WEC: átalakították a menetrendet, később rajtol az új szezon

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Megváltoztatták az Endurance-világbajnokság menetrendjét, így az eredetileg tervezettnél jóval később fejezik be a 2019/20-as idényt és veszi majd kezdetét a 2020/21-es szezon. 

Fotó: AFP

A koronavírus-járvány kitöréséig öt versenyt teljesítettek a hosszútávú világbajnokság résztvevői a 2019/20-as szuperszezonban. Még tavaly Silverstone-ban, a Fuju Speedway-en, Sanghajban, Szahírban addig idén Austinban rendeztek futamot. Az utolsó eddigi versenyre februárban kerítettek sor, ám a járvány kitörése miatt el kellett halasztani a Spai 6 órást és a Le Mans-i 24 órást is. A tervek szerint a belgiumi futamot augusztus 15-én bonyolítják le, míg Le Mans-ban szeptember 19-20-án versenyezhetnek. Az idény így 15 hónapon keresztül fog tartani, egy kényszerű féléves szünettel együtt. 

A 2020/21-es idény Silverstone-ban kezdődött volna szeptember elején, ám a törlések miatt a következő szezont elhalasztották és csak jövő májusban veheti majd kezdetét. 

Címkék: Autósport, WEC
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/55393/pics/lead_800x600.jpg
Autósport,WEC

További cikkek

Autó-motor

Forma-1: Raikkönen megkapta az utolsó Ferrariját

2020.05.30. 09:30
A Ferrari elküldte Kimi Raikkönennek azt az autóját, amellyel pályafutása eddigi utolsó futamát nyerte.

Autó-motor

Forma-1: a Renault nem vonul ki, a Williamset eladhatják

2020.05.29. 12:30
A Renault hivatalos közleményben jelentette be, hogy az anyagi veszteségek ellenére sem vonul ki a Formula-1-ből, míg a Williamsnél felmerült, hogy részben vagy akár teljes egészében …

Autó-motor

Nascar: Chase Elliott harmadszorra már élt a lehetőséggel (videó)

2020.05.29. 09:40
Chase Elliott győzelmével zárult a Nascar Alsco Uniforms 500 elnevezésű versenye Charlotte-ban, amelyet egy nappal elhalasztottak az eredeti időpontjához képest.

Autó-motor

WTCR: az egész szezon Európában lesz, jön a mezőny a Hungaroringre!

2020.05.28. 21:30
Bejelentették a WTCR 2020-as idényének naptárát, a lerövidített szezon összesen hat versenyhétvégéből fog állni. A mezőny a Hungaroringre is ellátogat.

Autó-motor

Forma-1: törölték a Holland Nagydíjat

2020.05.28. 11:25
Elmarad Hollandia Forma-1-es visszatérése, hiszen az Ausztrál, a Monacói és Franciai nagydíj után a holland futamot is törölték.

Autó-motor

Nascar: Chase Elliott győzelmével tért vissza a kisteherautók osztálya (videó)

2020.05.27. 12:30
Chase Elliott győzelmével zárult a Charlotte-ban megrendezésre kerülő North Carolina Education Lottery 200, amelyet a Nascar …

Autó-motor

Formula-E: csalt a virtuális futamon, kirúgta az Audi

2020.05.26. 21:25
Daniel Abtot azért menesztette az Audi Formula-E-s csapata, mert nem ő versenyzett a sorozat legutóbbi virtuális versenyén.

Autó-motor

Forma-1: Silverstoneban csak az biztos, hogy semmi sem biztos

2020.05.26. 17:20
A legfrissebb sajtóhírek szerint maga Boris Johnson brit miniszterelnök is kész segíteni a Forma-1-et abban, hogy verseny(eke)t rendezzen Silverstone-ban.

Autó-motor

Nascar: Brad Keselowski nyerte a történelem leghosszabb versenyét (videó)

2020.05.25. 13:20
Brad Keselowski győzelmével zárult a Charlotte-ban rendezett 600 mérföldes Nascar-futam, összetettben továbbra is Kevin Harvick vezet.

Autó-motor

Forma-1: már idén bemutatkozhat Mick Schumacher?

2020.05.25. 09:25
A koronavírus-járvány alaposan betett a száguldó cirkusznak, így a Forma-1 háza táján manapság nagyon sok idő jut a pletykákra.