A hónap amikor újjáéledt a sportvilág - avagy erről írtunk májusban

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Másfél hónapra megbénította a sportvilágot a koronavírus-járvány. Szerencsére május közepétől több sportágban is újraindult az élet, számos bajnokságot folytattak, de autóversenyeket és küzdősport-gálákat is tartottak már ebben az időszakban. 

Amerikai futball

május 4. 90 éves korában elhunyt Don Shula, a Miami Dolphins egykori magyar származású trénere, minden idők egyik legjobb amerikai futball-edzője. Schula 1970 és 1995 között irányította a "delfineket", csapatával kétszer nyerte meg a Super Bowl-t. A Miami 1972-es bajnokcsapata a mai napig egyedülálló bravúrként veretlenül lett bajnok. 

Atlétika

május 12. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség bejelentette, hogy augusztus 14-én Monacóban indul a Gyémánt Liga. A világ legrangosabb atlétikai versenysorozata idén 11 állomásból állhat. 

Fotó: vaol.hu



május 23.  Halász Bence 31,91 méterrel új magyar csúcsot állított fel nehézkalapáccsal. A világbajnoki bronzérmes sportoló Annus Adrián 21 éves rekordját adta át a múltnak. 

május 31. Életének 85. évében elhunyt Bobby Morrow háromszoros olimpiai bajnok amerikai sprinter. Az amerikai futólegenda 1956-ban 100 méteren, 200 méteren és a 4x100-as váltóval volt az ötkarikás játékok aranyérmese. 

Autó és motorsport

május 9. Bereznay Dániel előbb harmadik lett a Not The GP… Series belgiumi állomásának első versenyén, majd az Alfa-Romeo magyar pilótája a második futamát megnyerte. A mezőnyben több jelenlegi Forma-1-es pilóta is szerepelt. 

május 3-24. Három virtuális nagydíjra is sort került a Forma-1-ben a májusi hónap során. A brazíliai pályán (ezt a versenyt a Vietnámi Nagydíj helyett tartották) Alexander Albon győzött, míg a virtuális spanyolországi és monacói futamon a Williamses George Russell bizonyult a legjobbnak. 

május 12-14. Sebastian Vettel nem hosszabbítja meg a szerződését és így hat év után távozik a Ferraritól. A négyszeres világbajnok utóda Carlos Sainz Jr. lesz az olasz istállónál, míg a spanyolt pilótát Daniel Ricciardo váltja a McLarennél. Ezek a csapatváltások természetesen a 2021-es idénytől lépnek életbe. 

május 15. Először a Nascar indult újra a jelentős autósport-szériák közül. A darlingtoni viadalon a bajnokságot vezető Kevin Harvick diadalmaskodott. Az újraindulás óta öt versenyt bonyolítottak le, köztük a legendás Coca Cola 600-ast. A Brad Keselowski sikerével végződő futam a történelem leghosszabb Nascar-versenyeként vonul be a történelembe. 

május 15. Ellentétes híreket hozott ez a nap a nagy magyarországi autóversenyekkel kapcsolatban: bejelentették, hogy a kamion Európa-bajnokság októberben hazánkba látogat, az augusztusra tervezett HunGuarian Baja tereprali világkupa-verseny viszont idén elmarad.  

Fotó: JochaPress

május 17. 86 éves korában elhunyt Szabó II László, egykori motorversenyző. Szabó a pályafutása során 22 magyar bajnoki címet szerzett, valamint 14 világbajnoki futamon állhatott fel a dobogóra. 

május 26. Az év eddig legszürreálisabb története fűződik Daniel Abt nevéhez. Az Audi Formula-E pilótáját ugyanis kirúgták, miután kiderült, hogy csalt a sorozat egyik virtuális futamán. 

május 27. A MotoGP-ben szereplő Ducati gyári csapata bejelentette, hogy jövőre Jack Miller lesz a gárda egyik pilótája. Az ausztrál versenyző eddig egy futamot nyert a királykategóriában, valamint tavaly több dobogós helyezést is szerzett privát Ducatival. 

május 28. Bejelentették a 2020-as WTCR-idény versenynaptárát. Valamennyi versenyre az európai kontinensen kerül sor, a mezőny október közepén a Hungaroringre is ellátogat. 

május 28. Tovább csúszik Hollandia visszatérése a Forma-1-es világbajnokságba, ugyanis a szervezők törölték a Holland Nagydíjat. Max Verstappen szülőhazájában utoljára 1985-ben rendeztek futamot. 

május 29. Eldőlt, hogy Nagy-Britanniában, valamint Ausztráliában sem rendeznek idén MotoGP-futamot, és így a törtölt versenyek száma hatra emelkedett. 

május 30. Egy év kihagyás után visszatér a WTCR-be a Zengő Motorsport. Minden idők legsikeresebb magyar versenycsapata az egyik pilótáját is bejelentette Boldizs Bence személyében. 

