Magyar Kupa: a Puskás Arénában lesz a döntő

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Az MLSZ hivatalos közleményben bejelentette, hogy a Magyar Kupa fináléját június 3-án a Puskás Arénában bonyolítják le, természetesen zárt kapuk mögött. 

Fotó: mlsz.hu

A holnapi napon, a szigorú járványügyi előírások mellett, zárt kapuk mögött folytatódik a Magyar Kupa idénye az elődöntők első mérkőzéseivel. Az MTVA-val történt egyeztetések után eldőlt, hogy a kupasorozat fináléjára 2020. június 3-án (szerdán) 20 órától kerül sor. Ez lesz a 110. férfi Magyar Kupa-döntő. A legjobb négy között MTK Budapest–Budapest Honvéd és Mezőkövesd-Zsóry FC–MOL Fehérvár FC elődöntőket rendeznek.

A járványhelyzet miatt a mérkőzést természetesen zárt kapuk mögött bonyolítják le az ország legnagyobb stadionjában. A Puskás Arénát még novemberben adták át, Európa egyik legmodernebb komplexuma a jövő évi Eb-n négy mérkőzés helyszíne lesz majd. A nemzeti stadionban 1955 óta eddig 27 kupadöntőt rendeztek, utoljára 2014-ben volt a Puskás Ferenc Stadionban a finálé, akkor az Újpest tizenegyesekkel verte a Diósgyőrt. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/56145/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Magyar Kupa

További cikkek

Magyar foci

Labdarúgás: Marco Rossi közel két hónap után visszatér Magyarországra

2020.05.10. 17:15
A Magyar Nemzet számolt be arról, hogy 50 nap után ismét Magyarországra utazik Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: mindkét koronavírusteszt negatív eredményeket mutatott a ZTE-nél

2020.05.10. 14:00
A zalaegerszegi játékosok két koronavírusteszten vettek részt, viszont mindkét esetben negatív eredményt produkáltak a játékosok, a …

Magyar foci

Labdarúgó NB III: furcsa helyzetben juthat a harmadosztályba a Sajóbábony

2020.05.10. 12:50
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei első osztály éllovasa úgy juthat fel a harmadosztályba, hogy a rivális Cigánd utolsó mérkőzését a bajnokság …

Magyar foci

NB I: 29 évesen leérettségizett a Kisvárda játékosa

2020.05.09. 18:40
A Kisvárda FC hivatalos honlapján közölte, hogy a gárda rutinos játékosa Gosztonyi András 29 éves korában leérettségizett.

Magyar foci

Labdarúgás: győzelemmel tért vissza a pályára a Ferencváros

2020.05.09. 13:55
A koronavírus-járvány utáni első magyar felkészülési mérkőzésen a Ferencváros 4-1-re legyőzte a másodosztályból biztosan feljutó MTK-t.

Magyar foci

Labdarúgás: 35 éve játszott utoljára európai kupasorozat döntőjében magyar csapat

2020.05.08. 19:15
35 évvel ezelőtt, 1985. május nyolcadikán a Videoton hazai pályán fogadta a Real Madridot az UEFA-kupa fináléjának első …

Magyar foci

MLSZ: Barczi Róbert az új sportigazgató

2020.05.08. 14:50
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Barczi Róbertet nevezte ki sportigazgatónak, míg a női szakág vezetésével Kiss László lett megbízva.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: marad a Ferencvárosnál Dibusz Dénes

2020.05.07. 16:35
Hivatalos oldalán jelentette be a Ferencváros, hogy meghosszabbította kilencszeres válogatott hálóőre szerződését.

Magyar foci

NB I: minden meccset közvetít a közmédia

2020.05.06. 15:00
Az NB I televíziós közvetítési jogait birtokló M4 Sport közleményben jelezte szerdán, az újrainduló bajnokság minden mérkőzését képernyőre tűzik.

Magyar foci

NB III: szélnek ereszti játékosait a Veszprém

2020.05.06. 13:45
Az NB III Nyugati csoportjában szereplő veszprémi alakulat nem tudja fizetni a játékosok bérét, ezért felbontja a szerződéseket.