Tokió 2020: Mohamed Aida szerint jó döntés született a halasztással

Balázs Dávid
Balázs Dávid

Mohamed Aida világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok tőrvívó úgy véli, hogy ma, amikor a boltba lemenni is rizikó, nem lett volna helyes ilyen veszélynek kitenni a sportvilágot.

Fotó: blikk.hu

„Most itthon vagyok a két lányommal, csak bevásárolni megyek el, de azt sem mindennap, és beöltözve maszkba, szemüvegbe, kesztyűbe"

– mesélte az MTI-nek az UTE 44 éves versenyzője.

"Délelőttönként tanulással telik az időm, harmadik osztályos Olívia lányommal a távoktatásban veszünk részt, és az ötéves Leila is itthon van, hiszen óvoda sincs.”

Mohamed Aida hozzátette, hogy igyekszik saját magát minél jobban edzésben tartani, kondicionáló tréningeket végez, lábmunkázik napi másfél, két órában. Az otthoni edzések nem szokatlanok számára, mivel amikor kanadai férjénél tölti az időt a család, akkor is meg kell oldania a rendszeres testedzést.

„Amíg jó idő volt, a kertben a lányokkal együtt mozogtunk, ők labdáztak, én ugrálóköteleztem. Igaz, a vívóterembe nem mehetünk, mégsem az edzések megoldása jelent gondot, hanem a háztartás vezetése a kihívás számomra. Amíg a lányok iskolában, óvodában voltak, ott étkeztek, most viszont főznöm is kell, és a tanulással, főzéssel, edzéssel el is telik a nap”

– folytatta.

Az olimpia elhalasztása ellenére nem mond le arról, hogy a magyar sportolók közül egyedüliként - csúcstartóvá előlépve - hetedik olimpiáján is részt vehessen. A női tőrcsapat már megszerezte a kvótát, az azonban még nem dőlt el, kik alkotják majd a válogatottat.

„Annyi küzdelem, energia volt benne ebben az évben, hogy így is megcélzom Tokiót, bár nehéz előre tervezni. A hazai ranglista második helyén állok, a megváltozott helyzetben nem tudjuk, milyen versenyek lesznek az elhalasztottak helyett, ki melyiken bizonyíthat, de én megpróbálom. Az olimpia halasztása benne volt a levegőben, ez volt a legjobb döntés. Ma, amikor a boltba lemenni is rizikó, nem lett volna helyes ilyen veszélynek kitenni a sportvilágot”

– hangsúlyozta Mohamed Aida.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/55233/pics/lead_800x600.jpg
vívás,Tokió 2020,olimpia,koronavírus

További cikkek

Egyéni sportok

Néhány sikert megünnepeltünk, aztán jött a koronavírus

2020.04.01. 18:05
Feljutott a Davis-kupacsapat, Szilágyi Áron világkupa-versenyt nyert, B-csoportos világbajnokságot nyert a bandyválogatott, aztán a koronavírus a sportvilágot is megbénította.

Egyéni sportok

Atlétika: jövőre már nem biztos, hogy elindul az olimpián Márton Anita

2020.04.01. 16:35
Világbajnok súlylökőnk már korábban is beszélt arról, hogy a 2020-as nyári játékok után a családalapításra koncentrálna, ezért különösen …

Külföldi foci

Serie A: itt az újabb koronagyomros, véget érhet a Ronaldo-éra

2020.04.01. 12:20
Ideje korán véget érhet az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo torinói kalandja. Naná, hogy ennek is a koronavírus-járvány az oka.

Egyéni sportok

Öttusa: Albert herceg meggyógyult!

2020.04.01. 09:15
Az öttusázók nemzetközi szövetsége (UIPM) a hivatalos csatornáin közölte, hogy kigyógyult a koronavírusból Albert monacói herceg, a szervezet tiszteletbeli elnöke.

Magyar foci

NB I: kirúgta hazaszökő román légiósait a Kisvárda

2020.04.01. 08:25
Egyik legjobb játékosától is kénytelen megválni a labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda Master Good, Gheorge Grozav és Iasmin Latovlievici súlyosan megszegte a szabályokat.

Csapatsportok

Kézilabda: Görbicz felajánlást tett, míg a Győr videóban mondott köszönetet

2020.04.01. 08:00
A Győri Audi ETO női kézilabdacsapatának klasszisa, Görbicz Anita egymillió forintot ajánlott fel a Győri Segélyalapnak.

Magyar foci

NB I: a DVTK-nál 30 százalékkal csökkennek a fizetések

2020.03.31. 23:45
Az NB I-es DVTK 30 százalékos bércsökkentésről számolt be, ezzel az élvonalbeli klubok közül az első, amely megállapodott a játékosokkal és a stábbal az intézkedésről.

Külföldi foci

Labdarúgás: Cannavaro megszólította az embereket

2020.03.31. 23:00
Fabio Cannavaro, a The Players' Tribune oldalon írt levelet a koronavírus-járvány sújtotta Olaszországnak. A világbajnok, aranylabdás labdarúgó, aki évek óta Kínában dolgozik, érzelmes …

Külföldi foci

Premier League: Reina a poklok poklát élte át

2020.03.31. 22:35
Megküzdött a koronavírussal Pepe Reina, az Aston Villa világ- és Európa-bajnok spanyol kapusa is – erről a 37 éves futballista maga beszélt a Corriere dello Sportnak adott nyilatkozatában.

Egyéni sportok

Tenisz: Babos Tímea szerint nem lesz füves pályás szezon

2020.03.31. 20:25
Babos Tímea úgy véli, a salakos szezon után vélhetően törlik a füves pályás teniszidényt is a koronavírus-járvány miatt.