Tokió 2020: az olimpia emblémájának kifigurázása miatt tiltakoznak a japán szervezők

Szupkai Gábor
Szupkai Gábor

A tokiói olimpia japán szervezői nemtetszésüknek adtak hangot és tiltakoztak, mert az esemény logóját egy kiadványban összegyúrták a koronavírus szerkezeti képével.

Takaja Masza, az olimpia szervezőbizottságának szóvivője kedden online sajtótájékoztatón közölte: kiábrándítónak tartják, hogy eltorzították az olimpiai logót, és társították ahhoz a vírushoz, amely a közelmúltban rendkívül erőteljes hatást gyakorolt az emberek életére, a társadalomra, valamint a gazdaságra is.

"Egyértelműen az olimpia emblémája szolgáltatta az alapot, ezért úgy tekintünk rá, hogy megsértették a hozzá kapcsolódó szerzői jogot"

- mondta. Azzal kapcsolatban viszont nem foglalt állást, hogy a szervezők tesznek-e jogi lépéseket. Ehelyett személyes véleményét fogalmazta meg, miszerint előbb az érintett Tokiói Külföldi Újságírók Klubjával kell egyeztetniük az ügyben.

A nézeteltérésre és vitára okot adó logó az Asahi Shimbun újság néhány napja megjelent áprilisi számában, valamint a kiadvány honlapján is látható. A logóról írt cikkben nevesítik a szerzőt is, Andrew Pothecary Japánban dolgozó brit dizájnert, a kiadvány művészeti igazgatóját, aki elmondta: a rajzot viccnek szánta.

Takaja szerint ezzel érzéketlenséget mutat a sok emberre negatív hatást gyakorló események iránt. Más dizájnerek pedig hozzáfűzték: nehéz viccelni olyan témában, mint a koronavírus és az ahhoz kapcsolódó világjárvány. A tokiói olimpiát a koronavírus-járvány miatt kellett idén nyárról egy évvel későbbre halasztani.

Az eredeti:

És a botrányt kiváltó:

Mi tagadás, tényleg hasonlít.

Címkék: Tokió 2020, olimpia
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/56086/pics/lead_800x600.jpeg
Tokió 2020,olimpia

További cikkek

Egyéni sportok

Vívás: Mohamed Aida hetedik olimpiájára utazna

2020.05.06. 11:30
A háromszoros olimpiai negyedik vívó Tokióba is szeretne elutazni, s erre még minden esélye meg is van.

Egyéni sportok

Olimpiai bajnokaink: Fenyvesi Csabát semmi nem tudta megzavarni a győzelemig vezető úton

2020.05.04. 14:00
Minden idők egyik legjobb magyar vívójaként Fenyvesi Csaba három olimpiai aranyérmet nyert, 1972-ben ráadásul egyéniben is a …

Egyéni sportok

Olimpiai bajnokaink: Földi Imre élt az utolsó lehetőségével és győzött Münchenben

2020.05.02. 21:40
Földi Imre azt a bravúrt hajtotta végre, hogy egymást követő öt olimpián végzett a legjobb hat között, legnagyobb sikerét …

Egyéni sportok

Olimpiai bajnokaink: Varga János megtartva az ígéretét aranyérmes lett Mexikóban

2020.05.02. 10:30
Mexikóvárosban lett olimpiai bajnok a Nemzet Sportolójának is megválasztott Varga János. Cikkünkben minden idők egyik legsikeresebb …

Magyar foci

Olimpiai bajnokaink: Varga Zoltán távozása ellenére is sikerült a címvédés Mexikóban

2020.04.30. 14:15
A magyar labdarúgó-válogatott annak ellenére is megvédte olimpiai bajnoki címét Mexikóvárosban, hogy Varga Zoltán még a …

Egyéni sportok

Párizs 2024: lényegesen többe fog kerülni a vizes központ

2020.04.30. 13:40
Több mint 60 millió euróval nőtt a párizsi olimpiára tervezett vizes központ ára.

Egyéni sportok

Tokió 2020: több százmilliós kárt kell lenyelnie a NOB-nak

2020.04.29. 18:00
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke elmondta, több százmillió dollárt veszít a szervezet a tokiói olimpia halasztásával.

Egyéni sportok

Olimpiai bajnokaink: Tatai Tibor és Hesz Mihály sikere alapozta meg a későbbi sikersorozatot

2020.04.28. 18:30
Az 1968-as mexikóvárosi volt az első olimpia, ahol két magyar is a dobogó legtetejére állhatott kajak-kenuban. Hesz …

Egyéni sportok

Tokió 2020: vagy jövőre rendezik meg az olimpiát Tokióban, vagy soha

2020.04.28. 11:40
A japán olimpiai szervezőbizottság vezetője szerint ha 2021-ben sem tudják megrendezni az ötkarikás játékokat a koronavírus-járvány miatt, akkor le kell …

Egyéni sportok

Olimpiai bajnokaink: Kulcsár Győző átverte a riválisait, majd mindenkit legyőzött

2020.04.27. 17:20
Kulcsár Győző felkötött karral érkezett a mexikóvárosi olimpiai párbajtőr-döntőjére csak azért, hogy elhitesse a …