Tokió 2020: Mohamed Aida szerint jó döntés született a halasztással

Balázs Dávid
Balázs Dávid

Mohamed Aida világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok tőrvívó úgy véli, hogy ma, amikor a boltba lemenni is rizikó, nem lett volna helyes ilyen veszélynek kitenni a sportvilágot.

Fotó: blikk.hu

„Most itthon vagyok a két lányommal, csak bevásárolni megyek el, de azt sem mindennap, és beöltözve maszkba, szemüvegbe, kesztyűbe"

– mesélte az MTI-nek az UTE 44 éves versenyzője.

"Délelőttönként tanulással telik az időm, harmadik osztályos Olívia lányommal a távoktatásban veszünk részt, és az ötéves Leila is itthon van, hiszen óvoda sincs.”

Mohamed Aida hozzátette, hogy igyekszik saját magát minél jobban edzésben tartani, kondicionáló tréningeket végez, lábmunkázik napi másfél, két órában. Az otthoni edzések nem szokatlanok számára, mivel amikor kanadai férjénél tölti az időt a család, akkor is meg kell oldania a rendszeres testedzést.

„Amíg jó idő volt, a kertben a lányokkal együtt mozogtunk, ők labdáztak, én ugrálóköteleztem. Igaz, a vívóterembe nem mehetünk, mégsem az edzések megoldása jelent gondot, hanem a háztartás vezetése a kihívás számomra. Amíg a lányok iskolában, óvodában voltak, ott étkeztek, most viszont főznöm is kell, és a tanulással, főzéssel, edzéssel el is telik a nap”

– folytatta.

Az olimpia elhalasztása ellenére nem mond le arról, hogy a magyar sportolók közül egyedüliként - csúcstartóvá előlépve - hetedik olimpiáján is részt vehessen. A női tőrcsapat már megszerezte a kvótát, az azonban még nem dőlt el, kik alkotják majd a válogatottat.

„Annyi küzdelem, energia volt benne ebben az évben, hogy így is megcélzom Tokiót, bár nehéz előre tervezni. A hazai ranglista második helyén állok, a megváltozott helyzetben nem tudjuk, milyen versenyek lesznek az elhalasztottak helyett, ki melyiken bizonyíthat, de én megpróbálom. Az olimpia halasztása benne volt a levegőben, ez volt a legjobb döntés. Ma, amikor a boltba lemenni is rizikó, nem lett volna helyes ilyen veszélynek kitenni a sportvilágot”

– hangsúlyozta Mohamed Aida.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/55233/pics/lead_800x600.jpg
vívás,Tokió 2020,olimpia,koronavírus

További cikkek

Egyéni sportok

Paralimpia 2020: Illés szerint a jelenlegi helyzetben nem születhetett más döntés

2020.03.25. 20:45
Illés Fanni világ- és Európa-bajnok paraúszó szerint várható volt, hogy elhalasztják a tokiói olimpiát és paralimpiát, míg Osváth …

Amerika

NBA: kómába került a sztár koronavírusos édesanyja

2020.03.25. 17:50
Karl-Anthony Towns, az NBA-ben szereplő Minnesota Timberwolves játékosa közösségi oldalán jelentette be, hogy édesanyja megfertőződött a koronavírussal, és az állapota súlyos.

Külföldi foci

Bundesliga: a Bayern München újra kezdené az edzéseket

2020.03.25. 17:00
A Kicker információi szerint a Bayern München vezetősége jelenleg is azon dolgozik, hogy miképp tudják elkezdeni a felkészülést az idény hátralévő részére.

Csapatsportok

Kézilabda: a román csapat felfüggesztette tevékenységét

2020.03.25. 16:15
A vészhelyzet adta lehetőséggel élve felfüggesztette tevékenységét a CSM Bucuresti női kézilabdacsapata – közölte a bukaresti klub a hivatalos honlapján.

Egyéni sportok

Tenisz: Roger Federer átszámolva több mint 330 millió forintot adományoz

2020.03.25. 15:25
Roger Federer, 20-szor Grand Slam győztes svájci teniszező feleségével együtt arra a döntésre jutottak, hogy egy millió svájci frank értékben …

Egyéni sportok

Tokió 2020: a MOB elnöke nem csapásként éli meg a halasztást, hanem lehetőségként

2020.03.25. 15:00
Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint a körülményeket figyelembe véve a sport diadala az, hogy nem …

Csapatsportok

Kézilabda: szeptemberben kerül sor a női BL budapesti négyes döntőjére

2020.03.25. 14:45
Az EHF közleménye szerint szeptemberre kerül át a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntője, míg a férfiak augusztus végén csaphatnak …

Magyar foci

NB I: a DVTK 20 millió forintos alapot hoz létre a bajba jutottaknak

2020.03.25. 14:25
Leisztinger Tamás, a Diósgyőri VTK többségi tulajdonosa és a klub vezetősége húszmillió forintos alapot hozott létre az egyesület koronavírus miatt nehéz …

Egyéni sportok

Tokió 2020: az ökölvívók szövetsége jól járhat a halasztással

2020.03.25. 13:40
A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) abban bízik, hogy a tokiói olimpia elhalasztásával a 2021-es játékokig visszanyeri teljes jogú tagságát az olimpiai …

Egyéni sportok

Öttusa: a budapesti versenyt is törölték

2020.03.25. 12:50
A Nemzetközi Öttusa-szövetség (UIPM) törölte az idei világkupa-sorozatból megmaradt versenyeket, köztük a magyarországit.