Darts

május 29. Eldőlt, hogy novemberben pótolják a júniusról elhalasztott csapat-világbajnokságot, amelynek helyszíne Hamburg helyett Graz lesz. 

Futsal

május 13.  A FIFA hivatalosan bejelentette, hogy 2021. szeptember 12. és október 4. között rendezik meg az eredetileg 2020 őszére tervezett futsal világbajnokságot.

Jégkorong

május 5. Összesen 11 csapat nevezett az Erste Liga 2020/2021-es idényére, köztük az utóbbi időben a szlovák bajnokságban szereplő DVTK Jegesmedvék. 

május 6. A Nemzetközi Jégkorong Szövetség egy évvel elhalasztotta a férfiak olimpiai selejtezőtornáját, amelyben a magyar válogatott is érdekelt. 

május 26. Minden idők egyik legjobb jégkorongozója Jaromir Jagr 48 évesen sem gondolkozott a visszavonuláson. A pályafutása során mindent megnyerő legenda a cseh élvonalban szereplő Trinec együttesében szerepel a következő idényben. 

Fotó: nhl.com

május 27. Bár, még nincs pontos dátum, de biztosra vehető, hogy folytatódni fog a 2019/20-as NHL-idény. A rájátszásban 12-12 csapat fog pályára lépni. Az alapszakaszt befejezettnek nyilvánították, a liga pontkirálya (első németként a liga történetében) Leon Draisaitl lett, míg a gólkirályi címet Alexandr Ovecskin és David Pastrnak szerezte meg. 

május 27. További négy évire Such Györgyöt választották meg a Magyar Jégkorong Szövetség elnökének, a szövetség tisztújító közgyűlésén. 

május 29. Kiosztották az Erste Liga legutóbbi szezonjának egyéni elismeréseit. A legjobb kapusnak ismét Hetényi Zoltánt, a DEAC hálóőrét választották. 

Kajak-kenu

május 13. Bejelentette visszavonulását Kiss Tamás kenus. A 33 éves sportoló pályafutása során világbajnokságot és Európa-bajnokságot is nyert, valamint 2008-ban párosban bronzérmes volt az olimpián.  

Kerékpársport

május 8. Szinte biztos, hogy nem Magyarországról rajtol az idei Giro `d Italia, amelynek eredetileg három szakaszát is hazánkban rendezték volna. Az októberre halasztott verseny teljes egészében Olaszországban kerül megrendezésre. 

május 16. A UCI októberre halasztotta a hegyikerékpáros világbajnokságot, amelyet Ausztriában fognak megrendezni. 

Kézilabda

május 5. Befejezettnek nyilvánították a spanyol kézilabda-bajnokságot. A Barcelona zsinórban tizedszer bizonyult az ASOBAL Liga legjobbjának. 

május 9. Távozott a  Vác női csapatától a brazil világbajnok Barbara Arenhart, aki a magyar bajnokság történetének leggólerősebb kapusa volt. A világklasszis hálóőr a Podgoricában szerepel a következő idénytől. 

május 12. A tavalyi Bajnokok Ligája-döntős, Ambros Martín irányította orosz Rosztov-Don női kézilabdacsapatában folytatja pályafutását Katarina Krpez-Slezak, aki legutóbb az Érd együttesében szerepelt. A szerb jobbátlövőnő a legutóbbi szezont gyermekvállalás miatt kihagyta. 

május 14. Egy nappal a 76. születésnapja előtt elhunyt Babos Ágnes, az 1965-ben világbajnoki címet szerző magyar női kézilabda-válogatott játékosa. 

május 19. Befejezi pályafutását Zubai Szabolcs EHF-kupagyőztes kézilabdázó, aki tagja volt a 2012-es londoni olimpián negyedik magyar válogatottnak, 2018-ban pedig bajnoki aranyérmet nyert a MOL Pick-Szegeddel.

