Olimpiai bajnokaink: Montrealban ért csúcsra a magyar vízilabdasport harmadik nagy generációja

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Tizenkét év várakozás után lett olimpiai bajnok Montrealban a magyar férfi vízilabda-válogatott. A sportág harmadik nagy magyar generációja az előző "nagyok" vagyis Kárpáti György és Gyarmati Dezső irányításával ismételte meg az elődök nagy sikerét. 

Négy nagy generációra osztható a magyar vízilabdasport története: Halassy Olivér és társai 1932-ben és 1936-ban lettek olimpiai bajnokok, Gyarmati Dezső és Kárpáti György generációja háromszor (1952, 1956, 1964) múlta felül a világot, majd az 1970-es években elérkezett Faragó Tamás, ifjabb Szívós István és Csapó Gábor csapatának az aranykora. (A negyedik aranygeneráció természetesen az a csapat, amely 2000 és 2008 között háromszor diadalmaskodott az olimpiai játékokon.) 

Fotó: Petrovits László / MTI

A tokiói diadalt követően a magyar vízilabdasport némileg hullámvölgybe került, ám az 1968-as olimpiai bronzérem és a két évvel későbbi Európa-bajnoki ezüstérem is jól jelezte, hogy a gödörből meglehetősen hamar kilábalt a megfiatalított csapat. Münchenben mindössze egyetlen gólon múlott, hogy a veretlenül záró csapat megnyerje az olimpiát, ám a szovjetek elleni döntetlen miatt végül a nagy rivális válogatottja diadalmaskodott. Rajki Bélát Gyarmati Dezső követte a szövetségi kapitányi poszton, akinek a segítője a szintén háromszoros olimpiai bajnok Kárpáti György volt. A két háromszoros olimpiai bajnok legenda vezetésével pedig a megfiatalított magyar csapat hamar a világ legjobbja lett. 

1973-ban Belgrádban világbajnokságot, 1974-ben Bécsben pedig Európa-bajnokságot nyert a magyar csapat, és bár a világbajnoki címvédés nem sikerült `75-ben, egyértelmű volt a cél a montreali játékok előtt. A gárda magja (Faragó Tamás, Cservenyák Tibor, Csapó Gábor, Szívós István, Molnár Endre) már évek óta együtt játszott és az általuk alkotott vázhoz kellett megtalálni a megfelelő vázat a hőn áhított olimpiai aranyérem elnyeréséhez. Gyarmatiék azt is vállalták, hogy a fiatalokat rutinos világbajnokok helyére építik be, így került be az olimpia előtt a gárdába Horkai György, Gerendás György és Sudár Attila. 

Montrealban 12 csapat vett részt az olimpiai vízilabdatornán. A résztvevőket három, négyes csoportokba sorsolták, amelyekből az első két helyezett jutott be a körmérkőzéses döntőbe. Az olimpiai menetelés Ausztrália ellen kezdődött, és bár a 7-6-os végeredmény szoros küzdelmet sejtet, a magyarok háromgólos vezetés után adtak le kicsit az előnyükből, de győzelmük így sem forgott veszélyben. A meccsen Faragó Tamás háromszor talált be, a Vasas 24 éves kiválósága ezzel jelezte, hogy kiváló formában érkezett az ötkarikás játékokra. Kanada ellen szintén nem kellett teljes erőbedobással küzdeni, a házigazda 4-2 arányú legyőzéséből Faragó újfent három góllal vette ki a részét. Papíron a nyugat-németek elleni találkozó volt a legnehezebb csoportmeccs, ám Molnár Endre bravúrjainak köszönhetően a magyarok még csak gólt sem kaptak és 4-0-s győzelmet arattak. A továbbjutás így százszázalékos teljesítménnyel jött össze. Bombameglepetésre a Szovjetunió nélkül rendezték a hatos döntőt: a címvédő és világbajnok szovjetek ugyanis kikaptak Hollandiától és nem bírtak Romániával sem a csoportkörben, ráadásul az alsó ágon Kubával szemben ki sem álltak betegség miatt, így csak a nyolcadik helyen végeztek.

