Sportlövészet: Varga Károly mindenkit meglepett az olimpiai győzelmével

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Minden idők talán legmeglepőbb magyar olimpiai győzelme Varga Károly nevéhez fűződik, aki 1980-ban lett aranyérmes a sportlövők kisöbű sportpuska fekvő versenyszámában. 

Fotó: olimpia.hu

Varga Károly 1955. szeptember 28-án született Budapesten. A sportlövészettel 17 évesen ismerkedett meg, amikor is az MHSZ Kismotor és Gépgyár Lövész Klub tagja lett. 1976-ban már magyar bajnok lett a 60 lövéses fekvőszámban, ám egy évvel később elvitték katonának. Miskolcon tovább fejlődött ebben az időszakban, mivel sokat edzhetett, ám kérdéses volt, hogy kiviszek-e a moszkvai olimpiára. Hammerl László, aki ekkor már szövetségi kapitány volt úgy döntött, hogy Varga is tagja lehet az utazó keretnek. A játékok előtt nem fogalmazott meg konkrét célt, csak azt, hogy 595 és 598 kör között végezzen és ezzel már egy jó eredményt érhet el. 

Moszkvában aztán majdnem megtörtént a baj: egyszer az öttusázókkal futballozott és Török Ferenc az öttusázók szövetségi kapitány a labdával együtt az ő lábát is kirúgta. A sportlövőnek az orsócsontja megsérült, de csak befáslizták a kezét, mert gipszelt karral nem indulhatott volna a versenyen. Visszaemlékezése szerint alig három órát aludt a döntő előtt, inkább olvasással próbált felkészülni. 

1980. július 21-én került sor az 50 méteres fekvő versenyszámra, Varga a 33-as lőállásba került. A sportolók többségét zavarta a borús,csepergő esős idő. Honfitársunk jól kezdett és az első tízes sorozat után 100 ponttal állt. Tizenhat lövés után lőtt egy kilencest, és mivel hárman is hibátlanok voltak még, ő úgy érezte, hogy a győzelmi esélyei elszálltak. Az 57. lövése szintén kilences lett, és bár az utolsó három lövése hibátlanul sikerült, ő úgy számolt, hogy 598 körre a negyedik vagy az ötödik lett. 

Varga úgy érezte, hogy csalódást okozott magának és sírva szállt fel a versenyzőket szállító buszra. Szerencsére a jármű nem indult el és így a skeet-es Gosztola Tibor tájékoztatta, hogy vizsgálják az eredményét. Kiderült, hogy a versenybíróság az 57. lövését felfelé minősítette és így a tízesnek köszönhetően 599 körrel zárt. Ezzel az eredménnyel nemcsak, hogy ötödikből első lett, de beállította a világcsúcsot is. 

A kelet-német Hellfried Heilfort szintén 599 kört lőtt, ám mivel később rontott, így Varga lett az aranyérmes, míg a dobogó harmadik fokát a bolgár Petar Zapryanov szerezte meg. 

Az olimpia győzelem bármennyire is meglepő volt, az egyetlen kiugró eredménye volt a sportolói pályafutása során. Még hat évig indult nagyobb versenyeken, ám több jelentős dobogós helyezést nem szerzett, az 1984-es olimpiai bojkott mégis érzékenyen érintette. 1988-ban elhagyta a fővárost, amikor feleségét Álmos Editet nem vitték ki teljesítménye ellenére sem a szöuli játékokra. Varga Károly Csopakon lett testnevelő tanár a rendőrök tiszthelyettesi iskolájában. Jelenleg Hárskúton él, a sportágtól nem szakadt el, a rendőrolimpiákon folyamatosan részt vesz. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/56143/pics/lead_800x600.jpg
Sportlövészet,olimpia

További cikkek

Egyéni sportok

Vívás: Pézsa Tibor győzelmével zárult a magyar kardvívók nagy olimpiai sorozata

2020.04.19. 14:35
1908 és 1964 között amikor hazánk részt vett az olimpián akkor a férfi kardozók egyéni küzdelmeiben magyar győztest avattak. A nagy …

Egyéni sportok

Birkózás: kosárlabdázóból vált a sportág legendájává a tragikus sorsú óriás

2020.04.18. 17:40
Kozma István ifjúsági válogatottságig vitte kosárlabdázóként, ám szerencsére még időben a birkózást választotta és lett …

Egyéni sportok

Birkózás: Polyák Imre kitartása az olimpiai aranyéremmel fizetődött ki végleg

2020.04.17. 16:30
Polyák Imre három ezüstérem után élete negyedik olimpiáján tudott diadalmaskodni, így méltóképpen zárta le sikerekben gazdag …

Egyéni sportok

Tokió 2020: később pótolja az elmaradt kvótaszerző versenyeket a vívószövetség

2020.04.16. 10:40
A Nemzetközi Vívószövetség bejelentette, hogy későbbi időpontban pótolja a hét közepén törölt, az idei szezonból még …

Egyéni sportok

Sportlövészet: Hammerl László keze nem remegett meg a döntő pillanatban

2020.04.15. 08:10
A sportlövő Hammerl László az olimpiák igazi specialistájának számított. A Nemzet Sportolója a három ötkarikás érme közül a legfényesebbet …

Egyéni sportok

Tokió 2020: nincs B terv, ha jövőre sem lehetne olimpiát rendezni

2020.04.14. 13:15
Az idén nyárról jövő július-augusztusra halasztott tokiói nyári olimpia szervezőinek nincs B tervük arra az esetre, ha a koronavírus-járvány miatt mégsem …

Egyéni sportok

Vívás: Rejtő Ildikó legyőzte a kisebbségi érzését majd a sportág legendájává vállt

2020.04.13. 14:05
Rejtő Ildikó 1960 és 1976 között a nemzetközi vívósport meghatározó alakja volt, aki Tokióban két aranyérmet is …

Egyéni sportok

Öttusa: Török Ferenc élt élete legnagyobb lehetőségével és olimpiai bajnok lett

2020.04.12. 12:10
A magyar öttusasport az 1960-as években élte az aranykorát: azok után, hogy Rómában Németh Ferenc győzni tudott, négy évvel …

Csapatsportok

Vívás: a hét olimpián keresztül tartó hegemónia utolsó aranyérme

2020.04.12. 08:40
Fantasztikus olimpiai sorozatot hajtott végre a magyar karcsapat, hiszen hét olimpián keresztül nem találtak legyőzőre. Az utolsó, az 1960-as római olimpia …

Egyéni sportok

Tokió 2020: több pénzt ad a sportolók felkészülésére az Orosz Olimpiai Bizottság

2020.04.11. 16:40
Az Orosz Olimpiai Bizottság 265 millió rubellel, azaz több mint egymilliárd forinttal növelte a sportolók felkészülésének …