Sportlövészet: Varga Károly mindenkit meglepett az olimpiai győzelmével

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Minden idők talán legmeglepőbb magyar olimpiai győzelme Varga Károly nevéhez fűződik, aki 1980-ban lett aranyérmes a sportlövők kisöbű sportpuska fekvő versenyszámában. 

Fotó: olimpia.hu

Varga Károly 1955. szeptember 28-án született Budapesten. A sportlövészettel 17 évesen ismerkedett meg, amikor is az MHSZ Kismotor és Gépgyár Lövész Klub tagja lett. 1976-ban már magyar bajnok lett a 60 lövéses fekvőszámban, ám egy évvel később elvitték katonának. Miskolcon tovább fejlődött ebben az időszakban, mivel sokat edzhetett, ám kérdéses volt, hogy kiviszek-e a moszkvai olimpiára. Hammerl László, aki ekkor már szövetségi kapitány volt úgy döntött, hogy Varga is tagja lehet az utazó keretnek. A játékok előtt nem fogalmazott meg konkrét célt, csak azt, hogy 595 és 598 kör között végezzen és ezzel már egy jó eredményt érhet el. 

Moszkvában aztán majdnem megtörtént a baj: egyszer az öttusázókkal futballozott és Török Ferenc az öttusázók szövetségi kapitány a labdával együtt az ő lábát is kirúgta. A sportlövőnek az orsócsontja megsérült, de csak befáslizták a kezét, mert gipszelt karral nem indulhatott volna a versenyen. Visszaemlékezése szerint alig három órát aludt a döntő előtt, inkább olvasással próbált felkészülni. 

1980. július 21-én került sor az 50 méteres fekvő versenyszámra, Varga a 33-as lőállásba került. A sportolók többségét zavarta a borús,csepergő esős idő. Honfitársunk jól kezdett és az első tízes sorozat után 100 ponttal állt. Tizenhat lövés után lőtt egy kilencest, és mivel hárman is hibátlanok voltak még, ő úgy érezte, hogy a győzelmi esélyei elszálltak. Az 57. lövése szintén kilences lett, és bár az utolsó három lövése hibátlanul sikerült, ő úgy számolt, hogy 598 körre a negyedik vagy az ötödik lett. 

Varga úgy érezte, hogy csalódást okozott magának és sírva szállt fel a versenyzőket szállító buszra. Szerencsére a jármű nem indult el és így a skeet-es Gosztola Tibor tájékoztatta, hogy vizsgálják az eredményét. Kiderült, hogy a versenybíróság az 57. lövését felfelé minősítette és így a tízesnek köszönhetően 599 körrel zárt. Ezzel az eredménnyel nemcsak, hogy ötödikből első lett, de beállította a világcsúcsot is. 

A kelet-német Hellfried Heilfort szintén 599 kört lőtt, ám mivel később rontott, így Varga lett az aranyérmes, míg a dobogó harmadik fokát a bolgár Petar Zapryanov szerezte meg. 

Az olimpia győzelem bármennyire is meglepő volt, az egyetlen kiugró eredménye volt a sportolói pályafutása során. Még hat évig indult nagyobb versenyeken, ám több jelentős dobogós helyezést nem szerzett, az 1984-es olimpiai bojkott mégis érzékenyen érintette. 1988-ban elhagyta a fővárost, amikor feleségét Álmos Editet nem vitték ki teljesítménye ellenére sem a szöuli játékokra. Varga Károly Csopakon lett testnevelő tanár a rendőrök tiszthelyettesi iskolájában. Jelenleg Hárskúton él, a sportágtól nem szakadt el, a rendőrolimpiákon folyamatosan részt vesz. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/56143/pics/lead_800x600.jpg
Sportlövészet,olimpia

További cikkek

Egyéni sportok

Úszás: visszatérhet a medencébe a leukémiával kezelt japán

2020.03.27. 10:40
Több mint egy év után ismét medencében edzhet a mindössze 19 esztendős Ikee Rikako, akit leukémiával kezeltek.

Egyéni sportok

Tokió 2020: Gyulai szerint Baji és Pars számára előny a halasztás

2020.03.26. 22:40
Gyulai Márton, az Európai Atlétikai Szövetség tanácsának tagja úgy véli, Baji Balázs és Pars Krisztián számára is előnyt jelent a tokiói olimpia …

Egyéni sportok

Tokió 2020: a sportpszichológus úgy véli, most el kell telnie egy kis időnek

2020.03.26. 21:15
Lénárt Ágota sportpszichológus szerint a tokiói olimpián érdekelt sportolóknál el kell telnie egy kis időnek ahhoz, hogy elfogadják az …

Egyéni sportok

Tokió 2020: a MOB szerint az olimpiát nem eltörölték, hanem megmentették

2020.03.26. 15:50
Kulcsár Krisztián, a szervezet elnöke és Vékássy Bálint főtitkár a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) által készített videóban a magyar sajtó …

Egyéni sportok

Tokió 2020: megkezdte a munkáját a „Tokió 2020 újrakezdés”

2020.03.26. 14:40
A tokiói olimpia és paralimpia keddi elhalasztása után csütörtökön megkezdte a munkát a most alapított munkacsoport, a „Tokió 2020 újrakezdés”, amelynek első …

Egyéni sportok

Vívás: Rédli András katonaként segítene

2020.03.26. 12:15
Rédli András párbajtőröző hamarosan elhagyhatja az önkéntes házi karantént, mivel katonaként segítene a koronavírus elleni küzdelemben.

Egyéni sportok

Tokió 2020: jövőre is maradna a július-augusztusi tervezet

2020.03.26. 08:55
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 2021 kapcsán is július-augusztusi olimpiarendezésről egyeztet a Nemzetközi Atlétikai Szövetséggel (WA) és más sportági szövetségekkel.

Egyéni sportok

Tokió 2020: Phelps most teljesen összeroppanna

2020.03.25. 22:25
Minden idők legeredményesebb olimpikonja, Michael Phelps amerikai úszó szerint helyes döntés volt az olimpia elhalasztása, ugyanakkor a sportolók rendkívül kemény időszak elé néznek.

Egyéni sportok

Tokió 2020: Babos Tímeának ennyi szabadideje még sosem volt

2020.03.25. 21:40
Babos Tímea és Hosszú Katinka szerda este az Instagramon élő videóban beszélgetett egymással.

Egyéni sportok

Tokió 2020: Mohamed Aida szerint jó döntés született a halasztással

2020.03.25. 18:40
Mohamed Aida világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok tőrvívó úgy véli, hogy ma, amikor a boltba lemenni is rizikó, nem lett volna helyes ilyen veszélynek …