BL-meccs robbanthatta be a koronavírust Észak-Olaszországban

Dorogi László
Dorogi László

A bergamói Atalanta fennállásának legszebb időszakát éli. A csapat története során először jutott be a Bajnokok Ligája csoportkörébe, most mégis könnyen lehet, hogy ez okozza sokak vesztét.

Fotó: The Sun

Olaszország napról napra nyögi az új típusú koronavírus-járvány következményeit, a dél-európai országot súlyosan sújtja a gyilkos kór. A betegségben elhunyt áldozatok száma már meghaladta a 7500-at, ezzel a vírus terjedésének kiindulási pontjának számító Kínánál is több az áldozat az országban.

Bergamo városa a vírus által különösen súlyosan érintett Lombardiában található és könnyen megtörténhet, hogy egy Bajnokok Ligája mérkőzés miatt robbant be a járvány a területen - legalábbis Giorgio Gori polgármester szerint.

Az Atalanta február 19-én fogadta a Valenciát a BL nyolcaddöntőjének első mérkőzésén és a milánói San Siró stadionban 40 ezer néző gyűlt össze. Bár ekkor már jelen volt a koronavírus Olaszországban, de Lombardia tartományban csak két nappal a találkozó után jelent meg és három nappal később regisztrálták az első vírussal kapcsolatos halálesetet.

"Ez a mérkőzés egy biológiai bomba volt, ami után a vírus terjedése rohamosan felgyorsult. Számos olyan szurkoló lehetett azon az estén a San Siróban, aki már magában hordozta a fertőzést"

- fogalmazott Giorgio Gori, bergamói polgármester.

A városvezető szerint az ominózus BL-meccs volt az egyik oka annak, hogy ilyen sokan megfertőződtek az észak-olaszországi tartományban. Az Atalantának egyébként azért kellett Milánóban pályára lépnie, mert a csapat stadionja nem alkalmas arra, hogy nemzetközi európai kupameccseket rendezzenek benne az első számú klubsorozatban.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/55253/pics/lead_800x600.jpg
Bajnokok Ligája,Atalanta,Olaszország,koronavírus

További cikkek

Egyéni sportok

Tokió 2020: a japánok segítenek a sportolóknak beutazni az országba

2020.07.09. 11:15
A japán kormány fontolóra veszi annak lehetőségét, hogy a jövőre halasztott tokiói olimpiára és paralimpiára utazó sportolók esetében enyhítsen az …

Külföldi foci

Labdarúgás: sokba került a kupagyőzelem a bolgár csapatnál

2020.07.09. 09:05
A Lokomotiv Plovdiv kupagyőzelme nem tett jót a bolgár város koronavírus-helyzetének, a nagy siker ünneplése során több játékos és szurkoló is megfertőződött.

Külföldi foci

Serie A: megint nyert és már harmadik az Atalanta (videó)

2020.07.08. 23:45
Az Atalanta sorozatban kilencedik bajnokiját is megnyerte miután 2-0-ra felülmúlta a Sampdoriát és átmenetileg feljött a tabella harmadik helyére.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: hazai pályán játszhatják a csapatok a nyolcaddöntőket

2020.07.06. 14:45
Portugál lapértesülések szerint a felfüggesztett BL-szezon hátralévő nyolcaddöntő-visszavágóit nem kell semleges helyszínen megrendezni.

Amerika

NBA: rossz hírek a tengerentúlról, több edzőközpontot is bezártak

2020.07.06. 11:30
A Milwaukee Bucks és a Sacramento Kings is lezárta edzőközpontját az újonnan regisztrált és a klubokat érintő koronavírusos esetek miatt.

Amerika

NHL: megállapodtak a folytatásról

2020.07.06. 09:05
Egyelőre viszont még mindig kérdéses, hogy újraindul-e a félbeszakított észak-amerikai hokiszezon.

Külföldi foci

Serie A: Buffon és Ronaldo is történelmet írt

2020.07.05. 10:05
A Juventusnak igen jó napja volt szombaton: egy jókora lépéssel közelebb kerültek az újabb bajnoki cím megszerzéséhez, a klub két klasszisa pedig egy-egy fontos mérföldkőhöz érkezett.

Külföldi foci

Serie A: simán nyert az Atalanta a Napoli ellen - videó

2020.07.02. 21:35
Tizenkét pontosra növelte előnyét az Atalanta az AS Romával szemben a negyedik helyen, miután 2-0-ra legyőzte a Napolit az olasz élvonal 29. fordulójában.

Amerika

NHL: huszonhat játékos koronavírus-tesztje lett pozitív

2020.06.30. 12:10
Az NHL tájékoztatása szerint 26 játékosnál mutatták ki a koronavírust a legutóbbi tesztelések során.

Amerika

NBA: két fertőzött a Brooklyn Netsnél

2020.06.30. 10:05
Az NBA-ben szereplő Brooklyn Nets két játékosának is pozitív lett a koronavírus-tesztje.