NB I: keményen válaszolt az UTE Duchatelet-nek

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Roderick Duchatelet a mai napon közzétett egy Facebook-üzenetet, amelyben a megegyezést sürgetett az Újpesti Torna Egylet és az Újpest FC között. Az UTE egy kemény hangú közleményben reagált a futballklub belga tulajdonosának felvetéseire.

Fotó: ute.hu

Őze István az UTE klubigazgatója, akit Duchatelet is megemlített a videója végén a mai napon közleményt adott ki az újpesti sportegyesület honlapján. A közleményt természetesen változtatás nélkül közöljük. 

Számtalan könnyedén megcáfolható állítás hangzott el a belga befektetőtől Például Roderick Duchatelet arra hivatkozik, hogy nem volt elégedett az UTE utánpótlásával, ehhez képest a mi korábbi szakmai igazgatónk vezeti nála a fiatalok képzését több olyan edzővel együtt, akik szintén nálunk dolgoztak. Az a kijelentés pedig, hogy az Újpest FC utánpótlása eredményesebb, mint az UTE labdarúgó akadémiája, egyszerűen nem igaz, elég ehhez megnézni az elmúlt években elért bajnoki eredményeket a különböző korosztályokban. 

Egyébként is furcsának tartom, hogy Roderick Duchatelet az együttműködés szükségességéről beszél, miközben kritizálja a mi hatékonyságunkat, és eredményeinket. Ráadásul a belga üzletember tíz év alatt semmit sem tett le a magyar labdarúgás asztalára, a nagy csapat a kiesés szélén áll, az utánpótlásuk pedig eddig nem is került az első osztály közelébe. Ezek a tények, valamint a Duchatelet-család tulajdonában levő külföldi klubok eredménytelensége, és lezüllesztése nem győzte meg az UTE vezetését bármilyen együttműködés szükségességéről. 

A belga pénzember céljai egyértelműek, a címerüggyel alig burkoltan megzsarolta a legnagyobb tradíciókkal rendelkező magyar klubot. Ha engednénk neki, akkor külföldi kézbe kerülnének az UTE közpénzből felépült létesítményei, és az övénél sokkal eredményesebb labdarúgó utánpótlásunk. 

A sorrend egyébként is rossz, a tulajdonos előbb adja vissza a csapat régi címerét, és utána kérjen bocsánatot a szurkolóktól, akiket korábban egyáltalán nem tekintett partnernek, sőt leginkább ellenségként kezelt. A mai kirohanásának az is a célja, hogy elterelje a drukkerek figyelmét a nagycsapat eredménytelenségéről.”

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/56142/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Újpest,UTE

További cikkek

Magyar foci

Fegyelmi: 300 ezres büntetés a Csepelnek

2016.03.22. 18:00
A Csepel–FTC II NB III-as meccsen történtek miatt 300 ezret kell fizetnie a pályaválasztónak.

Magyar foci

Futsal: bravúr kell

2016.03.22. 14:10
A magyar futsalválogatott kedden 18 órakor lép pályára világbajnoki selejtező play off mérkőzésen, Olaszország ellen a miskolci Generali Arénában.

Magyar foci

Élő tévéközvtítés: futsal vb-selejtező

2016.03.22. 07:00
Az olaszok ellen lép pályára Sito Rivera csapata.

Magyar foci

VIDEÓ: ollózós gól az NB II-ből

2016.03.21. 21:40
A szigetszentiklósi Kovács János parádés gólt szerzett a második vonalban.

Magyar foci

Storck: "Ne az Eb-n lepődjünk meg!"

2016.03.21. 16:35
Bernd Storck is sajtótájékoztatót tartott a horvátok elleni felkészülés elején.

Magyar foci

Dzsudzsák: "Storck fizeti a vacsorát!"

2016.03.21. 15:30
Nagy Ádám, Dzsudzsák Balázs és Németh Krisztián beszélt az Eb-ről és a horvátok elleni meccsről.

Magyar foci

Bernd Storck és Andreas Möller hosszabbított

2016.03.21. 11:10
Csányi Sándor délelőtt jelentette be, hogy szerződést hosszabbítottak a két szakemberrel.

Magyar foci

NB I: az összes gól egy helyen (videó)

2016.03.21. 10:40
Voltak nagy és potya gólok is az NB I hétvégi fordulójában.

Magyar foci

Élő tévéközvtítés: Storck az M4-en

2016.03.21. 09:25
A válogatott sajtótájékoztatóját adja a sportcsarorna.

Magyar foci

Vicces góllal nyert az MTK (videó)

2016.03.20. 20:05
Nikac csak felugrott és Radosevic eltalálta.