Kajak-kenu: a multisport-Eb része lehet a 2022-es kontinensviadal

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Az insidethegames.biz internetes portál bejelentette, hogy a gyorsasági kajak-kenu is bekerült a 2022-es müncheni multisport Európa-bajnokság programjába. 

A második multisport-Eb programjában az atlétika, a kerékpár, a torna, az evezés és a triatlon is helyet kapott, de további bővítés várható. A kajak-kenu mellett a strandröplabda, a sportmászás és az asztalitenisz is bekerülhet. Az Európai Kajak-kenu Szövetség az eheti ülésén jelentette be a hivatalos csatlakozást. 

Kárai Péter az ECA vezető testületének tagja, a magyar szövetség alelnöke az MTI-nek nyilatkozva örömét fejezte ki a döntéssel kapcsolatban. 

Óriási előrelépés ez a kajak-kenu számára. Sokkal komolyabb megjelenést biztosít, és a televíziós közvetítés által jóval több bevételhez jut a sportág, mintha egyedül rendezné az Európa-bajnokságát. Kulcskérdés, hogy a jövőben hány multisport-eseményhez tudunk majd csatlakozni.

– fogalmazott a sportvezető.

Karai Péter hangsúlyozta, hogy a pálya jó lesz Münchenben, ám alkalmazkodni kell ahhoz, hogy augusztus 17. és 21. között, vagyis az átlagosnál később rendezik meg a kajak-kenu kontinensviadalát.  Az ECA ülésén arról is döntés született, hogy a júniusról elhalasztott romániai gyorsasági Eb-t és a magyarországi maratoni Eb-t csak akkor pótolják ha valamennyi ECA-tagország részt tud venni rajta. 

Október első hetében szeretnénk pótolni a maratoni Eb-t, szeptember negyedik hetében pedig a gyorsasági szakágban a nem olimpiai számok világbajnokságát, amelyre ugyancsak júliusban került volna sor Szegeden. Utóbbin az olimpiai számokban világkupa-versenyt rendeznénk. Ezekről azonban még nincs hivatalos döntés.

- nyilatkozta az MTI-nek Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke.

Az első multisport Eb-t Glasgowban és Berlinben rendezték 2018-ban, ám az akkori programból biztosan kikerül a golf és az úszás Európa-bajnokságot. Az úszó Eb-t két év múlva Rómában rendezik meg. Az európai, illetve a nemzetközi sportági szövetség várhatóan júniusban dönt az elhalasztott regatták új időpontjáról.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/56031/pics/lead_800x600.jpg
kajak-kenu,multisport Európa-bajnokság

További cikkek

Csapatsportok

Bajnokokat avattunk és legendákat gyászoltunk-avagy erről írtunk júniusban

2020.07.01. 22:10
Júniusban már teljesen újjáéledt a sportvilág a koronavírus-járvány okozta sokkból. Bajnokságot nyert a Bayern München, a Salzburg és a …

Egyéni sportok

Kajak-kenu: világbajnokság nem, világkupa lesz Szegeden

2020.06.29. 21:25
Az olimpia halasztása miatt teljesen átalakulhat az idei kajak-kenu szezon.

Egyéni sportok

Kajak-kenu: Szegedi Károlyról nevezték el az újfehértói sportközpontot

2020.06.21. 14:30
Az ötszörös magyar bajnok, világbajnoki ezüstérmes kenus Szegedi Károly nevét kapta az Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértó sportközpontja.

Egyéni sportok

Multisport-Eb: további sportágak csatlakoztak

2020.06.18. 16:10
Jelen állás szerint összesen kilenc sportág kontinensviadalát bonyolíthatják le a 2022-es müncheni multisport Európa-bajnokságon.

Egyéni sportok

Kajak-kenu:az olimpiai bajnok Szabó Gabriella visszavonul

2020.06.18. 11:45
A mai napon bejelentette visszavonulását Szabó Gabriella háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, aki döntését a tokiói olimpia elhalasztásával indokolta.

Egyéni sportok

Olimpia: akik határon túliként öregbítették a magyar sport hírnevét - III. rész

2020.06.03. 21:00
Összesen 70 olyan magyar sportoló végzett a legjobb hat között olimpián 1920 után, aki Magyarország mai határain kívül látta meg …

Egyéni sportok

Elhunyt Wieland Károly olimpiai bronzérmes kenus

2020.06.02. 17:35
Nyolcvanhat éves korában, németországi otthonában elhunyt Wieland Károly világbajnok, olimpiai bronzérmes kenus.

Külföldi foci

A hónap amikor újjáéledt a sportvilág - avagy erről írtunk májusban

2020.06.01. 08:00
Másfél hónapra megbénította a sportvilágot a koronavírus-járvány. Szerencsére május közepétől több sportágban is újraindult az élet, számos …

Egyéni sportok

Kajak-kenu: Fazekas-Zur Krisztina ott akar lenni Tokióban

2020.05.22. 11:15
A kétszeres olimpiai bajnok kajakosnő a négyes tagjaként szeretne részt venni a tokiói olimpián és ezért folytatja a felkészülést.

Egyéni sportok

Az élsportolók tíz százaléka elkapta a koronavírust

2020.05.21. 07:45
A vizsgált minta persze kicsi, az eredmény mégis megdöbbentő: az öt sikersportág válogatottjain elvégzett kutatás kimutatta, az egészségügyi dolgozók után az élsportolók a …