Kosárlabda

május 4. A Magyar Kosárlabda Szövetség az előző három idényben nyújtott teljesítmény alapján kiosztotta a nemzetközi kupaindulási jogokat. A női Euroligában a Sopron és a selejtezőt játszót Diósgyőr, míg a férfi Bajnokok Ligájában a Falco Szombathely indulhat. 

május 22. 78 éves korában elhunyt Jerry Sloan a Utah Jazz legendás trénere. Az egykori kiváló edző 1985 és 2011 között irányította a Salt Lake City-i gárdát, amelyet kétszer is döntőbe vezetett az NBA-ben. 

május 22. Tragikus hirtelenséggel, 48 éves korában meghalt Sitku Ernő, az elmúlt évtizedek egyik legjobb magyar kosárlabdázója. 

május 25. Az európai szövetség döntésének értelmében sem az Euroligát, sem az Európa Kupát nem fejezik be és így a két legnívósabb európai kosárlabdakupának idén nem lesz győztese. 

Küzdősportok

május 10.  Neller Ábel és László Alexa révén két magyar éremmel zárult a taekwando Európa-bajnokság, amelyet a rendkívüli helyzet miatt virtuálisan rendeztek meg. 

Fotó:AFP

május 10. Ezen a napon kezdett el éledezni a sportvilág a koronavírus-járvány okozta sokkból, ugyanis Jacksonville-ben UFC-gálát rendeztek. Az esemény főmérkőzésén Justin Gaethje kiütötte Tonny Fergussont és megszerezte a szervezet könnyűsúlyú interim világbajnoki címét. 

Labdarúgás

május 4. Az MLSZ döntésének értelmében az NB I és a Magyar Kupa és a női élvonal kivételével valamennyi magyar bajnokság befejeződött, a kiesőkről és a feljutókról az eddigi sorrend döntött. 

május 6. A korábbi magyar válogatott Debrecen-játékos Tőzsér Dániel bejelentette, hogy nagy valószínűséggel visszavonul a szezon végén. 

május 6. Dárdai Pál visszatért a Hertha BSC kötelékébe. A magyar szakember amellett, hogy a következő szezontól a berlini csapat U16-os alakulatát irányítja, a fiatal játékosok fejlődéséért is felelős lesz. 

május 8. A labdarúgás szabályalkotó testülete (IFAB) közleményben jelentette be, hogy átmenetileg engedélyezi a csapatoknak, hogy a mérkőzéseken ötször cseréljenek. 

május 13. A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya Georges Leekens bejelentette, hogy 71 évesen befejezettnek tekinti edzői pályafutását. 

május 14. Életének 71. évében elhunyt Ladinszky Attila. Az 1970-es években emigráló csatárlegenda a Feyenoordban, az Anderlechtben és a Real Betisben ért el sikereket: volt belga gólkirály és spanyol kupagyőztes is. 

május 15-18. Több bajnokságot is befejezettnek nyilvánítottak májusban. Belgiumban hivatalosan is kihirdették az FC Bruges bajnoki címét, a befejezett skót ligában a Celtic lett a bajnok. Walesben a Connah`s Quay Nomads történetének első bajnokságát nyerte miután nem indult újra az idény, míg Cipruson nem hirdettek bajnokságot. 

május 16. Elsőként a Bundesliga indult újra az európai topbajnokságok közül. Az újraindulást követő első fordulóban a Borussia Dortmund 4-0-ra kiütötte a Schalke 04-et. 

május 19. Bejelentette visszavonulását Korcsmár Zsolt 26-szoros válogatott, U20-as világbajnoki bronzérmes labdarúgó. 

május 20. Befejezte pályafutását Artiz Aduriz korábbi spanyol válogatott is. Az Athletic Bilbao legendás csatárára csípőműtét vár és így már nem tér vissza az újrainduló spanyol bajnokságba, amelyet június 8-án indítanak újra. 

május 21. A magyar válogatott szövetségi kapitányi teendőit korábban betöltő Bernd Storck lesz a Dunaszerdahely vezetőedzője. A szlovák bajnokságban vitézkedő gárda június 13-án szerepelhet majd legközelebb bajnoki mérkőzésen. 

