Kajak-kenu: Fazekas-Zur Krisztina ott akar lenni Tokióban

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A kétszeres olimpiai bajnok kajakosnő a négyes tagjaként szeretne részt venni a tokiói olimpián és ezért folytatja a felkészülést. 

Fotó: femina,hu

Fotó: femina,hu

Fazekas-Zur Krisztina 2009 óta él az Egyesült Államokban férjével és edzőjével Rami Zurral, akitől két kisfia is született. A 39 éves sportolónő az M4 Sportnak nyilatkozva elmondta, hogy a győri klubja decemberben jelentette be, hogy nem támogatja tovább és új egyesületet kellett keresnie. 

Hogy hogyan tovább, azt egyelőre még nem tudom, nem terveztem ugyanis, hogy még jövőre is kajakozni fogok, legalábbis nem egy olimpiára készülve.  A nagyobbik fiam ősztől iskolába megy, úgyhogy át kell rendeznünk az életünket. Még nem tudom, hogyan oldjuk meg, de keressük a megoldást, mert mindenképpen úgy tervezzük, hogy ezt az évet még végigkajakozom. Egyrészt nagyon sok energiát beleraktunk a felkészülésbe, amit nem szeretnénk, ha elveszne, másrészt úgy gondolom, hogy van esélyem kijutni Tokióba.

Motivációját illetően úgy nyilatkozott, hogy nagyon szeret hazajönni Magyarországra és nagyobbik fia jól is beszéli a nyelvet és a kisebbik gyermekét is szeretné többször Magyarországra hozni. Arról, hogy az olimpiát követően mi lesz vele, még nem tudott egyértelmű választ adni, de az ötkarikás játékokon szeretne részt venni és legalább dobogóra állni. Kijelentette, hogy tanult az előző évben vétett hibáiból is és tudja, hogy nehéz lesz bekerülnie a négyesbe. 

Fazekas-Zur Krisztina augusztus elsején ünnepli 40. születésnapját. Eddigi pályafutása során 2012-ben és 2016-ban kajaknégyesben nyert olimpiát, de nyolcszoros világbajnoknak és hétszeres Európa-bajnoknak is mondhatja magát. Házasságkötése után egy rövid ideig amerikai színekben versenyzett, ám a 2011-es vb-ezüstérmét követő időszak után újfent magyarként állt rajthoz. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/56134/pics/lead_800x600.jpg
Tokió 2020,Fazekas-Zur Krisztina,kajak-kenu

További cikkek

Egyéni sportok

Tokió 2020: nincs B terv, ha jövőre sem lehetne olimpiát rendezni

2020.04.14. 13:15
Az idén nyárról jövő július-augusztusra halasztott tokiói nyári olimpia szervezőinek nincs B tervük arra az esetre, ha a koronavírus-járvány miatt mégsem …

Egyéni sportok

Tokió 2020: kedvez a halasztás az eltiltott atlétáknak

2020.04.13. 15:30
Körülbelül 40 doppingvétség miatt eltiltott atlétának kedvez az, hogy elhalasztották a tokiói olimpiát.

Egyéni sportok

Tokió 2020: több pénzt ad a sportolók felkészülésére az Orosz Olimpiai Bizottság

2020.04.11. 16:40
Az Orosz Olimpiai Bizottság 265 millió rubellel, azaz több mint egymilliárd forinttal növelte a sportolók felkészülésének …

Egyéni sportok

Tokió 2020: pozitívan várja a kvalifikációs sorozatot Pigniczki Fanni

2020.04.11. 15:10
A ritmikus gimnasztikázó Pigniczki Fanni az M4 Sportnak adott interjújában elmondta, hogy optimistán várja a halasztások ellenére is az olimpiai …

Egyéni sportok

Kajak-kenu: a szegedi világkupa lesz a pótkvalifikációs versenye a sportgának

2020.04.09. 14:40
A 2021-es szegedi világkupa lesz a pótkvalifikációs versenye a kajakosoknak és a kenusoknak a szintén jövőre halasztott tokiói olimpiára.

Csapatsportok

Kézilabda: Kiss Éva még kivár a visszavonulással

2020.04.08. 16:40
A Győri ETO kézilabda-csapatának háromszoros Bajnokok Ligája-győztes kapusa idén hagyott volna fel az aktív sporttal, de az olimpia halasztása miatt meghosszabbíthatja pályafutását.

Csapatsportok

Vízilabda: tovább csúszik a lányok olimpiai selejtezője

2020.04.08. 12:30
Nem nagy meglepetés: a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség a májusi időpontról is elhalasztotta a női vízilabdázók olimpiai selejtezőtornáját.

Egyéni sportok

Atlétika: decemberig nem szerezhetnek kvótát az atléták

2020.04.08. 08:35
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség november 30-ig felfüggesztette az olimpiai kvalifikációs időszakot.

Egyéni sportok

Balczó András: Aki nem tud veszíteni, nyerni sem tud

2020.04.07. 19:55
A magyar sportlegenda, a háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnok egykori öttusázó Balczó András a mandiner.hu-nak adott interjújában beszélt az isteni figyelmeztetésről, a …

Egyéni sportok

Tokió 2020: megszakítják a láng fukusimai kiállítását

2020.04.07. 13:45
Megszakítják az olimpiai láng fukusimai kiállítását, miután kedden hét prefektúrában rendkívüli állapotot hirdetett ki Abe Sindzó japán miniszterelnök, hogy megfékezze az …