ACB Liga: Hanga Ádám döntőt akar játszani

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A Barcelonát erősítő Hanga Ádám úgy nyilatkozott a klub honlapjának, hogy bár tart a sérülésektől, döntőt akar játszani a hamarosan újrainduló spanyol bajnokságban. 

Fotó: euroleague,net

 

A spanyol bajnokságot (ACB Liga) 23 fordulót követően szakították meg március elején a koronavírus-járvány miatt. A spanyol szövetség döntésének értelmében a bajnokság minitorna formájában fog befejezni június 17. és 30. között Valenciában. A 12 versenyben lévő csapat két hatos csoportban vív körmérkőzéseket, a csoportok első két helyezettje jut be a legjobb négy közé, majd az elődöntők győztesei egy meccsen döntenek a bajnoki cím sorsáról. A Barcelona vezette a bajnokságot amikor lefújták a pontvadászatot. 

A magyar légiós úgy nyilatkozott, hogy örül, hogy folytatódik a bajnokság, jó állapotban van, és szerinte a Barcelonának döntőbe kell jutnia. A kényszerszünet inkább mentálisan viselte meg, mint fizikailag, de a sérülések miatt aggódik: 

Harmincegy éves vagyok, ismerem a testem, és tudom, hogy két hónapos szünet után nehéz lesz csúcsszinten teljesíteni. Azt mondhatom, hogy jobban félünk a sérülésektől, mint a fertőzéstől. Nem ideális ilyen módon játszani, de el kell fogadnunk ezt az új helyzetet.

- nyilatkozott Hanga Ádám. A magyar kiscsatár 2017 óta erősíti a Barcelonát, eddig bajnoki címet még nem nyert, csapatával viszont kétszer is (2018, 2019) megnyerte a kupát. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/56281/pics/lead_800x600.jpg
kosárlabda,Hanga Ádám,ACB Liga

További cikkek

Amerika

NBA: a Los Angeles Clippers sztárja kihagyhatja a rájátszást

2020.07.09. 14:40
A tavaly a Torontóval, korábban a San Antonióval bajnoki címet nyerő Kawhi Leonard nem utazott el a Los Angeles Clippersszel az NBA-rájátszás helyszínére.

Csapatsportok

Kosárlabda: veterán NBA-klasszissal erősítenek Hanga Ádámék

2020.07.09. 07:55
Visszatér utolsó európai klubjához a Los Angeles Lakers, a Chicago Bulls és a San Antonio Spurs korábbi centere.

Amerika

NBA: rossz hírek a tengerentúlról, több edzőközpontot is bezártak

2020.07.06. 11:30
A Milwaukee Bucks és a Sacramento Kings is lezárta edzőközpontját az újonnan regisztrált és a klubokat érintő koronavírusos esetek miatt.

Csapatsportok

Kosárlabda BL: automatikusan főtáblára került a Falco

2020.07.03. 11:25
Eldőlt, hogy a Falco Szombathely indulhat magyar csapatként a 2020/2021-es Bajnokok Ligája idényben és a 2019-es magyar bajnokcsapat rögtön a főtáblán kezdheti meg nemzetközi …

Amerika

NBA: James régi harcostársával erősít a Lakers

2020.07.02. 10:55
LeBron James korábbi csapattársát, J.R. Smith-t szerződtette a Los Angeles Lakers, mely az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) július 30-án kezdődő orlandói folytatására készül.

Csapatsportok

Kosárlabda: Hanga Ádám csapata megvált vezetőedzőjétől

2020.07.02. 09:20
A Hanga Ádámot foglalkoztató Barcelona férfi kosárlabdacsapata közös megegyezéssel szerződést bontott Svetislav Pesic vezetőedzővel.

Csapatsportok

Bajnokokat avattunk és legendákat gyászoltunk-avagy erről írtunk júniusban

2020.07.01. 22:10
Júniusban már teljesen újjáéledt a sportvilág a koronavírus-járvány okozta sokkból. Bajnokságot nyert a Bayern München, a Salzburg és a …

Csapatsportok

ACB Liga: Hangáék elveszítették a döntőt

2020.06.30. 22:00
Hanga Ádám csapata a Barcelona 69-67-re kikapott a Baskoniától a spanyol kosárlabdabajnokság döntőjében.

Amerika

NBA: két fertőzött a Brooklyn Netsnél

2020.06.30. 10:05
Az NBA-ben szereplő Brooklyn Nets két játékosának is pozitív lett a koronavírus-tesztje.

Amerika

NBA: a Clippersben tér vissza a Chicago korábbi centere

2020.06.29. 12:30
Szezon végéig szóló szerződést kötött az NBA-ben szereplő Los Angeles Clippersszel Joakim Noah.