május 23-28. A Ferencváros-Debrecen mérkőzéssel indult újra hivatalosan a magyar futballélet. A zöld-fehérek Sigér Dávid vezérletével 2-1-re legyőzték ellenfelüket, majd négy nappal később Újpesten is nyerni tudtak. A kormányrendelet értelmében az első teljes fordulóban a szünetet követően már nézők előtt léphettek pályára a csapatok. 

május 26. Alig négy nap alatt lebonyolították a Magyar Kupa elődöntős párharcait. A fináléba a Mezőkövesd idegenben lőtt gólokkal, míg a Budapest Honvéd tizenegyespárbajt követően jutott be. 

május 28. Egy napon belül eldőlt, hogy a Serie A küzdelmeit június 20-tól, az angol Premier League mérkőzéssorozatát pedig június 17-től folytatják. 

május 28. 12 pontot levontak az osztrák bajnokságot vezető LASK Linztől, miután a szabályokat megszegve csoportos edzést tartott. A döntést követően a Red Bull Salzburg hat ponttal vezeti a jövő héten újrainduló bajnokság tabelláját. 

Fotó: AFP

május 29. Szoboszlai Dominik volt az Osztrák Kupa döntőjének a hőse. A Red Bull Salzburg magyar középpályása egy gyönyörű szabadrúgásgóllal és gólpasszal vette ki a részét csapata 5-0-s sikeréből az Austria Lustenau elleni fináléban. 

május 29. Rögtön az újraindulást követő első napon eldőlt a szerb bajnokság, amelyet a Crvena Zvezda nyert meg. A belgrádi klub története 31. bajnoki elsőségét ünnepelhette. 

Lovas sportok

május 9. Az olimpia elhalasztása miatt módosították a 2021-ben Budapesten rendezett Európai Lovasjátékok programját. 

Röplabda

május 11. A Magyar Röplabda Szövetség döntésének értelmében a Vasas képviselheti hazánkat a női Bajnokok Ligájában. 

Sznúker

május 1. Gerinfájdalmai miatt visszavonul Peter Ebdon. A 2002-ben világbajnokságot nyerő angol sznúkerjátékos 50 évesen hátfájdalmai miatt döntött a búcsú mellett. 

Téli sportok

május 1. 90 éves korában elhunyt Douglas Anakin az 1964-ben olimpiai bajnok kanadai bobcsapat tagja. 

május 14. Harminc éves korában bejelentette visszavonulását Anna Veith olimpiai és világbajnok osztrák alpesi sízőnő. 

május 27. Minden idők legeredményesebb téli sportolónője a sífutónő Marit Björgen bejelentette, hogy jövőre részt vesz a 90 kilométeres Vasa-futáson. 

Tenisz

május 11-15. A tervek szerint szeptember-októberben nézők nélkül fogják megrendezni a Roland Garrost, júliusban viszont sem az ATP sem a WTA nem rendez meg semmilyen tenisztornát.  

május 22. Életének 83. évében elhunyt Ashley Cooper többszörös Grand Slam-bajnok, Davis-kupagyőztes ausztrál teniszjátékos. 

Triatlon

május 29. A Nemzetközi Triatlon-szövetség egy évvel elhalasztotta az Almerébe tervezett multisport-világbajnokságot, amelyet idén szeptemberben rendeztek volna. 

Úszás

május 4-5. A FINA 2022-re halasztotta a jövő évre tervezett fukuókai vizes világbajnokságot. A nemzetközi szövetség az év végére tervezett rövidpályás úszó-világbajnokságot is egy évvel elhalasztotta.  A LEN bejelentette, hogy a jövőre halasztott úszó Európa-bajnokságot 2021. május 10 és 23 között bonyolítják le Budapesten. 

Vízilabda

május 4. Váratlan döntést hozott Benedek Tibor. A játékosként minden jelentős trófeát (köztük három olimpiát), edzőként világbajnokságot nyerő legenda ugyanis bejelentette, hogy minden sportággal kapcsolatos tevékenységtől visszavonul.A legutóbbi szezonban az UVSE-t irányító Benedek utódja Vincze Balázs lesz az újpesti csapat kispadján. 

május 5. A LEN bejelentette, hogy a teljes európai kupaidényt befejezettnek nyilvánította. Természetesen egyik nemzetközi sorozatban sem hirdettek bajnokot. Egy héttel később a magyar szövetség is bejelentette, hogy nem folytatják a 2019/20-as vízilabdaidényt hazai szinten sem. 

