Tokió 2020: az olimpia emblémájának kifigurázása miatt tiltakoznak a japán szervezők

Szupkai Gábor
Szupkai Gábor

A tokiói olimpia japán szervezői nemtetszésüknek adtak hangot és tiltakoztak, mert az esemény logóját egy kiadványban összegyúrták a koronavírus szerkezeti képével.

Takaja Masza, az olimpia szervezőbizottságának szóvivője kedden online sajtótájékoztatón közölte: kiábrándítónak tartják, hogy eltorzították az olimpiai logót, és társították ahhoz a vírushoz, amely a közelmúltban rendkívül erőteljes hatást gyakorolt az emberek életére, a társadalomra, valamint a gazdaságra is.

"Egyértelműen az olimpia emblémája szolgáltatta az alapot, ezért úgy tekintünk rá, hogy megsértették a hozzá kapcsolódó szerzői jogot"

- mondta. Azzal kapcsolatban viszont nem foglalt állást, hogy a szervezők tesznek-e jogi lépéseket. Ehelyett személyes véleményét fogalmazta meg, miszerint előbb az érintett Tokiói Külföldi Újságírók Klubjával kell egyeztetniük az ügyben.

A nézeteltérésre és vitára okot adó logó az Asahi Shimbun újság néhány napja megjelent áprilisi számában, valamint a kiadvány honlapján is látható. A logóról írt cikkben nevesítik a szerzőt is, Andrew Pothecary Japánban dolgozó brit dizájnert, a kiadvány művészeti igazgatóját, aki elmondta: a rajzot viccnek szánta.

Takaja szerint ezzel érzéketlenséget mutat a sok emberre negatív hatást gyakorló események iránt. Más dizájnerek pedig hozzáfűzték: nehéz viccelni olyan témában, mint a koronavírus és az ahhoz kapcsolódó világjárvány. A tokiói olimpiát a koronavírus-járvány miatt kellett idén nyárról egy évvel későbbre halasztani.

Az eredeti:

És a botrányt kiváltó:

Mi tagadás, tényleg hasonlít.

Címkék: Tokió 2020, olimpia
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/56086/pics/lead_800x600.jpeg
Tokió 2020,olimpia

További cikkek

Csapatsportok

Vízilabda: tovább csúszik a lányok olimpiai selejtezője

2020.04.08. 12:30
Nem nagy meglepetés: a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség a májusi időpontról is elhalasztotta a női vízilabdázók olimpiai selejtezőtornáját.

Egyéni sportok

Atlétika: decemberig nem szerezhetnek kvótát az atléták

2020.04.08. 08:35
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség november 30-ig felfüggesztette az olimpiai kvalifikációs időszakot.

Egyéni sportok

Balczó András: Aki nem tud veszíteni, nyerni sem tud

2020.04.07. 19:55
A magyar sportlegenda, a háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnok egykori öttusázó Balczó András a mandiner.hu-nak adott interjújában beszélt az isteni figyelmeztetésről, a …

Egyéni sportok

Tokió 2020: megszakítják a láng fukusimai kiállítását

2020.04.07. 13:45
Megszakítják az olimpiai láng fukusimai kiállítását, miután kedden hét prefektúrában rendkívüli állapotot hirdetett ki Abe Sindzó japán miniszterelnök, hogy megfékezze az …

Egyéni sportok

Olimpiai bajnokaink: Parti János még a legendás riportert is megtréfálta a győzelmével

2020.04.06. 14:05
A legendás kenus Parti János két ezüstérem után Rómában érte el a legnagyobb sikerét, amikor is olimpiai bajnok lett.

Egyéni sportok

Úszás: leukémia után ismét a medencében Rikako Ikee

2020.04.06. 09:30
Pozitív történet Japánból: tavaly februárban mindenkit váratlanul ért, hogy Rikako Ikee, japán úszóbajnoknál, leukémát diagnosztizáltak. Most, közel egy év küzdelem után …

Egyéni sportok

Tokió 2020: Thomas Bach szobakerékpáron ülve üzent a sportolóknak

2020.04.06. 08:50
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke arra kért mindenkit, hogy a koronavírus-járvány idején is maradjon aktív, erős és egészséges.

Csapatsportok

Olimpiai bajnokaink: a győzelem amely bebizonyította, hogy a magyarokat nem lehet megtörni

2020.04.05. 14:00
Ha van olyan magyar olimpiai győzelem, amely történelmi szimbólummá vált az évtizedek során, akkor az kétségtelenül a …

Egyéni sportok

Olimpiai bajnokaink: a hegedűművész, aki veretlenül nyert olimpiai bajnoki címet

2020.04.03. 20:30
A legendás Gerevich-Kovács-Kárpáti trióból a legfiatalabb vívó, az 1956-os olimpián 36 esztendős Kárpáti Rudolf szerezte meg utoljára …

Egyéni sportok

Tokió 2020: kitűzte a kvótaszerzés zárását a Nemzetközi Olimpiai Bizottság

2020.04.03. 15:20
Az olimpia elhalasztása után kiderült az is, hogy 2021. június 29-én zárul a kvótaszerzés időszaka.