Olimpiai bajnokaink: egy család, két olimpiai aranyérmes
Németh Miklós 1976-ban óriási világrekorddal nyerte a gerelyhajítást Montrealban, és így édesapjához a legendás Németh Imréhez hasonlóan ő is olimpiai bajnok és világcsúcstartó lett.
Mindössze négy olyan család van a magyar sport történetében, amelyben két generáció képviselője is olimpiai bajnok lett: Hommonai Márton 1932-ben vízilabdában, lánya Szőke Kató 1952-ben úszásban nyert ötkarikás játékokat, idősebb Szívós István (1952, 1956) után fia ifjabb Szívós István 1976-ban volt tagja az olimpiai aranyérmes vízilabda-válogatottnak, míg Csipes Ferenc (1988) és Csipes Tamara (2016) egyaránt kajaknégyesben állhattak fel az olimpiai dobogó legtetejére. A negyedik olyan családnak, ahol apa és fia is a világ legjobbja lett, Némethék számítanak.
Németh Imre 1917-ben született Kassán huszonegy éves volt, amikor elkezdett komolyabban foglalkozni a kalapácsvetéssel. Két évtizedes pályafutása során nemcsak hazánk, de a világ legjobb dobóatlétái között is jegyezték: 1942 és 1955 között összesen tizenkét alkalommal lett magyar bajnok kalapácsvetésben. A londoni olimpia előtt világcsúcsot dobott, majd a brit fővárosban 56.07 méterrel olimpiai bajnok lett. A világcsúcsot két további alkalommal javította meg, majd az 1952-es olimpián (amikor Csermák József bajnok lett), a harmadik helyen végzett. Négy évig országgyűlési képviselő volt, valamint 1953 és 1980 között ő volt a Népstadion igazgatója. A kalapácsvetés egyik úttörője 1989. augusztus 18-án hunyt el.
Németh Miklós 1946. október 23-án látta meg a napvilágot Budapesten és fiatalabb korában nem volt egyértelmű, hogy a dobóatlétikai pályán követi édesapját. Próbálkozott a súlyemeléssel és a négytusával is, végül az 1948-ban olimpiai bronzérmet szerző Várszegi József hatására a gerelyhajítás mellett először az atlétika, azon belül is a gerelyhajítás mellett döntött. Nem volt még 20 évese, amikor már magyar bajnoki ezüstérmesnek és Európa-bajnoki ötödiknek (1966) mondhatta magát. Egy évvel a mexikói olimpia előtt már világranglista-második volt, ám az ötkarikás játékokon nem jutott be a fináléba.
Mexikó után kezdte átvenni a legendás Kulcsár Gergelytől az ország legjobb gerelyhajítójának a a szerepét és 1970-ben megnyerte az Universiadét. Münchenbe így éremesélyesként utazott, ám a döntőben alig tudott javítani selejtezős eredményén és így meg kellett elégednie a hetedik hellyel. Kulcsár hamarosan visszavonult és ő lett Németh edzője, kettejük munkakapcsolata pedig hamarosan gyümölcsöző lett: 1974-ben Németh magyar csúcsot dobott, majd 1975-ben a világ legjobb eredményét érte el 91 méteres 38 centis dobásával.
Montrealba így nagy esélyesként utazott, ám az elvárások mégsem voltak óriásiak vele szemben, mivel a két évvel korábbi Európa-bajnokságon csak a hetedik hely jutott neki. A selejtezőben 89,28-as eredménnyel másodikként jutott tovább a fináléba, viszont a finn Seppo Hovinen fél méterrel volt jobb nála. Boros Sándor és Paragi Ferenc nem jutott tovább a selejtezőből.
Az 1976. július 25-én rendezett döntő napján délelőtt esett az eső, és Németh ezt jó előjelnek tekintette. A verseny előtt barátja a többszörös Eb-érmes magasugró Kelemen Endre azzal motiválta, hogy ő van a legerősebb állapotban lelkileg, így nem fog gondot okozni neki, ha nem vezet az utolsó sorozatot megelőzően.
Ő azonban abban reménykedett, hogy az első dobása is már olyanra sikerül, ami demoralizálja a többieket. A terve tökéletesen sikerült rögtön az első körben: 94,58 méterre hajította a gerelyt. Ez az eredmény fél méterrel jobb volt Klaus Wolfermann világrekordjánál és hét méterrel jobb, mint az addigi legjobb teljesítmény a fináléban. Még ki sem írták az eredményt, a stadion 80 ezer nézője már örjöngött és az örömtáncot járó Németh is érezte, hogy ezzel a dobással megalapozta az olimpiai győzelmét.
Demoralizáló volt ez az eredmény a többiekre nézve és egyikük sem tudta, még csak megközelíteni sem a minden idők legjobb eredményét elérő magyar atlétát. Németh azt a luxust is megengedhette magának, hogy a második és a harmadik sorozatot kihagyja, az elsősége nem forgott veszélyben. Az utolsó három sorozatra odaállt és tét nélkül dobott 83.32-öt, 84.76-ot és 86.84-et. Végül a hat és fél méteres különbséggel nyerte az aranyérmet a finn Hannu Siitonen ( 87,92) és a román Gheorghe Megelea (87,16) előtt.
Győzelme után úgy értékelt a Magyar Ifjúságnak, hogy ez az aranyérem volt a legfőbb célja és amely kárpótolta őt az ezt megelőző hétéves gyengébb periódusért. Kijelentette, hogy édesapja londoni aranyérme a gyerekkorától kezdve motiválta őt, azt azonban a siker mellett csak másodlagosnak tartotta, hogy világrekordot állított fel. Az olimpia évében 92 méterrel megnyerte a magyar bajnokságot is, valamint ő lett az év magyar sportolója.
1977-ben szintén folyamatosan 90 méter fölött volt és a világcsúcshoz is közel állt, ám ebben az évben nem rendeztek nagy versenyt. Két évvel az olimpia után hatodik lett az Európa-bajnokságon, ám Moszkvába elutazott címvédőként. A világcsúcsát Paragi Ferenc dobta túl 1980-ban az olimpiát megelőzően. Élete negyedik olimpiáján a selejtezőben a negyedik legjobb dobás volt az övé, a fináléban nyolcadik lett. Sportpályafutását végül 1984-ben fejezte be. Ekkor már edzősködött is, egyik leghíresebb tanítványa a brit Tessa Sanderson olimpiai bajnok lett Los Angelesben, de dolgozott együtt a háromszoros olimpiai bajnok Jan Železnývel is.
Németh Miklós később a gerelyhajítás megreformálásában is főszerepet játszott: 1986-ban betiltották a hagyományos gerelyeket (a világcsúcs ekkor már 104 méter volt!) és ő kifejlesztette azt az érdes felületű sportszert, amelyet a mai napig használnak, és amely a Flying History nevet kapta. 1991-ben ő lett a hazai szövetség alelnöke, de hamarosan távozott a pozíciójából. 2016-ban saját atlétikai klubot alapított, ahol három kiskorú gyermekét tanítja, hogy a Németh-család tovább írja a sporttörténelmet.
