megkezdte a munkát a most alapított munkacsoport, a „Tokió 2020 újrakezdés”, amelynek első …

Külföldi foci

Bundesliga: a BL-ben szereplő négy német csapat 20 milliót ad a ligának

2020.03.26. 13:50
A négy német klub, amely szerepel(t) a Bajnokok Ligája idei kiírásában úgy döntött, húszmillió eurós alapot hoz létre a Bundesliga első és …

Egyéni sportok

Vívás: Rédli András katonaként segítene

2020.03.26. 12:15
Rédli András párbajtőröző hamarosan elhagyhatja az önkéntes házi karantént, mivel katonaként segítene a koronavírus elleni küzdelemben.

Magyar foci

NB I: Gosztonyi András félmillió forintos felajánlást tett

2020.03.26. 10:45
A Kisvárda labdarúgója, Gosztonyi András és felesége 500 ezer forinttal támogatta a Felső-Szabolcsi Kórház alapítványát, hogy ezzel segítse a koronavírus-járvány elleni …

Magyar foci

Labdarúgás: a magyar válogatott kapus is csatlakozott a gyűjtéshez

2020.03.26. 09:50
Az MTK Budapest sporttudományi munkatársa, Zalai Dávid több futballistával együttműködve jótékonysági gyűjtést szervez a Szent László Kórház javára.

Egyéni sportok

Tokió 2020: jövőre is maradna a július-augusztusi tervezet

2020.03.26. 08:55
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 2021 kapcsán is július-augusztusi olimpiarendezésről egyeztet a Nemzetközi Atlétikai Szövetséggel (WA) és más sportági szövetségekkel.