Tenisz: a héten bejelentik, hogy elmarad a wimbledoni tenisztorna

Balázs Dávid
Balázs Dávid

A koronavírus-járvány miatt nem lesz megrendezve az év legrangosabb versenye, a wimbledoni tenisztorna - állítja a Német Tenisz Szövetség elnöke.

Fotó: essentiallysports.com

Dirk Hordorff a német Sky Sportsnak adott interjújában beszélt arról, hogy a legnagyobb hagyományokkal rendelkező tenisztorna szervezőbizottsága (All England Lawn Tennis Club) szerdán ülésezik, minden bizonnyal azt követően jelentik be a döntést.

„Jelen voltam az ATP és a WTA ülésén, a döntés gyakorlatilag már ott megszületett, de wimbledoni szervezők csak szerdán jelentik be. Semmi kétség, hogy így lesz, hiszen elképzelhetetlen, hogy a jelenlegi utazási korlátozások mellett több százezren érkezzenek a versenyre”

– vélekedett a német sportvezető.

Az AELTC korábbi közleménye szerint a halasztás „nem jelentene jelentős kockázatot és nehézséget”, ám azt kizárta, hogy zárt kapus mérkőzéséket rendezzenek az egyetlen füves borítású Grand Slam-versenyen.

Az As cikke megjegyzi, az olimpia elhalasztásával több mozgásterük lett a szervezőknek, de valószínűtlen, hogy már június végén, augusztus elején bevállalnák a rendezést, és mivel csak két fedett pálya van, egy őszi tornára sincs sok esély az angliai időjárást figyelembe véve.

A főtábla mérkőzései eredetileg június 29-én, az előkészületek pedig április végén kezdődnének.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/55320/pics/lead_800x600.jpg
Tenisz,Wimbledoni teniszbajnokság,koronavírus

További cikkek

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: koronavírusosan utazott az Atalanta trénere Valenciába

2020.06.01. 13:30
A spanyol klubnál nem értik, hogyan lehetett ennyire felelőtlen a BL-újonc bergamóiak rutinos vezetőedzője.

Külföldi foci

A hónap amikor újjáéledt a sportvilág - avagy erről írtunk májusban

2020.06.01. 08:00
Másfél hónapra megbénította a sportvilágot a koronavírus-járvány. Szerencsére május közepétől több sportágban is újraindult az élet, számos …

Külföldi foci

Premier League: körvonalazódni látszik az újrakezdés időpontja

2020.05.25. 16:15
Hétfőtől teljes értékű edzéseket végezhetnek a Premier League csapatok játékosai, három hét múlva folytatódhat a felfüggesztett szezon.

Egyéni sportok

Tenisz: családon belüli erőszak miatt börtönbe került a grúz játékos

2020.05.25. 15:40
Nikoloz Baszilasvili óvadék ellenében már kiszabadult a rácsok mögül, így szabadlábon védekezhet.

Külföldi foci

Ligue 1: forrnak az indulatok a törölt bajnokság miatt

2020.05.25. 08:30
A hétszeres bajnok Olmpique Lyon elnöke újabb kirohanásában támadta profi ligát, amiért befejezettnek nyilvánította a koronavírus-járvány miatt felfüggesztett szezont.

Külföldi foci

Közvetítések: az Augsburg ellen javíthat a Dortmund ellen bukó Schalke

2020.05.24. 07:30
Három német bajnoki a képernyőkön, de teniszt és e-sportot is láthatnak a sportok szerelmesei.

Egyéni sportok

Tenisz: elhunyt Ashley Cooper minden idők egyik legjobb ausztrál játékosa

2020.05.22. 14:15
83 éves korában elhunyt Ashely Cooper többszörös Grand Slam-bajnok, Davis-kupa-győztes teniszező.

Külföldi foci

Közvetítések: a berlini derbivel zárul a mai nap

2020.05.22. 07:30
Tenisz, lóverseny, valamint német futball is szerepel a mai nap közvetítéseinek listájában.

Külföldi foci

Bundesliga: gyászszünettel emlékeznek a koronavírus áldozataira

2020.05.21. 16:35
A Bundesliga első- és másodosztályának következő két fordulójában a mérkőzések előtt egyperces gyászszünettel emlékeznek a koronavírus-járvány halálos …

Egyéni sportok

Atlétika: rendkívüli versenyre készülnek a német rúdugrás klasszisai

2020.05.21. 11:10
A koronavírus-járvány jó időre kiszorította a szurkolókat a stadionokból, Németországban mégis nézők előtt rendezhetnek meg egy igazán különleges …