Euro 2020: Magyarország további Eb-meccsekre pályázhat

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Csányi Sándor az MLSZ elnöke az M4 Sportnak úgy nyilatkozott, hogy amennyiben a jövőévi Európa-bajnokság rendezői közül néhány város visszamondaná a rendezést, akkor a hazai szövetség további mérkőzések megrendezésére pályázik. 

Fotó: mlsz.hu

Az MLSZ elnöke úgy nyilatkozott, hogy a hazai szövetség az esetleges lemondásokat követően további mérkőzések megrendezésére vállalkozna:

Bőven lesznek jelentkezők a rendezést lemondó városok helyett, de ha lehet pályázni további meccsekre, akkor az MLSZ pályázni fog.

Az Európa-bajnokságot idén június 12 és július 12. között rendezték volna, ám a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztották a kontinensviadalt (2021. június 11-július 11). A mérkőzésekre a tervek szerint Budapesten, Londonban, Bakuban, Münchenben, Rómában, Szentpéterváron, Amszterdamban, Bukarestben, Bilbaóban, Dublinban, Glasgow-ban és Koppenhágában kerül sor. Fővárosunkban három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt rendezhetnek. 

Csányi, aki az UEFA alelnöke is úgy nyilatkozott, hogy június 17-én születik majd döntés az Eb-ről és az európai kupasorozatok befejezéséről. Az európai szövetség célja, hogy a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában is a pályán fejeződjenek be az idények, augusztus végéig. 

MLSZ-elnökként úgy véli, hogy a környező országok klubjaihoz képest stabilabb a magyar élvonalbeli klubok pénzügyi helyzete, vagyis nem fog a járvány miatt csődbe jutni egyetlen klub sem. Ebből következik, hogy ugyanolyan, vagy kisebb költséggel még jobb játékosokat lehet majd hazánkba csábítani, mivel a térségben kevesebb lesz a vetélytárs. 

Az MLSZ május 4-én döntött amellett, hogy csak azokat a sorozatokat fejezik be a pályán, amelyek fontosak a nemzetközi kupaindulás szempontjából (férfi és női nagypályás NB I, férfi felnőtt nagypályás Magyar Kupa), és a többi szakágban befejezettnek nyilvánították az idényt. 

"Rendkívül sokat gondolkodtunk rajta, hogy mit csináljunk. A legnagyobb gond számomra, személyesen az NB II volt. Úgy éreztem, azt is kellene folytatni." - mondta el a sportvezető, aki kiemelte, hogy minden lehetőséget mérlegeltek, hiába tűnik enyhébbnek a járványhelyzet jelenleg. "Figyelembe kellett venni, hogyan tudjuk betartani a járványszabályokat, és ki hogyan tudja fedezni a járvánnyal kapcsolatos költségeket" - magyarázta Csányi. 

Az elnök a Magyar Kupa-döntőről is beszélt, amelyet június 3-án a Puskás Arénában rendeznek meg. Szerinte ez azért szükséges, mert a kupadöntő rangjának megfelel, ha a nemzeti stadionban rendezik, valamint az MLSZ is több tapasztalattal fog rendelkezni az Európa-bajnokság előtt a stadion működéséről. A találkozót természetesen majd zárt kapuk mögött bonyolítják le.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/56147/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,MLSZ

További cikkek

Magyar foci

Magyar Kupa: nem bírt egymással az MTK és a Honvéd

2020.05.23. 22:00
Az MTK Budapest és a Budaperst Honvéd gól nélküli döntetlenre végzett egymással a Magyar Kupa elődöntős párharcának első mérkőzésén.

Magyar foci

Magyar Kupa: a Fehérvár döntetlent játszott Mezőkövesden

2020.05.23. 19:55
A Mol Fehérvár FC 1-1-es döntetlent játszott a Mezőkövesd-Zsóry ellen a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén, és így egy fokkal jobb helyzetből várhatja a …

Magyar foci

NB I: Sigér vezérletével nyert a Ferencváros

2020.05.23. 17:50
A listavezető Ferencváros 2-1-re győzött a Debreceni VSC ellen a magyar élvonalbeli bajnokság első fordulójából elhalasztott mérkőzésen.

Magyar foci

NB I: egyelőre két klub nem kapott licencet

2020.05.23. 12:35
Az MLSZ licencadó bizottsága közzétette azoknak az NB I-es és NB II-es csapatoknak a listáját, amelyek megkapták a játékengedélyt a 2020-21-es futballidényre.

Magyar foci

Közvetítések: képernyőn a magyar bajnokság visszatérése

2020.05.23. 07:25
A mai napon összesen hét labdarúgómérkőzés közvetítését láthatjuk hazánkból illetve Németországból.

Magyar foci

Magyar Kupa: a Puskás Arénában lesz a döntő

2020.05.22. 20:30
Az MLSZ hivatalos közleményben bejelentette, hogy a Magyar Kupa fináléját június 3-án a Puskás Arénában bonyolítják le, természetesen zárt kapuk mögött.

Magyar foci

NB I: keményen válaszolt az UTE Duchatelet-nek

2020.05.22. 19:00
Roderick Duchatelet a mai napon közzétett egy Facebook-üzenetet, amelyben a megegyezést sürgetett az Újpesti Torna Egylet és az Újpest FC között. Az UTE egy kemény hangú közleményben reagált a …

Magyar foci

NB I: Duchatelet befejezné a harcot az UTE-val - videó

2020.05.22. 13:15
Rodrerick Duschatelet a mai napon egy videóüzenetet tett közzé az Újpest FC Facebook-oldalán, amelyben arról beszél, hogy befejezné az Újpesti Torna Egylettel folytatott viaskodást. A …

Magyar foci

Labdarúgás: Willi Orbán újra egészséges

2020.05.20. 09:15
Közel fél év után ismét számíthat magyar válogatott csapatkapitánya, Willi Orbán játékára az RB Leipzig labdarúgócsapata.

Magyar foci

Az MLSZ alkalmazza az IFAB cserékre vonatkozó átmeneti szabályát

2020.05.19. 17:10
A Magyar Labdarúgó Szövetség alkalmazza a sportág szabályalkotó testületének (IFAB) cserékre vonatkozó átmeneti szabályát.