A körmérkőzések első meccse, vagyis a magyar-olasz találkozó döntőnek is beillett volna, mind a keretek erősségét, mind a meccs színvonalát is figyelembe véve. Az olaszok 4-2-re is elhúztak, innen azonban sikerült egyenlíteni, majd végül 6-5-ös magyar győzelem született ezen a roppant fontos mérkőzésen. Faragó Tamás ezúttal is elemében volt és négyszer vette be az ellenfél kapuját, védekezésben pedig Sudár Attila nyújtott kimagaslót. Mivel a jugoszlávok csak döntetlenre végeztek a románokkal, majd kikaptak az olaszoktól, ennek a sikernek az értéke hamar megnőtt. 

Ismét játszani kellett a nyugat-németekkel, ám a papírforma ezúttal sem borult. Bár a szünetben az állás még döntetlen volt, fordulás után Horkai György és Szívós István is feliratkozott a góllövők közé és így 5-3-as magyar siker született. A hollandok ellen Faragó négyszer villant meg és bár a meglepetéscsapat a meccs második félidőben dolgozott le a hátrányából, ezúttal is 5-3-ra győztek Csapóék. 

A román csapat kemény diónak ígérkezett és alaposan meg is kellett harcolni a legyőzésükért. Hiába lépett el csapatunk többször is két góllal, az ellenfél az utolsó percig nyílttá tette a mérkőzést. Végül a mindent eldöntőt találatot Csapó Gábor az utolsó percben szerezte meg és bár egy gólt még lőttek a románok, a lényeg a 9-8-as siker volt. Mivel az olaszoknak csak döntetlenre futotta Románia ellen, így a magyar-jugoszláv meccs előtt úgy tűnt, hogy egy döntetlen is elég a végső sikerhez. Faragó Tamás háromszor talált be az utolsó mérkőzésen is és bár a jugoszlávok becsülettel küzdöttek végül az 5-5-ös döntetlen Magyarország olimpiai bajnoki címét jelentette. 

Válogatottunk kilenc ponttal nyerte meg az olimpiát, a fölényre jellemző, hogy az olaszok 6-al végeztek a második helyen, míg nagy meglepetésre Hollandia (szintén hat ponttal) szerezte meg a bronzérmet. A románok lettek a negyedikek, megelőzve a hatos döntőt nyeretlenül záró Jugoszláviát és az NSZK-t. 

Faragó Tamás 22 góljával vállalt szerepet az olimpiai diadalban, a magyar vízilabdasport egyik legnagyobb alakja 1985-ig volt tevékeny részese a válogatott sikerinek. A női válogatott szövetségi kapitányaként 2001-ben Európa-bajnokságot, 2005-ben világbajnokságot nyert. Csapó Gábor szintén a `80-as évek közepéig volt a nemzeti csapat tagja, nagy tornákról összesen tíz érmet szerzett játékosként. Sudár Attila a kiváló védőmunkájával szerzett elévülhetetlen érdemeket a diadalban, a sportág korszakos egyéniségeként 43 éves koráig volt ott a legjobbak között hazai szinten. 

Gerendás György a csapat egyik legfiatalabb tagjaként nyert olimpiát, ő később minden idők egyik legsikeresebb magyar vízilabdaedzőjévé avanzsált. Horkai György tíz gólt szerzett az olimpiai menetelés során, a sikeres karriert követően Atlantában ő volt a válogatott szövetségi kapitánya, jelenleg a magyar utánpótlásban dolgozik. Molnár Endre a csapat első számú kapusaként 1968 és 1980 között négy olimpián szerzett érmet, az olimpia után a válogatottságot lemondó Sárosi László pedig szintén harmadik olimpiáján ért fel pályafutása csúcsára. 

Sajnálatos módon az olimpiát megnyerő 11 játékosból ketten már nem élnek: Konrád Ferenc 70 éves korában hunyt el 2015-ben, míg a pályafutása során minden jelentős trófeát begyűjtő Szívós István tavaly hunyt el. Gyarmati Dezső 1980-ban mondott le szövetségi kapitányi posztjáról, a magyar sport halhatatlanja 2013-ban távozott az élők sorából.

