Tokió 2020: Gyulai szerint Baji és Pars számára előny a halasztás

Balázs Dávid
Balázs Dávid

Gyulai Márton, az Európai Atlétikai Szövetség tanácsának tagja úgy véli, Baji Balázs és Pars Krisztián számára is előnyt jelent a tokiói olimpia elhalasztása.

Fotó: sportkatlan.hu

Gyulai az M1 aktuális csatornán csütörtökön úgy fogalmazott, az Európa-bajnoki ezüst- és világbajnoki bronzérmes gátfutónak, valamint az olimpiai és kétszeres Európa-bajnok, illetve kétszeres világbajnoki ezüstérmes kalapácsvetőnek is kifejezetten jókor jött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) keddi döntése.

„Baji Balázs nagyon szerencsétlen sérülésből tér vissza éppen. Alig egy esztendővel ezelőtt azt sem tudtuk, képes lesz-e még futni, most viszont a legjobb úton van, hiszen megint elindult, megint versenyez, és egyre jobb eredményeket produkál. Neki minden nap, amivel tovább tud készülni, egy ajándék és egy lehetőség”

– vélekedett Gyulai.

Hozzátette, hogy Pars Krisztián térdét tavaly ősszel ismét megműtötték, ezért neki szintén előny, hogy a koronavírus-járvány miatt nem idén, hanem egy évvel később rendezik meg az ötkarikás játékokat.

„Jelezte, hogy annál jobb neki, minél tovább tud készülni. A visszavonulás meg sem fordult a fejében, mert még nagyon sokat szeretne letenni az asztalra"

– mondta Gyulai Márton, aki szerint nem a rosszat kell látni a NOB döntésében, hanem ki kell használni az ebben rejlő lehetőségeket.

"Olyan helyzetben van a világ sportja, amilyenben békeidőben, tehát világháborún kívül talán még soha. Bármennyire is fájdalmas nagyon sokaknak, azt gondolom, ez volt az egyetlen biztonságos megoldás.”

A következő atlétikai világbajnokságot az Oregon állambeli Eugene-ben rendeznék jövőre augusztus 6-tól 15-ig, ám az Egyesült Államok Atlétikai Szövetsége már jelezte, hogy az olimpia elhalasztása miatt kész tárgyalni a módosításról.

Gyulai Márton közölte, egyelőre nem kaptak semmiféle jelzést a nemzetközi szövetségtől arra vonatkozóan, hogy a 2023-as budapesti vb kapcsán bármi is változna, szerinte maradni fog a augusztus 19. és 27. közötti időpont.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/55259/pics/lead_800x600.jpg
atlétika,MOB,Tokió 2020,Pars Krisztián,Baji Balázs,olimpia,NOB,koronavírus

További cikkek

Egyéni sportok

Sportlövészet: Hammerl László keze nem remegett meg a döntő pillanatban

2020.04.15. 08:10
A sportlövő Hammerl László az olimpiák igazi specialistájának számított. A Nemzet Sportolója a három ötkarikás érme közül a legfényesebbet …

Egyéni sportok

Tokió 2020: nincs B terv, ha jövőre sem lehetne olimpiát rendezni

2020.04.14. 13:15
Az idén nyárról jövő július-augusztusra halasztott tokiói nyári olimpia szervezőinek nincs B tervük arra az esetre, ha a koronavírus-járvány miatt mégsem …

Egyéni sportok

Tokió 2020: kedvez a halasztás az eltiltott atlétáknak

2020.04.13. 15:30
Körülbelül 40 doppingvétség miatt eltiltott atlétának kedvez az, hogy elhalasztották a tokiói olimpiát.

Egyéni sportok

Vívás: Rejtő Ildikó legyőzte a kisebbségi érzését majd a sportág legendájává vállt

2020.04.13. 14:05
Rejtő Ildikó 1960 és 1976 között a nemzetközi vívósport meghatározó alakja volt, aki Tokióban két aranyérmet is …

Egyéni sportok

Öttusa: Török Ferenc élt élete legnagyobb lehetőségével és olimpiai bajnok lett

2020.04.12. 12:10
A magyar öttusasport az 1960-as években élte az aranykorát: azok után, hogy Rómában Németh Ferenc győzni tudott, négy évvel …

Egyéni sportok

MOB: elhunyt a magyar olimpiai csapat korábbi vezetője

2020.04.12. 10:55
A Magyar Olimpiai Bizottság közölte, hogy életének 86. évében elhunyt Lochmayer György sportvezető.

Csapatsportok

Vívás: a hét olimpián keresztül tartó hegemónia utolsó aranyérme

2020.04.12. 08:40
Fantasztikus olimpiai sorozatot hajtott végre a magyar karcsapat, hiszen hét olimpián keresztül nem találtak legyőzőre. Az utolsó, az 1960-as római olimpia …

Egyéni sportok

Tokió 2020: több pénzt ad a sportolók felkészülésére az Orosz Olimpiai Bizottság

2020.04.11. 16:40
Az Orosz Olimpiai Bizottság 265 millió rubellel, azaz több mint egymilliárd forinttal növelte a sportolók felkészülésének …

Egyéni sportok

Tokió 2020: pozitívan várja a kvalifikációs sorozatot Pigniczki Fanni

2020.04.11. 15:10
A ritmikus gimnasztikázó Pigniczki Fanni az M4 Sportnak adott interjújában elmondta, hogy optimistán várja a halasztások ellenére is az olimpiai …

Egyéni sportok

124 éves lett az első magyar olimpiai bajnoki cím

2020.04.11. 14:20
1896. április 11-én Hajós Alfréd örökre beírta magát a magyar sport történelemkönyvébe, miután megnyerte a 100 méteres gyorsúszást az első újkori olimpián.