Tokió 2020: Gyulai szerint Baji és Pars számára előny a halasztás

Balázs Dávid
Balázs Dávid

Gyulai Márton, az Európai Atlétikai Szövetség tanácsának tagja úgy véli, Baji Balázs és Pars Krisztián számára is előnyt jelent a tokiói olimpia elhalasztása.

Fotó: sportkatlan.hu

Gyulai az M1 aktuális csatornán csütörtökön úgy fogalmazott, az Európa-bajnoki ezüst- és világbajnoki bronzérmes gátfutónak, valamint az olimpiai és kétszeres Európa-bajnok, illetve kétszeres világbajnoki ezüstérmes kalapácsvetőnek is kifejezetten jókor jött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) keddi döntése.

„Baji Balázs nagyon szerencsétlen sérülésből tér vissza éppen. Alig egy esztendővel ezelőtt azt sem tudtuk, képes lesz-e még futni, most viszont a legjobb úton van, hiszen megint elindult, megint versenyez, és egyre jobb eredményeket produkál. Neki minden nap, amivel tovább tud készülni, egy ajándék és egy lehetőség”

– vélekedett Gyulai.

Hozzátette, hogy Pars Krisztián térdét tavaly ősszel ismét megműtötték, ezért neki szintén előny, hogy a koronavírus-járvány miatt nem idén, hanem egy évvel később rendezik meg az ötkarikás játékokat.

„Jelezte, hogy annál jobb neki, minél tovább tud készülni. A visszavonulás meg sem fordult a fejében, mert még nagyon sokat szeretne letenni az asztalra"

– mondta Gyulai Márton, aki szerint nem a rosszat kell látni a NOB döntésében, hanem ki kell használni az ebben rejlő lehetőségeket.

"Olyan helyzetben van a világ sportja, amilyenben békeidőben, tehát világháborún kívül talán még soha. Bármennyire is fájdalmas nagyon sokaknak, azt gondolom, ez volt az egyetlen biztonságos megoldás.”

A következő atlétikai világbajnokságot az Oregon állambeli Eugene-ben rendeznék jövőre augusztus 6-tól 15-ig, ám az Egyesült Államok Atlétikai Szövetsége már jelezte, hogy az olimpia elhalasztása miatt kész tárgyalni a módosításról.

Gyulai Márton közölte, egyelőre nem kaptak semmiféle jelzést a nemzetközi szövetségtől arra vonatkozóan, hogy a 2023-as budapesti vb kapcsán bármi is változna, szerinte maradni fog a augusztus 19. és 27. közötti időpont.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/55259/pics/lead_800x600.jpg
atlétika,MOB,Tokió 2020,Pars Krisztián,Baji Balázs,olimpia,NOB,koronavírus

További cikkek

Egyéni sportok

Atlétika: rendkívüli versenyre készülnek a német rúdugrás klasszisai

2020.05.21. 11:10
A koronavírus-járvány jó időre kiszorította a szurkolókat a stadionokból, Németországban mégis nézők előtt rendezhetnek meg egy igazán különleges …

Külföldi foci

Serie A: bizonytalan az újrakezdés, de van B terv

2020.05.21. 08:35
Az Olasz Labdarúgó Szövetség döntött: augusztus 20-ig be kell fejezni az első-, másod- és harmadosztály küzdelmeit - már amennyiben folytatódik a koronavírus-járvány miatt felfüggesztett …

Egyéni sportok

Az élsportolók tíz százaléka elkapta a koronavírust

2020.05.21. 07:45
A vizsgált minta persze kicsi, az eredmény mégis megdöbbentő: az öt sikersportág válogatottjain elvégzett kutatás kimutatta, az egészségügyi dolgozók után az élsportolók a …

Egyéni sportok

Tokió 2020: az olimpia emblémájának kifigurázása miatt tiltakoznak a japán szervezők

2020.05.19. 11:35
A tokiói olimpia japán szervezői nemtetszésüknek adtak hangot és tiltakoztak, mert az esemény logóját egy kiadványban …

Külföldi foci

Premier League: a Chelsea-nél megoldják a lejáró szerződések problémáját

2020.05.18. 09:20
A koronavírus-járvány miatt elhúzódó bajnokságokban több csapat is szembesülhet azzal a problémával, hogy néhány játékosának a küzdelmek …

Külföldi foci

La Liga: rekordbüntetést kapott a karantén kerülő futballista

2020.05.18. 08:15
Pione Sistónak nem volt jó hete: a Celta Vigo támadója engedély nélkül utazott haza Spanyolországból, majd a kiírt edzésprogramot sem volt hajlandó elvégezni.

Külföldi foci

Premier League: az együttesek többségi szavazata kell a csoportos edzések újraindításához

2020.05.17. 21:05
A márciusban felfüggesztett bajnokság csapatai a hétfői napon ülnek össze, ahol ha a 20 csapatból 14 igennel szavaz, …

Egyéni sportok

Tokió 2020: ismét indulna a 37 éves olimpiai bajnok birkózó

2020.05.17. 12:00
Az orosz TASZSZ-nak adott interjújában mondta el Hadzsimurat Gacalov, hogy minden erejével készül a jövő évi olimpiára, és célja, hogy elindulhasson Japánban.

Egyéni sportok

Vívás:Tordasi Ildikó fejsérülése ellenére nyert olimpiát Montrealban

2020.05.15. 20:25
Tordasi Ildikót egy súlyos sérülés sem hátráltatta abban, hogy 1976-ban a női tőrvívók között olimpiai bajnok legyen.

Külföldi foci

Labdarúgás: az UEFA elnöke nem ért egyet a Ligue 1 lefújásával

2020.05.15. 15:35
Aleksander Ceferin az UEFA elnöke úgy nyilatkozott, hogy nem ért egyet azzal a döntéssel, hogy Franciaországban idő előtt zárták le a bajnoki küzdelmeket.