Forma-1: Monacóban is nyert George Russell

Szabó Róbert
Szabó Róbert

A sok ütközéssel, büntetéssel és látványos csatákkal tarkított virtuális Monacói Nagydíjon a Williams pilótája végzett az első helyen.

Fotó: F1Esports

Rekordszámú Forma-1-es pilóta indult el a virtuális Monacói Nagydíjon. Charles Leclerc, Alexander Albon, Lando Norris, Antonio Giovinazzi, George Russell és Nicholas Latifi mellett a Mercedes finnje, Valtteri Bottas, illetve a Renault francia pilótája, Esteban Ocon is csatlakozott. Mellettük Arthur Leclerc, David Schumacher, Nicolas Prost és Pietro Fittipaldi is rajthoz állt, így eléggé erős mezőny állt össze a hatodik versenyre. A pilóták mellett két labdarúgó Thibaut Courtois és Pierre-Emerick Aubameyang, valamint egy szörfös Kai Lenny és egy énekes Luis Fonsi személyében is kipróbálta magát.

Az időmérő rögtön nagy meglepetéssel kezdődött, hiszen az első helyet Pietro Fittipaldi szerezte meg. Az esőben lezajló időmérő második helyezettje az előző nagydíjat megnyerő George Russell lett, míg a harmadik helyet David Schumacher szerezte meg.

A versenyen aztán száraz körülmények között kellett megküzdeniük a pilótáknak. A rajtot George Russell kapta el jobban, így hamar megelőzte az öt másodperces büntetést is összeszedő Pietro Fittipaldit. A brazilt aztán nem sokkal később Arthur Leclerc és David Schumacher is megelőzte, míg Valtteri Bottas belekeveredett a rajt utáni ütközésbe.

A Williams versenyzője aztán a tizedik körre már 17 másodperces előnyre tett szert, viszont ekkorra Charles és Arthur Leclerc is elvégezte a kötelező kerékcseréjét. A két monacói ezután kezdte meg a felzárkózást, viszont a fiatalabbik Leclerc összeütközött Esteban Gutiérrezzel. Ennek köszönhetően Charles feljött a harmadik helyre, de Russell előnye ekkorra már bő 25 másodperc volt.

A 39 körös verseny 28. körében aztán George Russell is végrehajtotta a kötelező kiállását, de így is magabiztosan jött vissza az első helyre Charles Leclerc, Arthur Leclerc, Esteban Gutiérrez és Alexander Albon elé. Ekkorra azonban megnövekedtek a kerékcserék száma, valamint szinte minden versenyzőnek kiosztottak legalább egy három másodperces büntetés, sőt Vitantonio Liuzzit diszkvalifikálták is.

Az utolsó pár körben aztán Charles Leclerc és Esteban Gutiérrez csatája volt a legérdekesebb, viszont a monacói annyi büntetést összeszedett, hogy a sokat lökdösődő mexikói előzés nélkül is a második helyen végzett volna. Ennek ellenére a Mercedeses kipörgette a Ferrarit, így feljött a második pozícióba.

Végül aztán nem is történt változás, hiszen az élen bő 40 másodperces előnnyel autózó George Russell győzelmét senki sem tudta megakadályozni, mögötte pedig Esteban Gutiérrez, valamint Charles Leclerc végzett.

Címkék: Forma 1, e-sport
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/56174/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,e-sport

További cikkek

Külföldi foci

Közvetítések: rangadó Olaszországban, eldől ki nyeri a Stájer Nagydíjat

2020.07.12. 07:30
Az Európa-liga-indulásért küzdő Napoli a közvetlen rivális AC Milant látja vendégül, ami hatpontos mérkőzés lesz a nemzetközi indulás …

Autó-motor

Forma-1: Lewis Hamilton indulhat az élről a Stájer Nagydíjon

2020.07.11. 16:50
Nagyon simán, egy másodperces előnnyel húzta be a Stájer Nagydíj időmérőjét a brit pilóta.

Autó-motor

Forma-1: a víz az úr Ausztriában, törölték a harmadik szabadedzést

2020.07.11. 13:15
Törölték az Stájer Nagydíj szombati szabadedzését a Red Bull Ringen és jelenleg az is kétséges, hogy egyáltalán a kvalifikációt meg tudják-e rendezni …

Külföldi foci

Közvetítések: fontos mérkőzés előtt a Barcelona, időmérő a Stájer Nagydíjon

2020.07.11. 07:30
Továbbra is négy pont a különbség a Barcelona és a Real Madrid közötti a spanyol bajnoki címért való küzdelemben, viszont a …

Autó-motor

Forma-1: büntetést kapott Lando Norris

2020.07.10. 15:35
A McLaren pilótája rajtbüntetést kapot, miután a sárga zászlós szakasz alatt megelőzte Pierre Gaslyt.

Autó-motor

Forma-1: legendás motorverseny-pályával bővült a versenynaptár

2020.07.10. 11:35
A száguldó cirkusz történetében először rendeznek futamot az olaszországi Mugellóban. Orosz Nagydíjjal is számolhatunk.

Külföldi foci

Közvetítések: sorsolnak a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában

2020.07.10. 07:30
Kiderül a negyeddöntők és az elődöntők párosítása a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában is.

Autó-motor

Forma-1: a Jégember örül Alonso visszatérésének

2020.07.09. 16:25
Kimi Raikkönen szerint jót tesz majd a száguldó cirkusznak a kétszeres spanyol világbajnok jelenléte.

Autó-motor

Forma-1: Fernando Alonso visszatér a Renault-hoz! - hivatalos

2020.07.08. 13:10
A Renault hivatalosan is bejelentette, hogy 2021-ben a McLarenhez távozó Daniel Ricciardo helyét a francia istállóval korábban két világbajnoki címet szerző Fernando Alonso …

Autó-motor

Forma-1: Fernando Alonso visszatér!

2020.07.07. 17:35
Egybehangzó sajtóértesülések szerint a Renault szerdán jelenti be hivatalosan, hogy a kétszeres világbajnok pilóta visszatér a csapathoz - és egyúttal a száguldó cirkuszba.