május 9. Eldőlt, hogy jövőre, január 17-24-én rendezik meg a női vízilabdázók olimpiai selejtezőtornáját Triesztben, ahol a magyar női válogatott is szerepelni fog. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/56296/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Forma 1,Magyar labdarúgás,Kézilabda,NB I,Ferencváros,kosárlabda,Hertha BSC,Bundesliga,Dárdai Pál,Serie A,atlétika,röplabda,Jégkorong,Bernd Storck,Vízilabda,Tenisz,Úszás,NBA,téli sportok,Kamion,kerékpár,Debreceni VSC,Bp. Honvéd,Daniel Ricciardo,Vasas FC,Triatlon,Futsal,darts,NFL,NHL,MotoGP,Küzdősport,MOL-Pick Szeged,Celtic,taekwondo,Sznúker,Lovas sportok,Amerikai futball,Motorsport,Sebastian Vettel,Szoboszlai Dominik,Michelisz Norbert,Magyar Kupa,Ferrari,Final4,Mezőkövesd-Zsóry FC,Athletic Bilbao,WTA,ATP,Autósport,Roland Garros,UFC,Giro d` Italia,Euroliga (kosárlabda),Erste Liga,Georges Leekens,e-sport,Érd HC,Magyar kosárlabda,biatlon,sífutás,Női vízilabda-válogatott,WTCR,férfi kézilabda-válogatott,kajak-kenu,LEN,Formula-E,FC DAC,FINA,magyar jégkorong-válogatott,McLaren,Alekszandr Ovecskin,Red Bull Salzburg,Váci NKSE

További cikkek

Amerika

NBA: Jokic vezetésével denveri siker Brooklynban

2023.03.20. 09:50
A tripla duplát elérő Nikola Jokic vezérletével a Denver Nuggets 108-102-re nyert a Brooklyn Nets vendégeként az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján.

Egyéni sportok

Tenisz világranglisták: Gálfi a legjobb magyar a nőknél, Fucsovics tíz helyet javított

2023.03.20. 09:45
Az Indian Wellsben győztes Jelena Ribakina feljött a hetedik helyre a női teniszezők világranglistáján, melyen Gálfi Dalma …

Amerika

NHL: a New York Rangers negyedik sikere sorozatban

2023.03.20. 09:45
A New York Rangers sorozatban negyedik győzelmét aratta az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján, amelyen 7-0-ra kiütötte a Nashville Predatorst.

Autó-motor

Szaúdi Nagydíj - Nemzetközi sajtóvisszhang: Red Bull-fölény és káosz a szabályokban

2023.03.20. 09:25
A nemzetközi sajtó elsősorban a fölényes kettős győzelmet arató Red Bull istállóról, valamint Fernando Alonso …

Autó-motor

Szaúdi Nagydíj: Alonso visszakapta harmadik helyét

2023.03.20. 06:30
Elfogadták az Aston Martin fellebbezését, így a csapat spanyol pilótája, Fernando Alonso visszakapta harmadik helyét a vasárnapi Forma-1-es Szaúdi Nagydíjon.

Amerika

Bobby Orr, a jégkorong legendája 75 éves

2023.03.20. 00:10
Hétfőn lesz hetvenötéves a kanadai Bobby Orr, minden idők egyik legnagyszerűbb hokisa és legjobb védője.

Külföldi foci

La Liga: hajrágóllal nyerte az El Clasícót a Barcelona

2023.03.19. 23:55
Óriási lépést tett a bajnoki cím felé a listavezető FC Barcelona, mely vasárnap este a hajrában szerzett góllal 2-1-re legyőzte a második Real Madridot, s ezzel 12 pontra növelte …

Külföldi foci

Serie A: a Juventus nyerte Olaszország rangadóját

2023.03.19. 22:55
A Juventus idegenben 1-0-ra győzött az Internazionale otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának vasárnap esti csúcsmérkőzésén.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: sorozatban negyedik tétmeccsét bukta el a Ferencváros

2023.03.19. 22:30
A címvédő és listavezető Ferencváros 1-0-ra kikapott a Zalaegerszeg vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójának vasárnap esti …

Autó-motor

Szaúdi Nagydíj: Pérez vezetésével kettős Red Bull-siker Dzsiddában

2023.03.19. 20:20
Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője nyerte meg a vasárnapi Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat, melyen címvédő és kétszeres világbajnok csapattársa, Max …