NHL: időpont még nincs kitűzve, de szinte biztosan folytatódik a szezon

Dorogi László
Dorogi László

Nem is akárhogyan: a liga kedden bejelentette, hogy elfogadta a játékos-szakszervezet és a klubok javaslatát, ezért az alapszakasz hivatalosan is véget ért, a rájátszásnak pedig rendhagyó módon 24 csapat vághat neki.

Fotó: Facebook/Calgary Flames

Elsőként az NHL küzdelmei indulhatnak újra az észak-amerikai profi major ligák közül a koronavírus-járvány után, legalábbis erre enged következtetni a liga keddi bejelentése. Gary Bettman, az NHL komisszárja hivatalosan is megerősítette, amiről az elmúlt napokban már lehetett hallani: a világ legerősebb jégkorong-bajnokságának csapatai nem fejezik be az alapszakaszt, ellenben a felkészülési időszakot követően azonnal a rájátszással folytatják a március közepén felfüggesztett bajnokságot, ha a járványhelyzet megengedi.

Mivel a csapatoknak még 10-12 mérkőzésük lett volna az alapszakaszból, a liga elfogadta a játékos-szakszervezet és a csapatok által is indítványozott 24 csapatos rájátszás ötletét - amelyet csak a Tampa Bay Lightning és a Carolina Hurricanes képviselői nem szavaztak meg -, így az alapszakaszt hivatalosan is lezártnak tekintik, a maradék 189 alapszakasz-mérkőzést nem játsszák le. Az új rendszernek köszönhetően azok az alakulatok is megkapják az esélyt a bajnoki cím megszerzésére, amelyek a küzdelmek felfüggesztésekor éppen nem álltak rájátszást érő helyen, de még meglett volna az esélyük annak kiharcolására.

Az NHL azt a korábbi híresztelést is megerősítette, hogy a rájátszás mérkőzéseinek mind a keleti, mind a nyugati konferenciában egy-egy helyszín ad majd otthont, a lehetséges helyszínek Chicago, Columbus, Dallas, Edmonton, Las Vegas, Los Angeles, Minneapolis, Pittsburgh, Toronto és Vancouver közül kerülnek majd ki, de a bennfentes információk szerint az egyik "házigazda" szinte egészen biztosan Las Vegas lesz.

Gary Bettman hangsúlyozta, mindenek előtt a játékosok, az edzők és a segítő személyzet egészségének megóvása a legfontosabb szempont az újraindulásnál, ezért gondosan megtervezték annak lépéseit és azt is elmondta, a szezon újrakezdésének pontos dátumát annak függvényében tűzik ki, hogyan alakul az Egyesült Államokban a koronavírus-helyzet a következő hetekben. Hozzátette, várhatóan nyáron és ősszel is tartani fog még a bajnokság, ami egybecseng azokkal a korábbi információkkal, miszerint augusztus lehet az újrakezdés hava. A playoffban a csapatok tagjait természetesen folyamatosan tesztelik majd a vírus ellen, amelyek maximum 50 fős személyzettel utazhatnak el a mérkőzések helyszínére - beleértve a játékosokat és az edzői stábot egyaránt.

Donald Fehr, a játékos-szakszervezet elnöke az NBCSN csatornának nyilatkozva elmondta, reméli, minden a biztonságos játék feltételeit biztosító szükséges megállapodást meg tudnak kötni a következő napokban annak érdekében, hogy biztonságos egészségügyi feltételek mellett kezdődhessenek újra az edzések és a mérkőzések a hokiligában.

"Ebben már csak azért is reménykedünk, mert ha valóban sikerül minden feltételét megteremtenünk a folytatásnak, a világ egy picit még közelebb kerül ahhoz, hogy visszatérjen a normális kerékvágásba és alighanem ez az, amit mindenki szeretne"

- tette hozzá.

Az NHL döntése értelmében a keleti konferenciából a Boston Bruins, a Tampa Bay Lightning, a Washington Capitals és a Philadelphia Flyers - azaz a bajnokság felfüggesztésekor a legjobb négy mérleggel rendelkező gárda -, a nyugati konferenciából pedig a címvédő St. Louis Blues, a Colorado Avalance, a Vegas Golden Knights és a Dallas Stars erőnyerő lesz az új rendszerű rájátszás első körében, míg az 5-12. helyezettek egy három győzelemig tartó párharcban harcolhatják ki a legjobb 16 közé kerülést.

Keleten a Pittsburgh Penguins a Montréal Canadiens-szel, a Carolina Hurricanes a New York Rangers-szel, a New York Islanders a Florida Panthers-szel, a Toronto Maple Leafs pedig a Columbus Blue Jackets-cel küzdhet meg a továbbjutásért a playoff első körében, míg a Buffalo Sabres, a New Jersey Devils, az Ottawa Senators és a Detroit Red Wings csapatainak befejeződött az idény.

Nyugaton Edmonton Oilers-Chicago Blackhawks, Nashville Predators-Arizona Coyotes, Vancouver Canucks-Minnesota Wild és Calgary Flames-Winnipeg Jets párharcokat rendeznek a rájátszás első körében, az Anaheim Ducks, Los Angeles Kings, San José Sharks kaliforniai trió számára viszont véget ért a bajnokság.

A rájátszás második körében az első kiemeltek a 8-9., a második kiemeltek a 7-10., a harmadik kiemeltek a 6-11., a negyedik kiemeltek pedig a 5-12. kiemeltek párharcának győztesével találkoznak.