Faragó Tamásék generációjának 12 év után sikerült olimpiát nyernie hazánk számára, és az olimpiát nyerő gárda magja még évekig együtt játszott: 1977-ben a mieink címet védtek az Európa-bajnokságon, majd egy újabb világbajnoki ezüst után a Világkupát is megnyerték 1979-ben. Moszkvában nem jött össze a címvédés, a magyar csapat akkor harmadik lett. A legtöbb játékosban még egy olimpiai szereplés lehetősége benne volt, ám a magyar sportolók Los Angelesbe nem utaztak el politikai nyomásra. Ez a lépés megtörte a magyar vízilabda lendületét, amely csak az 1990-es évek közepén kapott újult erőre, hogy aztán elkezdődjön egy, még az előzőek sikereit is felülmúló évtized. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/56011/pics/lead_800x600.jpg
Vízilabda,olimpiai bajnokaink

További cikkek

Csapatsportok

Közvetítések: őrületes sportdömping a hét utolsó napján

2021.01.24. 07:30
Tornagyőzelemmel ünnepelheti olimpiai kvótáját a magyar női vízilabda-válogatott, Liverpool-Manchester United rangadót rendeznek az FA-kupában, folytatódik a kézilabda vb.

Csapatsportok

Tokió 2020: olimpiai résztvevő a magyar női vízilabda-válogatott!

2021.01.23. 21:00
Bíró Attila együttese remek játékkal, magabiztosan győzte le a házigazda Olaszországot a trieszti selejtezőtorna elődöntőjében, ezzel megszerezte a tokiói …

Külföldi foci

Közvetítések: rangadó a Bundesligában, főszerepben a férfi kézilabda-világbajnokság

2021.01.22. 07:30
A Borussia Mönchengladbach a Borussia Dortmundot fogadja a Bundesliga hétvégi fordulójának nyitómérkőzésén, valamint …

Csapatsportok

Közvetítések: folytatódik a kézilabda-világbajnokság a magyar válogatott számára

2021.01.21. 07:30
Brazília ellen kezdi meg középdöntős szereplését a férfi kézilabda-világbajnokságon a magyar válogatott, de láthatjuk a …

Magyar foci

Közvetítések: Ferencváros-Diósgyőr ütközettel tér vissza az NB I

2021.01.20. 07:30
Felébred téli álmából a magyar foci, az Olasz Szuperkupáért száll harcba a Napoli és a Juventus, vízilabdás lányaink pedig Kazahsztánnal csapnak össze az …

Csapatsportok

Közvetítések: az olimpiai indulásért harcol a magyar női vízilabda-válogatott

2021.01.19. 07:30
Kezdetét veszi a női olimpiai kvalifikációs vízilabda-torna, ahol Magyarország elsőként Izrael ellen ugrik a medencébe, de emellett …

Csapatsportok

Közvetítések: pályán a Győri Audi ETO KC, rangadó az NBA-ben

2021.01.10. 07:30
A Győri Audi ETO KC a Valceához látogat a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, míg a Chicago Bulls a Los Angeles Clipperst fogadja az NBA-ben.

Csapatsportok

Közvetítések: folytatódik a női kézilabda Európa-bajnokság, rangadót játszik az Újpest

2020.12.11. 07:30
Dánia a svédek, míg Franciaország az oroszok ellen kezdi meg középdöntős szereplését a női kézilabda …

Külföldi foci

Közvetítések: főszerepben a topligák és a női kézilabda Európa-bajnokság

2020.12.05. 07:30
A rossz formában lévő Real Madrid a Sevilla otthonában javíthat, de szinte egy topligás mérkőzésről sem maradunk le a szombati napon, …

Külföldi foci

Közvetítések: egy kis labdarúgás, darts, sznúker és lósport a hét első napján

2020.11.23. 07:30
Spanyol és angol bajnokit is láthatunk a hét első napján, de a Grand Slam of Darts elődöntői, valamint az FTC-Telekom …