Tokió 2020: a MOB szerint az olimpiát nem eltörölték, hanem megmentették

Balázs Dávid
Balázs Dávid

Kulcsár Krisztián, a szervezet elnöke és Vékássy Bálint főtitkár a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) által készített videóban a magyar sajtó kérdéseire válaszoltak a tokiói olimpia halasztása kapcsán.

Fotó: origo.hu

A MOB az újságírók egészségének megóvása érdekében döntött az interjú ezen formája mellett.

A szervezet írányítói elmondták, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a keddi döntést megelőző hetekben minden létező szereplővel folyamatosan kommunikált.

"Meggyőződésem, hogy a halasztás pozitív hatással lesz az ötkarikás mozgalomra. Az alternatívák közül a legjobbat választotta a NOB"

- vélekedett Kulcsár Krisztián.

A főtitkár hozzátette, hogyha a világ túljut a világjárványon és megrendezik az olimpiát, "az eufórikus élmény lesz".

A beszélgetésből kiderült, hogy a MOB nem készült a halasztásra, nem volt B-forgatókönyve, úgy tervezte, hogy a játékok július 24-én elkezdődnek.

"Egyelőre még nem tudjuk az új időpontot, ez a mostani egy új helyzet a nemzetközi sportszövetségeknek is. A legtöbb idén például nem rendezett volna világbajnokságot, most pedig majd arra törekszik, hogy legyen vb. A halasztás minden szereplő életében felfordulást okoz"

- mondta Vékássy Bálint, aki szerint egyelőre nem lehet tudni, meddig tart a járvány.

A főtitkár megerősítette, hogy aki már megszerezte a tokiói kvótát, az megtarthatja, a magyar csapat összetétele azonban vélhetően más lesz 2021-ben, mint idén lett volna.

Az elnök úgy véli, a kvalifikációs rendet tiszteletben kell tartani, a halasztás pedig teret biztosít arra, hogy egy nyugodt és továbbra is fair folyamat mentén választódjanak ki az olimpia résztvevői.

Arra a kérdésre, hogy itthonról bárhonnan érkezett-e kérés hozzájuk a játékok halasztására, vagy esetleg törlésére vonatkozóan, a MOB elnöke és főtitkára is határozott nemmel válaszolt.

Mint mondták, a szervezet most megpróbálja tartani a lelket a sportolókban és szakemberekben, s noha a seregszemlének új időpontja még nincs, Kulcsár Krisztián szerint a feladat most az, hogy fel kell készülni egy olimpiára, ami nem nyáron lesz, hanem valamikor a jövő év első felében.

Hogy anyagi kár éri-e a Magyar Olimpiai Bizottságot a halasztással, azzal kapcsolatban Vékássy Bálint álláspontja az, hogy korai beszélni, de példaként említette, hogy a vitorlázók konténere már elindult Japánba, Hamburgból kellett visszafordítani, és ez máris plusz költséget jelent a szervezetnek. A szállások és repülőjegyek átütemezése a jövő feladata lesz, de optimisták ezzel kapcsolatban, már csak azért is, mert a világon lévő további 205 nemzeti olimpiai bizottság is hasonló gondokkal küzd.

"A szponzorainktól nem érkezett jelzés az új helyzetben, de mindenkivel le kell majd ülni, és átbeszélni, hogy az együttműködés hogyan folytatódjon"

- mondta a főtitkár.

Kulcsár Krisztián a felkészülésre szánt állami forrásokról beszélve elárulta, hogy néhány hete kiegészítő forrást kaptak a magyar kormánytól, "nem is keveset".

"Ezt visszautaljuk a kincstárnak, s miután újraterveztük a saját költségvetésünket, újra kérjük a kormány jóindulatát"

- közölte.

A MOB elnöke ismételten hangsúlyozta, hogy nem eltörölték, hanem megmentették a tokiói olimpiát, arra a kérdésre pedig, hogy ebben a helyzetben mit üzen a magyar sportolóknak, azt mondta:

"Azt hiszem, az lenne a legjobb, ha ezt személyesen adnám át, és nem most lőném el."

A 2020-as tokiói olimpiát július 24. és augusztus 9. között rendezték volna. A keddi halasztást követően új időpont még nincs.

A modernkori játékok 124 éves történetében korábban soha sem volt példa halasztásra.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/55250/pics/lead_800x600.jpg
Paralimpia,MOB,Tokió 2020,olimpia,NOB,koronavírus

További cikkek

Egyéni sportok

Tokió 2020: a japánok segítenek a sportolóknak beutazni az országba

2020.07.09. 11:15
A japán kormány fontolóra veszi annak lehetőségét, hogy a jövőre halasztott tokiói olimpiára és paralimpiára utazó sportolók esetében enyhítsen az …

Külföldi foci

Labdarúgás: sokba került a kupagyőzelem a bolgár csapatnál

2020.07.09. 09:05
A Lokomotiv Plovdiv kupagyőzelme nem tett jót a bolgár város koronavírus-helyzetének, a nagy siker ünneplése során több játékos és szurkoló is megfertőződött.

Amerika

NBA: rossz hírek a tengerentúlról, több edzőközpontot is bezártak

2020.07.06. 11:30
A Milwaukee Bucks és a Sacramento Kings is lezárta edzőközpontját az újonnan regisztrált és a klubokat érintő koronavírusos esetek miatt.

Egyéni sportok

Tokió 2020: a japánok a jövő évi olimpiában sem bíznak

2020.07.06. 10:30
Egy japán közvéleménykutatás szerint a japánok több mint kétharmada gondolja úgy, hogy jövőre sem lehet megrendezni a koronavírus-járvány miatt elhalasztott ötkarikás …

Amerika

NHL: megállapodtak a folytatásról

2020.07.06. 09:05
Egyelőre viszont még mindig kérdéses, hogy újraindul-e a félbeszakított észak-amerikai hokiszezon.

Egyéni sportok

Változik az olimpikonok özvegyeinek életjáradéka

2020.07.03. 17:40
Simicskó István, a törvénymódosítás egyik kezdeményezője elmondta, hogy Benedek Tibor halála rávilágított a sporttörvény hiányosságaira.

Amerika

NHL: huszonhat játékos koronavírus-tesztje lett pozitív

2020.06.30. 12:10
Az NHL tájékoztatása szerint 26 játékosnál mutatták ki a koronavírust a legutóbbi tesztelések során.

Amerika

NBA: két fertőzött a Brooklyn Netsnél

2020.06.30. 10:05
Az NBA-ben szereplő Brooklyn Nets két játékosának is pozitív lett a koronavírus-tesztje.

Amerika

NBA: Nikola Jokics is koronavírusos

2020.06.24. 10:05
Az NBA honlapja szerint Nikola Jokics a Denver Nuggets sztárjátékosa pozitív koronavírustesztet produkált. A szerb játékos néhány nappal ezelőtt Novak Djokoviccsal találkozott.

Egyéni sportok

A klímaváltozás a téli olimpiára is komoly hatással lehet

2020.06.22. 11:05
A klímaváltozás miatt a következő évtizedekben drasztikusan csökkenni fog azoknak a helyszíneknek a száma, amelyek alkalmasak a téli olimpia megrendezésére.