Magyar Kupa: a Puskás Arénában lesz a döntő

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Az MLSZ hivatalos közleményben bejelentette, hogy a Magyar Kupa fináléját június 3-án a Puskás Arénában bonyolítják le, természetesen zárt kapuk mögött. 

Fotó: mlsz.hu

A holnapi napon, a szigorú járványügyi előírások mellett, zárt kapuk mögött folytatódik a Magyar Kupa idénye az elődöntők első mérkőzéseivel. Az MTVA-val történt egyeztetések után eldőlt, hogy a kupasorozat fináléjára 2020. június 3-án (szerdán) 20 órától kerül sor. Ez lesz a 110. férfi Magyar Kupa-döntő. A legjobb négy között MTK Budapest–Budapest Honvéd és Mezőkövesd-Zsóry FC–MOL Fehérvár FC elődöntőket rendeznek.

A járványhelyzet miatt a mérkőzést természetesen zárt kapuk mögött bonyolítják le az ország legnagyobb stadionjában. A Puskás Arénát még novemberben adták át, Európa egyik legmodernebb komplexuma a jövő évi Eb-n négy mérkőzés helyszíne lesz majd. A nemzeti stadionban 1955 óta eddig 27 kupadöntőt rendeztek, utoljára 2014-ben volt a Puskás Ferenc Stadionban a finálé, akkor az Újpest tizenegyesekkel verte a Diósgyőrt. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/56145/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Magyar Kupa

További cikkek

Magyar foci

VIDEÓ: költözik a Fradi-sas

2016.05.02. 17:50
Építkezés miatt repítik új helyre a Groupama Aréna előtti szobrot.

Magyar foci

Horváth Ferenc elhagyja a Videotont

2016.05.02. 17:25
A hetedikről a második helyre vezette Horváth Ferenc a Videotont, de nem hosszabbítanak vele szerződést.

Magyar foci

NB I: az év legjobbjait jutalmazza az MLSZ (élő videó)

2016.05.02. 14:05
A Rangadó gálán vehették át a szomabaton véget ért bajnokság legjobbjai a díjakat.

Magyar foci

Légi felvétel a "Népstadion" bontásáról (videó)

2016.05.02. 13:10
2018-ra 68 ezer férőhelyes, 20 olimpiai sportágat kiszolgálni képes új Aréna épülhet a helyén

Magyar foci

NB I 33. forduló: gólok, mondatok (videó)

2016.05.01. 13:10
Második lett a Videoton, harmadik a Debrecen, kiesett a Puskás – mutatjuk miként.

Magyar foci

Ünnepel az egész város – ja nem...

2016.05.01. 11:05
Kiesett a Puskás Akadémia. Rég korbácsolt NB I-es búcsú olyan indulatokat, mint ez.

Magyar foci

NB I: Búcsúzott az élvonaltól a Puskás Akadémia

2016.04.30. 18:35
Az NB I utolsó fordulójában nyert a Puskás Akadémia, de ennek ellenére kiesett a felcsúti csapat, a Videotoné lett az ezüstérem.

Magyar foci

NB I: körkapcsolás az M4-en

2016.04.29. 21:20
Körkapcsolásos műsorban kísérhetik figyelemmel a szurkolók a labdarúgó OTP Bank Liga szombati zárófordulójának mérkőzéseit az M4 Sporton.

Magyar foci

NB I: nagy a tét az utolsó meccseken

2016.04.29. 12:05
Egy kivétellel minden mérkőzés jelentős téttel bír a labdarúgó OTP Bank Liga szombati zárófordulójában, ugyanis még a második és harmadik hely is kiadó, valamint a második kieső kiléte sem ismert.

Magyar foci

Stadiont neveznek el Puskás Ferencről

2016.04.29. 10:10
Stadiont neveznek el Puskás Ferencről az olaszországi Signában.