NB I: a ZTE egy félidő alatt elsöpörte a Kaposvárt

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A kiesés elől menekülő Zalaegerszeg 6-0-ra győzött a sereghajtó Kaposvár otthonában a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának nyitómérkőzésén. 

Fotó: ztefc.hu

Első tétmérkőzését játszotta az újraindítás óta tabella utolsó két helyét elfoglaló gárda. A zalaegerszegiek jó formában játszottak tavasszal és bár három kulcsemberük is sérülés miatt nem léphetett pályára, esélyesebbként fogadták az utolsó helyen szerénykedő Kaposvárt. A mérkőzésen körülbelül 500 néző foglalhatott helyet, a 90 kaposvári drukkereknek fenntartott jegy is elfogyott. 

Már az első pillanatokban meglátszott a csapatok közti különbség és a hetedik percben Tamás Krisztián passzát Radó András gólra is váltotta. Alig negyedórával később Radó előkészítőként játszott főszerepet, egy kényszerítőt követően ő szolgálta ki Bőle Lukácsot, aki szintén nem hibázott. Radó ezt követően megint előkészítőként játszott főszerepet, ekkor Barczi Dávidot hozta kihagyhatatlan helyzetbe.

Az egerszegi gólgyár nem állt le és alig fél órát követően már négy volt a különbség: Mitrovic szabadrúgása még lepattant a kaposvári sorfalról, de Barczi a labdát kapásból a felső sarokba vágta. A félidőt végül Radó gólja zárta, a góllövőlistát vezető támadót Bőle szolgálta ki, és így megalázó különbséggel mehettek szünetre a csapatok. 

Alig hat perccel a második félidő megkezdése után megint mehettek közepet kezdeni a hazaiak, ekkor Zoran Lesjak talált be. Ezt követően már nem esett több gól, de nem azért, mert a vendégek leálltak volna: Pogacsicsnak többször is nagyot kellett védenie, valamint Radó is könnyedén belőhette volna harmadik találatát. Az egerszegiek győzelméhez végül nem férhetett kétség. A ZTE hét hónapot követően mozdult el a kiesőhelyről, még a Kaposvár helyzete immáron ténylegesen reménytelen. 

Kaposvári Rákóczi – ZTE FC 0-6 (0-5)

Kaposvár, Rákóczi Stadion, 500 néző. Vezette: Erdős József
Kaposvári Rákóczi:
Pogacsics – Nagy J. (Bévárdi, 24.), Ur, Fodor (Nagy T., 46.), Hadaró – Szakály A., Vachtler – Pintér, Trebotic (Farkas A., 84.), Nagy R. (Borbély Á., 75.) – Ádám (Keresztes, 75.)
ZTE FC: Demjén – Bolla, Szépe, Katanec (Bobál D., 56.), Tamás – Lesjak, Mitrovic (Ostrek, 66.) – Bőle (Kocsis, 56.), Barczi (Babati, 43.), Radó – Bobál G. (Ikoba, 66.)

Gólszerzők: Radó (7., 35.), Bőle (21., 31.), Barczi (28.), Lesjak (52.)
Sárga lap: Fodor (10.) ill. Bolla (25.), Radó (54.) 

Tabella:

1 Ferencváros 25 18 5 2 47 20 +27 59
2 Fehérvár 25 15 5 5 47 23 +24 50
3 Mezőkövesd 25 13 6 6 37 21 +16 45
4 Puskás Akadémia 25 10 9 6 39 31 +8 39
5 Diósgyőr 25 11 4 10 35 33 +2 37
6 Budapest Honvéd 25 9 7 9 25 32 −7 34
7 Kisvárda 25 9 4 12 35 36 −1 31
8 Zalaegerszeg 26 8 7 11 40 37 +3 31
9 Debrecen 25 9 3 13 37 46 −9 30
10 Újpest 25 8 5 12 31 38 −7 29
11 Paks 25 8 4 13 30 42 −12 28
12 Kaposvár 26 3 1 22 19 63 −44 10
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/56265/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,NB I,Kaposvári Rákóczi,Zalaegerszegi TE

További cikkek

Magyar foci

NB I: magyar állampolgár lett az MTK támadója

2020.07.07. 13:20
Letette a magyar állampolgársági esküt Myke Bouard Ramos az élvonalba visszajutó MTK támadója.

Magyar foci

NB I: az MTK is megkezdte a felkészülést, Bese Barnabással

2020.07.06. 18:50
A válogatott játékos jelenleg az élvonalra készülő fővárosi csapattal gyakorol, de a bajnokságot biztosan nem kezdi meg velük.

Magyar foci

NB II: Kondás Elemérrel vág neki a másodosztálynak a Debrecen

2020.07.06. 16:45
Az élvonaltól búcsúzó hajdúságiak megkezdték a felkészülést az NB II-re - méghozzá Kondás Elemér vezetésével.

Magyar foci

NB I: Pakson folytatja Bognár István

2020.07.06. 15:50
A korábban a Ferencvárosnál is megfordult labdarúgó az újonc MTK-t hagyja el a tolnaiak kedvéért.

Magyar foci

NB I: Gyurcsó nem marad Felcsúton, de Splitben sem

2020.07.06. 13:55
Horvát sajtóértesülések szerint a szélső nem fér bele a Hajduk vezetőedzőjének elképzeléseibe.

Magyar foci

NB I: Carrillo ismét elhagyja a Székesfehérvárt

2020.07.06. 12:25
A székesfehérváriak jobb eredményben reménykedtek az előző idényben, ezért a váltás mellett döntöttek.

Magyar foci

NB I: portugál tréner lehet Bódog utódja Kisvárdán

2020.07.06. 12:15
A szabolcsiak kiszemeltje legutóbb Dunaszerdahelyen dolgozott.

Magyar foci

Letarolta a Ferencváros a ligát - Ez történt az NB I 2019/20-as idényében

2020.07.05. 08:20
Múlt héten véget értek a magyar élvonal küzdelmei. Cikkünkben a mögöttünk hagyott idény történéseit elevenítjük fel.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: hazatér a Barcelonában nevelkedő Tajti Mátyás

2020.07.04. 10:00
A korábban a katalán együttesnél nevelkedő középpályás a lengyel Zaglebie Lubintól tér haza a Zalaegerszeghez.

Magyar foci

NB I: Cseri Tamás az idény legjobb játékosa, Babatié a legszebb gól

2020.07.03. 21:30
A Magyar Labdarúgó Szövetség a Twitteren bejelentette, hogy Cseri Tamást választották meg az évad legjobb játékosának a RangAdó gála keretében.