"Nagyszerű, hogy azonnal komoly tétmeccseket játszhatunk erős csapatok ellen. Azt gondolom ez egy nagyon jó formátum a visszatéréshez. Persze, nincsen mindenki számára tökéletes megoldás, de nagyon jó, hogy újra hokizhatunk"

- mondta a TSN csatornának Nathan MacKinnon, a Colorado Avalanche csatára.

Az első kör után a párharcok már ismét az egyik fél negyedik győzelméig tartanak, ahogy a konferencia-döntők és a Stanley-kupa finálé is. Gary Bettman kitért arra is, jelenleg kevés esélyt lát arra, hogy az utolsó három, bajnoki címről döntő párharcot már saját arénájukban játsszák le a csapatok, de a járvány alakulásának megfelelően akár még ez is megtörténhet, de az is valószínűnek tűnik, hogy nézők nélkül fejezik be a szezont.

Ami nehézséget okozhat az újraindításnál, hogy Kanadára és az Egyesült Államokra egyelőre más járványügyi szabályok vonatkoznak, így például ha Edmonton, Toronto, vagy Vancouver lenne az egyik konferencia playoff-meccseinek a házigazdája, akkor az oda érkező csapatok játékosainak és stábtagjainak 14 napos kötelező karanténba kellene vonulnia, mielőtt megkezdik az edzéseket. Gary Bettman elmondta, tárgyalnak a kanadai kormánnyal, de amennyiben érvényben marad a szezon újrakezdéséig a kanadai karanténszabály, akkor nem sok esély van arra, hogy kanadai város legyen az egyik konferencia küzdelmeinek a házigazdája.

A tervek szerint az edzőtáborok július közepén kezdődhetnek el, a komisszár reményei szerint a rájátszás első három körét kicsit több mint egy hónap alatt meg tudják rendezni.

"Tisztában vagyunk azzal, hogy rendkívüli időket élünk, egyetlen terv sem lehet mindenki számára tökéletes. Attól függően, hogy ki melyik csapat tagja, lehetnek különböző kifogásai az újraindítási tervvel kapcsolatban, de hiszünk abban, hogy sikerült egy olyan csomagot összeállítanunk, amely hozzájárul a szezon befejezéséhez és ahhoz, hogy ebben az idényben is magasba emelhesse az egyik csapat a Stanley-kupát"

- tette hozzá a komisszár.

Címkék: Jégkorong, NHL
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/56207/pics/lead_800x600.jpg
Jégkorong,NHL

További cikkek

Amerika

NHL: decemberben kezdődik az új idény

2020.07.09. 10:00
A szokásosnál közel két hónappal később rajtolhat az észak-amerikai profi jégkorongliga 2020/2021-es szezonja az elhúzódó jelenlegi idény miatt.

Csapatsportok

Jégkorong: továbbra is a szlovák élvonalban indul a DVTK Jegesmedvék

2020.07.07. 18:45
A miskolci együttes elnöke, Egri István az M1 aktuális csatornának erősítette meg, hogy a következő szezonban is a szlovák Tipsport Ligában indul majd a …

Amerika

NHL: augusztus 1-én rajtol újra az idény - hivatalos

2020.07.07. 10:55
Hivatalossá váltak az NHL folyatásának feltételei, az idény a tervek szerint augusztus 1-én indulhat.

Amerika

NHL: harmincöt játékos koronavírus tesztje lett pozitív

2020.07.06. 17:55
Jövő héttől megkezdődnek az edzőtáborok, egy hónap múlva pedig a rájátszással folytatódik a szezon. Ha folytatódik.

Amerika

NHL: megállapodtak a folytatásról

2020.07.06. 09:05
Egyelőre viszont még mindig kérdéses, hogy újraindul-e a félbeszakított észak-amerikai hokiszezon.

Amerika

NHL: kigyógyult a rákból a Philadelphia Flyers játékosa

2020.07.04. 12:20
Oskar Lindblomnál 2019 decemberében diagnosztizáltak a csontrák egyik típusát, a Ewing-sarcomát, de a svéd csatár leküzdötte a betegséget.

Csapatsportok

Jégkorong: Marosvásárhely szomszédságában épít pályát a Székely Jégkorong Akadémia

2020.07.02. 14:50
Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda és Gyergyószentmiklós után Marosszentgyörgyön is sátortetős jégpálya épül.

Csapatsportok

Jégkorong: október 2-án rajtol a szlovák jégkorongliga

2020.07.02. 12:45
A koronavírus-járvány okozta bizonytalanság után eldőlt, hogy október 2-án indul a szlovák jégkorongliga 2020/21-es szezonja, amelyben a tervek szerint a DVTK Jegesmedvék csapata is …

Csapatsportok

Jégkorong: ott lehetnek az NHL-sztárok a következő két olimpián

2020.07.01. 19:15
Sajtóhírek szerint megegyezett az NHL vezetősége és a játékosok érdekvédelmi szervezetével (NHLPA) abban, hogy a 2022-es és a 2026-os téli olimpián is részt …

Amerika

NHL: huszonhat játékos koronavírus-tesztje lett pozitív

2020.06.30. 12:10
Az NHL tájékoztatása szerint 26 játékosnál mutatták ki a koronavírust a legutóbbi tesztelések során.