NBA: meghalt Jerry Sloan a Utah Jazz legendás mestere

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

78 éves korában elhunyt Jerry Sloan korábbi NBA-vezetőedző, aki 23 éven keresztül volt a Utah Jazz trénere.

Fotó: Sport Illustrated

 

A legendás vezetőedzőnél 2016-ban diagnosztizáltak Parkinson-kórt és és úgynevezett Lewy body idegbetegséget, amelyeknek a szövődményébe a mai napon belehalt. A kiváló tréner márciusban ünnepelte 78. születésnapját. 

Jerry Sloan játékosként a Baltimore Bullets-t (1965-1966) és a Chicago Bullst (1966-1976) erősítette. Kétszer szerepelhetett All-Star-gálán, valamint négyszer is beválasztották az év legjobban védekező csapatába. Visszavonulását követően 1978 és 1979 között a Bulls másodedzője, majd 1979 és 1982 között a gárda vezetőedzője volt, ám utolsó szezonjában idő előtt menesztették. 

1985-ben lett a Utah Jazznél Frank Layden segítője, majd 1988-ban kinevezték főedzőnek. 2011-ig tartó regnálásáig összesen 19 alkalommal vezette rájátszásba a csapatot, összesen 1985 mérkőzésen ült a Salt Lake City-i gárda kispadján. Irányításával a Utah a liga egyik legjobb csapatává vállt, és 1997-ben és 1998-ban is döntőbe jutott, ám a John Stockton és Karl Malone nevével fémjelzett csapat mindkétszer nagy küzdelemben veszített a Chicago Bulls ellen. Sloan 2014-től betegsége diagnosztizálásáig tanácsadó volt a klubnál. 1223 győztes utah-i meccsének emlékeként a klub egy speciális mezt vonultatott vissza hat évvel ezelőtt a Delta Centerben. Eredményei miatt a Hírességek Csarnokába is beválasztották. 

Címkék: kosárlabda, NBA
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/56141/pics/lead_800x600.jpg
kosárlabda,NBA

További cikkek

Amerika

NBA: az egyik tulajdonos szerint márciusig nem lesznek nézők

2020.05.02. 13:10
Egy neve elhallgatását kérő klubtulajdonos úgy nyilatkozott az ESPN-nek, hogy nem tartja elképzelhetetlennek, hogy márciusig nem fognak nézők előtt mérkőzést rendezni.

Amerika

Az Egyesült Államokban egyelőre nem tér vissza a profi sport

2020.04.29. 13:30
Donald Trump amerikai elnök egészségügyi tanácsadója szerint még messze vannak attól, hogy a koronavírus-járvány miatt felfüggesztett bajnokságok újraindulhassanak az …

Csapatsportok

Kosárlabda: komoly nevek a Győr női csapatának élén

2020.04.29. 11:00
A magyar válogatott korábbi kiválósága, Iványi Dalma veszi át az UNI Győr - MÉLY-ÚT csapatának vezetését. Székely Norbert szövetségi kapitány is csatlakozik a Rába-partiak …

Amerika

NBA: ismét edzésbe állhatnak a csapatok

2020.04.26. 08:40
Az ESPN értesülései szerint május elsejétől újranyithatnak a csapatok edzőközpontjai, viszont csak azokban az államokban, ahol a kijárási korlátozások ezt engedik.

Csapatsportok

Kosárlabda: elhunyt Váradi György játékvezető

2020.04.24. 17:55
64 éves korában elhunyt Váradi György, egykori kosárlabda-játékvezető.

Csapatsportok

Kosárlabda: a leukémiát legyőző Gereben hosszabbított Szekszárdon

2020.04.24. 09:40
A nemrég még leukémiával küzdő Gereben Lívia a Nemzeti Sportnak adott interjújában elárulta, hogy újabb három évre aláírt az Atomerőmű KSC Szekszárdhoz.

Csapatsportok

Kosárlabda: távozik a DVTK vezetőedzője

2020.04.22. 19:55
Cziczás László nem tudott megegyezni a női kosárlabda NB I-ben szereplő Diósgyőrrel a közös folytatásról.

Csapatsportok

Kosárlabda: soha ennyien nem nézték a női NBA játékosbörzéjét

2020.04.22. 13:50
Az első helyen választó New York Liberty a román származású Sabrina Ionescut szerződtette.

Csapatsportok

Kosárlabda: minitornával fejezik be a spanyol bajnokságot

2020.04.21. 16:15
Egy helyszínen zajló minitornán fejezik be a spanyol kosárlabda-bajnokságot, a viadalon Hanga Ádám csapata, az éllovas Barcelona is érdekelt lesz.

Csapatsportok

Kosárlabda: Vojvoda Dávid hazatér, Székesfehérváron folytatja

2020.04.21. 11:05
Az eddig Olaszországban légióskodó, de a koronavírus-járvány miatt hazaköltöző válogatott játékos aláírt az Alba Fehérvárhoz.