Labdarúgás: az UEFA-elnök szerint elképzelhető, hogy vége az idénynek

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Ante Ceferin az UEFA elnöke úgy nyilatkozott, hogy az európai szövetségnek a jelenlegi helyzet kezelésére három terve van, de az sem elképzelhetetlen, hogy nem fogják tudni lejátszani a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt idényeket. 

Fotó: uefa.com

A szlovén sportvezető a La Repubblica című olasz lapnak nyilatkozott. Elmondása szerint mivel nem tudni mikor lesz vége a világjárványnak, az UEFA felállított egy A, egy B és egy C tervet is attól függően, hogy május közepén, június elején vagy június végén indulnának-e újra a bajnokságok. Ha az utóbbi időpontban sem lehet meccseket rendezni, akkor az elnök szerint az idényt nem lehet befejezni. 

Ceferin szerint az még egy opció lehet, hogy a következő idény később kezdődne és annak az elején lezárnák a félbemaradt sorozatokat. Ez viszont magával vonzaná azt, hogy a szerződéseket és az átigazolási időszakot át kell dolgozni. A sportvezető azt viszont elképzelhetetlennek tartja, hogy a BL és az El főbb meccseit nézők nélkül rendezzék meg. 

A Bajnokok Ligájában március 11-én, míg az Európa-ligában március 12-én volt utoljára meccs, az UEFA utána felfüggesztette a sorozatokat, amelyek a nyolcaddöntőnél járnak. A férfi BL-döntőt Isztambulban, a női BL-finálét Bécsben, míg az El-döntőt Gdanskban kívánják lebonyolítani. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/55292/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,UEFA

További cikkek

Külföldi foci

Közvetítések: Bundesliga és NB I a mai nap repertoárjában

2020.05.30. 03:35
Március közepe óta a választékban leginkább gazdag szombati nap következik, hiszen három magyar bajnoki és négy Bundesliga meccs is képernyőre kerül.

Külföldi foci

Labdarúgás: nagy különbséggel nyert és bajnok lett a Crvena Zvezda (videó)

2020.05.29. 23:05
A Crvena Zvezda 5-0-ra győzött a Rad otthonában a ma újrainduló szerb bajnokság 27. fordulójában és így behozhatatlan előnyre tettek szert és …

Külföldi foci

Osztrák Kupa: fölényes salzburgi diadal a döntőben, Szoboszlai Dominik gólt lőtt (videó)

2020.05.29. 22:35
A Red Bull Salzburg nyerte az osztrák kupasorozatot, miután a fináléban 5-0-ra legyőzte az Austria Lustenaut. A döntő …

Külföldi foci

Bundesliga: Sallaiék ellen javított a Leverkusen (videó)

2020.05.29. 22:25
A Bayer Leverkusen 1-0-ra győzött Freiburgban a német bajnokság 29. fordulójának nyitómérkőzésén.

Külföldi foci

La Liga: börtönt kértek Diego Costára

2020.05.29. 20:15
A spanyol ügyészek adócsalás miatt hat hónapos börtönbüntetést és félmillió eurós bírságot kértek az Atlético Madrid és a spanyol válogatott csatárára.

Külföldi foci

La Liga: szeptember 12-én indulhat a következő idény

2020.05.29. 17:45
A tervek szerint szeptember 12-én indulna a spanyol labdarúgó-bajnokság 2020–2021-es idénye.

Külföldi foci

Labdarúgás: a Heysel-tragédia óta már semmi nem ugyanaz mint korábban

2020.05.29. 15:30
1985-ben ezen a napon rendezték meg a Bajnokcsapatok Európa Kupájának döntőjét, a Liverpool és a Juventus részvételével. A brüsszeli stadionban azonban …

Külföldi foci

Labdarúgás: Balogh Norbert már nem a Hull City játékosa

2020.05.29. 13:55
A Hull City hivatalos közleményben jelentette be, hogy szerződést bontott a gárda magyar játékosával Balogh Norberttel.

Külföldi foci

FA-kupa: augusztusban lesz a döntő

2020.05.29. 11:50
Az FA-kupa szervezői bejelentették, hogy a világ legrégebbi kupasorozata június 27-én folytatódik és a döntőre augusztusban kerül majd sor.

Magyar foci

Közvetítések: kiesési rangadó az NB I-ben

2020.05.29. 07:30
A mai nap során láthatunk mérkőzést az NB I-ből, a Bundesligából is, de az online dartsbajnokság is folytatódik.