Forma-1: újabb gyári csapat érkezik a száguldó cirkuszba

Dorogi László
Dorogi László

A Racing Point istálló hivatalos honlapján jelentette be, hogy 2021-től az Aston Martin gyári csapataként indulnak el a sorozatban.

Fotó: autoszektor.hu

A fúzióról már korábban is lehetett felröppenő pletykák szintjén hallani, most azonban hivatalossá vált, hogy a Racing Point-tulajdonos, Lawrence Stroll által vezetett Yew Tree Consortium névre hallgató befektetői csoport felvásárolta az Aston Martint.

Stroll a megállapodás értelmében az Aston Martin ügyvezető igazgatója lesz, a legendás gyártó pedig létrehozza saját gyári csapatát a Forma-1-ben. Bár hivatalos információ még nem látott napvilágot ezzel kapcsolatban, de a hírek szerint minden jelenlegi alkalmazott biztonságban érezheti magát, ugyanis a Racing Point teljes személyzetét és a silverstone-i központot is megtartják, valamint a Mercedes erőforrásokat sem cserélik le.

A Racing Point a szezon előtti tesztek egyik legnagyobb meglepetését szolgáltatta Barcelonában azzal, hogy tulajdonképpen egy az egyben megpróbálták lemásolni a Mercedes tavalyi, világbajnok konstrukcióját. Sergio Perez és Lance Stroll gyorsnak is tűntek, az viszont egyelőre csak kérdés marad, hogy mire képes az alakulat éles helyzetben, ugyanis a koronavírus-járvány miatt még jó ideig várni kell a szezonnyitó futamra.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/55353/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,Autósport,Racing Point

További cikkek

Autó-motor

Formula-E: Antonio Felix da Costa bebiztosította a bajnoki címét

2020.08.09. 20:30
A negyedik berlini Formula-E versenyen eldőlt, hogy a portugál Antonio Felix da Costa lesz a 2019/20-as idény világbajnoka.

Autó-motor

Forma-1: Verstappen remek taktikával győzött

2020.08.09. 16:35
Remek taktikájának köszönhetően Max Verstappen győzelmével zárult a Silverstone-ban rendezett 70. évforduló nagydíja.

Autó-motor

Közvetítések: főszerepben a technikai sportok

2020.08.09. 07:30
A Forma-1-es pilóták Silverstoneban, a MotoGP versenyzői pedig Brnoban mérik össze tudásukat. Az ő versenyeik adják a mai közvetítések gerincét.

Külföldi foci

Forma-1: Bottas elorozta a pole-t Hamilton elől

2020.08.08. 16:05
Valtteri Bottas bizonyult a leggyorsabbnak a Silverstone-ban rendezett 70. évforduló nagydíjon. A nap meglepetését Nico Hülkenberg szállította, aki a harmadik rajtkockát szerezte meg.

Autó-motor

Forma-1: Hamilton volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen

2020.08.08. 13:20
Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es 70. évforduló Nagydíja harmadik szabadedzésén, Silverstone-ban szombaton.

Csapatsportok

Rengeteg autó- és motorsport valamint labdarúgó BL-meccsek a képernyőn

2020.08.08. 07:30
Az autósport és motorsport elitje is száguldozik majd a hétvégén, nézhetünk labdarúgást itthonról és külföldről, de sznúker, kerékpár és tenisz …

Autó-motor

Forma-1: Vettel autója megállt a második szabadedzésen

2020.08.07. 18:20
Nem meglepő módon a két Mercedes volt a leggyorsabb a silverstone-i versenypályán pénteken délután a 70. Évfordulós Nagydíj második edzésén.

Autó-motor

Forma-1: komoly büntetést kapott a Racing Point

2020.08.07. 12:30
Célba értek a Renault óvásai, a Nemzetközi Automobil-szövetség elmarasztalta a Racing Pointot, amiért szabálytalan fékrendszert használnak.

Külföldi foci

Közvetítések: visszatér nyári álmából a Bajnokok Ligája

2020.08.07. 07:30
Dörzsölhetik a tenyerüket a topfutball rajongói, hosszú böjt után ismét képernyőn a legrangosabb európai kupáért folytatott csata.

Autó-motor

Formula E: nem lehet ott a szezonzárón az elnök

2020.08.06. 17:25
Alejando Agag, a sorozat elnöke hivatalos Instagram oldalán jelentette be, hogy az idényzáró versenyek előtt elvégzett koronavírustesztje pozitív lett, így nem lehet ott a futamokon.