NFL: megválasztották az évtized álomcsapatát

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A Pro Football Hírességek Csarnokának 48 főből álló szavazóbizottsága összeállította az NFL 2010-es éveinek legjobb csapatát. 

Fotó: Getty Images

A keret 52 játékosból és két edzőből áll. Az első számú irányító természetesen Tom Brady lett, aki csak az elmúlt évtizedben öt Super Bowl-t játszott, amiből hármat megnyert. A New England Patriots Tampába igazoló legendája mellé Aaron Rodgerst, a Green Bay-t 2011-ben Super Bowl-ba vezető QB-t választották második irányítónak. Néhány szakértő utóbbi döntést kifogásolja, mivel Drew Brees (New Orleans Saints) számtalan rekordot adott át a múltnak, igaz ő a 2009-es évad végén vezette bajnoki címig csapatát. 

Brady egyértelműen nyerte a szavazást a posztján, akárcsak a futó Adrian Peterson, a támadófalemberek Joe Thomas, Marshal Yanda , az irányító siettető Von Miller, a két védőfalember  J. J. Watt, Aaron Donald és a rúgó Justin Tucker. 

Az évtized edzője a New England Patriots mestere Bill Belichick lett, mellette a Seattle-el 2014-ben csúcsra repítő Pete Carooll kapta a legtöbb szavazatot. 

A 2010-ES ÉVEK ÁLOMCSAPATA, POSZTOK SZERINT

TÁMADÓSOR
QB: Tom Brady
QB: Aaron Rodgers
RB: Frank Gore
RB: Marshawn Lynch
RB: LeSean McCoy
RB: Adrian Peterson
WR: Antonio Brown
WR: Larry Fitzgerald
WR: Calvin Johnson
WR: Julio Jones
FLEX: Darren Sproles
TE: Rob Gronkowski
TE: Travis Kelce
OT: Jason Peters
OT: Tyron Smith
OT: Joe Staley
OT: Joe Thomas
OG: Jahri Evans
OG: Logan Mankins
OG: Zack Martin
OG: Marshal Yanda
C: Alex Mack
C: Maurkice Pouncey 

VÉDELEM
DE: Calais Campbell
DE: Cameron Jordan
DE: Julius Peppers
DE: J.J. Watt
DT: Geno Atkins
DT: Fletcher Cox
DT: Aaron Donald
DT: Ndamukong Suh
LB: Chandler Jones
LB: Luke Kuechly
LB: Khalil Mack
LB: Von Miller
LB: Bobby Wagner
LB: Patrick Willis
CB: Patrick Peterson
CB: Darrelle Revis
CB: Richard Sherman
S: Eric Berry
S: Earl Thomas
S: Eric Weddle
DB: Chris Harris Jr.
DB: Tyrann Mathieu 

SPECIÁLIS EGYSÉG
P: Johnny Hekker
P: Shane Lechler
K: Stephen Gostkowski
K: Justin Tucker
PR: Tyreek Hill
PR: Darren Sproles
KR: Devin Hester
KR: Cordarrelle Patterson 

EDZŐK
Bill Belichick
Pete Carroll 

Címkék: NFL, Amerikai futball
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/55435/pics/lead_800x600.jpg
NFL,Amerikai futball

További cikkek

Amerika

NFL: szabadlábon védekezhetnek a rablással vádolt játékosok

2020.05.18. 10:35
Egészen elképesztő történet látott napvilágot NFL-berkekből: a New York Giants és a Seattle Seahawks játékosa közösen rabolta ki egy kerti parti résztvevőit.

Amerika

NFL: fegyveres rablással gyanúsítanak két játékost

2020.05.15. 09:50
Körözést adtak ki az NFL-ben szereplő DeAndre Baker és Quinton Dunbar ellen a floridai Miramarban, a két játékost fegyveres rablással gyanúsítják.

Amerika

NFL: a 30 millió dolláros újonc, Tagovailoa meze fogy a legjobban

2020.05.12. 12:10
A Miami Dolphins ötödik helyen választott irányítójának, Tua Tagovailoának a meze fogy a legjobban a tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL) a draft óta.

Amerika

NFL: elkészült a szezon menetrendje, Brady a New Orleans ellen debütál új csapatában

2020.05.08. 14:25
Elkészítették a 2020-as NFL-szezon menetrendjét, a tervek szerint a bajnokság a Kansas City Chiefs-Houston Texans rangadóval …

Amerika

NFL: Miamiban hallani sem akarnak a zárt kapus meccsekről

2020.05.06. 18:45
Komoly terveket szövöget az észak-amerikai profi futball-ligában szereplő Miami Dolphins, ők bizony nem hajlandóak nézők nélkül játszani szeptembertől.

Amerika

NFL: tizenhatodik szezonját kezdi meg a veterán futó

2020.05.06. 10:20
Az NFL-ben viszonylag ritkán fordul elő, hogy egy futójátékos másfél évtizednél is több időt töltsön a pályán, de Frank Gore a következő szezonra is visszatér.

Amerika

NFL: pénteken hozza nyilvánosságra a szezon menetrendjét a liga

2020.05.05. 18:25
Magyar idő szerint pénteken hajnalban hozza nyilvánosságra a 2020-as szezon menetrendjét a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL).

Amerika

NFL: elhunyt a legendás Don Shula, a Miami legendás edzője

2020.05.04. 21:05
90 éves korában elhunyt Don Shula, a Miami Dolphins egykori magyar származású trénere, minden idők egyik legjobb amerikai futball-edzője.

Amerika

NFL: szeptemberben megkezdődhet az új szezon

2020.05.03. 12:35
A tervezett időben kezdődhet meg a profi amerikaifutball-liga vezetői szerint a sorozat 2020 szeptemberében.

Amerika

NFL: hazatér Texasba Andy Dalton

2020.05.03. 09:35
A Dallas Cowboysnál folytatja pályafutását a Cincinnati Bengals irányítója, miután eddigi csapata elbocsátotta.